Új elektromos csúcsmodellt fejleszt a Volkswagen csoport?

2020.11.18. 06:05

Érdekes pletykát indított útjára a Handelsblatt: a lap szerint az Audi villanyautó-programja, az Artemis egy hétüléses csúcsmodell fejlesztésébe kezdett, amelyet egyelőre Landjet néven emlegetnek, és három márka kínálatában jelenhet meg egy-egy változata.

A kép csak illusztráció
A kép csak illusztráció

Az újság értesülései állítólag egy név nélkül nyilatkozó VW vezetőtől származnak, aki azt is elmondta, hogy a Landjet, amelyből készülhet Audi, Bentley és Porsche változat is, Hannoverben kerülne gyártásba. Először az Audi kivitel érkezése várható – ez is 2024-ben érkezne – a Bentley és a Porsche pedig később mutatná be saját változatát, azonos alapokra.

Egyelőre csak találgathatjuk, hogy az új típus miféle jármű lesz. Egyes feltételezések szerint egy újabb elektromos luxusterepjáróról lenne szó, mások elképzelhetőnek tartják, hogy egy hosszú tengelytávú limuzin érkezik. A gyártás helyszínének ismerete nem sokat segít, mivel Hannoverben eddig elsősorban haszonjárművek készültek: az Amarok és a Transporter egyes változatait gyártották itt.