Csődben a sebességi világrekord-projekt
Nem tudni, hogy a Bloodhound valaha megfutja-e az 1610 km/h-t, ahogy ígérték. Ami elválasztja a csapatot a cél elérésétől, az állítólag úgy 25 millió angol font, de még van remény a folytatásra.
A Bloodhound csapatot két brit sebességi rekorder, Richard Noble és Andy Green alapította, arra, hogy megdöntsék Greennek a Thrust SSC-vel 1997-ben szárazföldön elért 1228 km/h-s világrekordját. Az új sugárhajtású jármű elkészült, tavaly 320 km/h-ig gyorsultak vele, de azóta alig halad a munka, pedig a konstrukció elvben alkalmas arra is, hogy elérje az 1000 mérföld/órás, azaz 1610 km/h-s sebességet. A csapat most abban reménykedik, hogy a csődeljárás során sikerül orvosolni a pénzzavart, és összejön az a 25 millió angol font, ami ahhoz kellene, hogy a Bloodhound elérje végső célját.
Elvileg három elérhető cél maradt: egy dél-afrikai teszt, ahol 900-1000 km/h-ig gyorsítanák a járművet, még mindig teszt-jelleggel – ehhez úgy 5 millió fontra lenne szüksége a csapatnak. A következő lépcsőfok, a jelenlegi rekord megdöntése úgy 15 millió font elköltése után lenne lehetséges, míg az 1000 mérföldes sebesség túllépéséhez volna szükség úgy 25 millióra. Valamelyest nehezíti a dolgot, hogy közvetlen haszon alig várható egy ilyen befektetéstől, annál is inkább, mivel az autón levő felület nagyrészét értékesítették már, viszont a csődgondnokságot az az FRP Advisory nevű specialista vállalta, amely korábban a Force India F1-es csapatnak is új tulajdonost talált. Így a projekt résztvevői optimisták: azt mondják, a csődvédelem lehetőség a megfelelő befektető megtalálására. „Ez egy lehetőség a megfelelő befektetőnek, hogy maradandót hagyjon hátra... és bár nem jelentéktelen összeg, amire szükségünk van, egy F-1-es szezon ennél sokkal több pénzbe kerül.” - írja nyilatkozatában a csapat vezetése.
Ha megkapja a pénzt a jelenleg öt fős csapat, az azt jelenti, hogy az első mérföldkövet, a nagy sebességű tesztet úgy 10 hónap múlva hajthatják végre, amihez ehhez legalább 15 főre kellene emelni a létszámot. Az 1000 mérföldes tempó eléréséhez viszont vagy negyven fős gárdára, és több évnyi munkára lenne még szükség.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
