Hetven éves a Jaguar C-type, most készül néhány új

2021.01.29. 06:06

A Jaguar Classic részlege újabb modellből készít vagyonokért az utolsó csavarig új példányokat. Ezúttal az eredeti C-type tulajdonosok kezdhetnek aggódni az autójuk értéke miatt.

Az új példányok a késői, 1953-as Le Mans-győztes autók kópiái lesznek, ami egyben azt is jelenti, hogy dobfékek helyett négy tárcsával érkeznek – ez az első alkalom, hogy ilyen autót el is adnak, az eredeti gyári versenygépeket ugyanis soha nem értékesítették.

Az új példányokba, ahogy az eredetiekbe, 3,4 literes hathengeres motor kerül, három korhű Weber 40DC03 ikerkarburátorral. Ez az összeállítás 220 lóerőt ad le, de a 965 kg-os autóhoz ez egyáltalán nem kevés a korhű keskeny gumiabroncsokhoz és küllős kerekekhez. A régimódi sportkocsi 8 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, a végsebessége pedig 240 km/h körül van, de ez tető és érdemi szélvédelem nélkül sokkal intenzívebb élményt ígér, mint egy mai sportkocsi sokkal jobb számai.

Árat egyelőre nem mondtak, de mivel legfeljebb összesen nyolc autóról van szó, amelyeket kézi munkával készítenek az eredeti tervek és technológia alapján, legalább hét számjegyre lehet számítani, természetesen fontban.

Ezért cserébe a vásárlók virtuális 3d modellen választhatják ki a 12 gyári szín közül a nekik tetszőt, illetve az autentikus jelvényeket és egyéb dekorációkat. Az új építésű C-type-ok egyik komoly vonzereje – azon kívül, hogy biztosan tartják majd az árukat – az, hogy Historic versenyeken is legális a használatuk, de ezen felül a Jaguar 2022-ben, az összes példány elkészülte után külön versenyt is szervez a C-type-ok tulajdonosai számára.