Megszűnik a négyajtós VW Passat?

2021.05.27. 14:17

Az nem kérdéses, hogy a tömegmárkák nagykocsijainak piaca Európában már a végét járja. Rég eltűnt már a Toyota Avensis és a Honda Accord, nemrég pedig a Ford Mondeo gyártásának leállításáról is döntöttek. A jelenlegi Passat után viszont állítólag jön még valami, de a VW-nél is igyekeznek alkalmazkodni a piaci igények változásaihoz.

DSC02999

A brit Autoexpress értesülései szerint legalábbis folyik a fejlesztés, amelynek az eredményére 2023 körül lehet számítani. A tervezők állítólag a minden eddiginél tágasabb belső térrel, és a karosszériaválaszték átalakításával igyekeznek reagálni a módosult vásárlói igényekre. Így a hagyományos szedán helyett ötajtós várható, amely egyben az Arteon utódja is lehet, ám az igazi slágernek a kombit szánják Európában.

Nem meglepő, hogy a VW ragaszkodik a Passathoz: bár ez a típus is elszenvedte a piac csökkenésének hatását, az abszolút számok sokkal kedvezőbbek, mint mondjuk a Mondeo esetében: a 2015-ös eladási csúcs Európában 226 ezer autó volt, tavaly pedig 115 ezer Passat talált gazdára. Ennyi vásárlóért pedig még mindig érdemes új típusokat fejleszteni.

A brit lap arra is számít, hogy a Passat esetében megmaradnak a hagyományos benzines, dízelmotoros és enyhe hibrid hajtásoknál, mivel úgy tűnik, elektromos szedánt és kombit külön készít a VW az ID sorozat részeként. Valószínű, hogy az új Passat is az MQB platformra épül majd, a motorkínálat pedig a jól ismert 2 literes benzines- és dízelmotorokból áll majd, esetleg enyhe hibrid hajtással kiegészítve.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.