A Maserati név sokáig hasonlóan jól csengett, mint a Ferrari, de az elmúlt évtized nem tett jót neki. És ezt most a Fiat vezetése is elismerte.

Mike Manley, aki csak hónapokkal ezelőtt vette át a Fiat-Chrysler irányítását Sergio Marchionne halála következtében, természetesen nem önszántából gyakorolt önkritikát: egyszerűen nem tehetett mást, miután a márka a közelében sincs a korábban beígért számoknak. Erre pedig azt a magyarázatot adta, hogy az egész koncepció, amivel eddig próbálkoztak, hibás.
„Azzal, hogy az Alfa Romeót és a Maseratit egy részlegbe szerveztük, két dolgot tettünk egyszerre. Egyrészt így csökkent a Maseratira irányuló figyelem a cégcsoporton belül. Másrészt egy ideig úgy kezeltük, mintha tömegmárka lenne, pedig sosem volt az.” - mondta Manley. Nagy kérdés, hogy ez elég lesz-e magyarázatnak a tulajdonosok felé, akik nyilván nem elégedettek, azt látván, hogy a 2018-ra beígért évi 75 ezres eladási szintnek egyelőre a közelében sincs a márka, sőt, tavalyhoz képest az idén 26%-kal kevesebb autót adtak el, azaz valószínűleg a tavaly elért 50 ezres szintet sem sikerül tartani. A további növekedéshez ráadásul egyértelműen új modellekre, azaz további beruházásra lenne szükség.
A Maseratival az elemzések szerint a lassú modellfejlesztés a legnagyobb probléma: a Levante ugyan alig több, mint két éves, de a bemutatása óta készült új BMW X5, Mercedes GLE és Porsche Cayenne, így már most a régebbi modellek közé számít. Ezen felül a konkurensekhez képest kevés a változatok száma is. Hasonló a baj a Ghiblivel és a Quattroportéval is: egyszerűen nem tudják tartani a lépést a német konkurenciával, sem a változatok számát, sem a frissítés ütemét tekintve.
Egyelőre nem látszik, hogy az új Fiat vezetés a múlt hibáinak beismerése után elő tudna állni egy jó tervvel, ami vagy a nyereség, vagy az eladások, vagy mindkettő növelésére alkalmas lehet. Ám a Porsche példája kiválóan jelzi, hogy a nyereség növelése egy patinás prémiummárka esetében sem lehetetlen, ha a választékkal ráéreznek a vásárlók igényeire.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
