Bár a leggyorsabb autókat készíti, a Koenigsegg mégis egészen apró cégnek tűnik az autóipar léptékei szerint. Talán ezért meglepő, hogy most a 20%-át veszik meg 150 millió euróért.

A tervek szerint a Saab maradékait birtokló, kínai tulajdonú NEVS az apró svéd sportkocsigyár szakértelmét hasznosítva lehelne új életet a mára jócskán megöregedett technikába. Ennek érdekében a kínaiak megveszik a Koenigsegg 20%-át, és vegyes vállalatot hoznak létre, amelyben 65%-ot a NEVS, 35%-ot a Koenigsegg birtokol majd. Hogy mi lehet a közösen elérendő cél, az egyelőre nem egészen világos, de egyes feltételezések szerint a Trollhattanben álló egykori Saab gyár hasznosítása is a lehetőségek közt lehet, amelyből a gyártósorokat időközben már Kínába költöztették.
A NEVS, bár elvben rendelkezik mindennel, ami a régi Saab 9-3 utolsó változatának gyártásához szükséges, nincs irigylésre méltó helyzetben. A Saab név használati jogát elvesztették, és az autó, amelyet gyárthatnak, szintén nem tűnik frissnek: a 9-3-ast még 2003-ban mutatták be az Opel Vectra műszaki alapjain, és utoljára 2008-ban korszerűsítették a konstrukciót. Ráadásul a kínai gyártást sem sikerült beindítani az utóbbi majdnem öt évben.
A Koenigsegg alighanem az új tulajdonos, az Evergrande Group révén kerül a képbe: ez a cég, amely korábban a Faraday Future befektetőjeként is feltűnt már, a korábbi hírek szerint 930 millió dollárt fizet a NEVS 51%-áért, és megpróbálná talpra állítani a megfeneklett projektet, amelynek a célja a korszerűsített, elektromos hajtásláncú 9-3-as gyártása lenne Tianjun városában.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
A pilóta sértetlenül megúszta.
- Hírek
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
Összehaverkodna Kína az EU-val?
- Hírek
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.
- Közélet
Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!
- Hírek
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.
- Hírek
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.
- Hírek
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.
- Hírek
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Hírek
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.
- Hírek
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.
- Hírek
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.
- Hírek
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
