Újszerű E-Type-okat készít a Jaguar a típus születésnapjára

2021.03.13. 06:31

Az E-Type az 1961-es Genfi Autószalonon mutatkozott be, és a Jaguar Classic most a két kiállított bemutatóautó emlékére készít hat-hat, ránézésre azokkal teljesen azonos példányt.

Hivatalosan restaurált autókról van szó, de úgy néz ki, gyakorlatilag inkább újragyártásról beszélhetünk. Minden látható részlet vadonatújnak látszik az autókon, sőt, néhány helyen nem is tartották meg az eredeti megoldásokat. A gyújtás például elektronikus, a sebességváltót egy jóval későbbi konstrukcióra cserélték – ez ötsebességes, és minden fokozata szinkronizált – a rádió-fejegységbe pedig LCD kijelzős fedélzeti számítógépet építettek.

Mindez azt szolgálja, hogy a vadiújnak tűnő E-Type-ok kényelmesebbek és megbízhatóbbak legyenek, mint az eredetiek. A kipufogórendszer rozsdamentesre cserélése pedig kifejezetten a tartósságot szolgálja: az új alkatrészek nem korrodálnak porrá néhány év alatt, mint az eredetiek.

Az autók színűkben, és főbb alkatrészeikben egyébként a két genfi kiállítási autót idézik, sőt, a középkonzolra gravírozott grafikával a két autó sztoriját is felidézik. A kiállítási autókkal ugyanis lábon tették meg a Coventry-Genf távot hatvan éve.

Úgy mesélik, a szürke kupét Bob Berry, a Jaguar akkori PR menedzsere vezette. Őt azzal fogadta Sir William Lyons, a Jaguar alapítója, miután padlógázzal végigcsapatott fél Európán, hogy „Azt hittem, sosem értek ide.” Ez az idézet olvasható a középkonzolon is. A másik autót, a zöld kabriót terven felül rendelte Svájcba Lyons: ezt Norman Dewis, a cég teszt-mérnöke vitte Genfbe, az után, hogy Lyons a legenda szerint azt mondta neki a telefonba: „Dobj el mindent, és indulj azonnal.” - természetesen a hat kabrióban ez az idézet olvasható a középkonzolon.

A modernizált Jaguar sportkocsikat persze az eredeti áruk sokszorosáért lehet majd megszerezni: egy-egy példány 315 ezer fontba – úgy 135 millió forintba – kerül majd, aki pedig párban vásárolná meg a kétféle autót, attól 650 ezer fonton – kb. 278 millió forintot – kérnek majd. A feláras pár azt tükrözi, hogy a két autó együtt valószínűleg később is nagyobb értéket képvisel majd.

A csillagászati árért azonban nem csak autókat kapnak majd a vásárlók: a tervek szerint jövő tavaszra egy túrát is szerveznek a számukra Coventryből Genfbe, igaz, nekik valószínűleg nem egy éjszaka alatt kell majd lenyomniuk az egész távot.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.