Carlos Ghosn egyelőre a Renault első embere marad

2018.12.14. 10:51

Úgy néz ki, a Renault igazgatótanácsa a tegnapi ülésen sem szabadult meg az elnök-vezérigazgató Carlos Ghosn-tól. Egyrészt jelenleg nincs, aki a helyére léphetne, másrészt azt mondják, nem tudnak eleget Ghosn jogi helyzetéről ahhoz, hogy döntsenek.

renaulthq

Miután hivatalosan is megtörtént a vádemelés Tokióban, az már elég egyértelmű, hogy Ghosn belátható időn belül nem szabadul. Viszont a döntés egyben jelzés a Nissan felé, amely egyértelműen arra igyekezett rávenni a Renault vezetését az összes elérhető csatorna igénybevételével, hogy a francia cég is nevezzen ki új vezetőt, ahogy a Nissan és a Mitsubishi tette a múlt héten. Korábban a Renault vezetése már figyelmeztette a Nissant, hogy ne közvetlenül telefonon keressék meg a cég igazgatósági tagjait, inkább a Renault jogászaival tárgyaljanak, ami jelzi, milyen feszült a helyzet ebben a pillanatban a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetségen belül.

Azzal a hírrel együtt, hogy Ghosn-t egyelőre nem fosztják meg a beosztásától, az a pletyka is útjára indult, hogy a francia kormány, a Renault legnagyobb részvényese már keresi a megfelelő embert Ghosn helyére. Úgy néz ki, nem házon belül keresnek új cégvezetőt: érthető módon olyan figurát szánnak a vállalatbirodalom élére, akinek van tapasztalata a japán üzleti életben. Állítólag Didier Leroy francia származású Toyota-alelnök neve merült fel elsőként, bár ő érthető módon azzal reagált, hogy száz százalékban aktuális feladataira koncentrál, és spekulációkat nem áll módjában kommentálni.

A Renault igazgatótanácsát hivatalosan egyelőre nem tájékoztatták a Ghosnnal szemben a Nissannál folytatott belső vizsgálat eredményeiről, mivel azt a japán gyártó csak napokkal ezelőtt osztotta meg francia partnerével, és egyelőre a cég jogi osztálya elemzi a nagyjából 400 oldalas dokumentumot, amely alapján Carlos Ghosnt novemberben letartóztatták.

Ghosn utódjának személye a Nissan vezetése számára azért olyan lényeges, mert a japán gyártó a letartóztatott Ghosn és Greg Kelly nélkül csonka igazgatótanáccsal hoz döntéseket, amelyek jogossága így erősen megkérdőjelezhető. A Nissan vezérigazgatója, Hiroto Saikawa, és szövetségesei pedig azt szeretnék elérni, hogy véglegesnek tekinthető új cégvezetés álljon fel, természetesen Ghosn nélkül, amelyen belül a Nissant erősebb helyzetbe hozhatják, mint amilyenben eddig volt.