Félmillió villanyautó-töltőt építene az Egyesült Államok kormánya

2021.12.15. 10:48

A Fehér Ház bejelentése szerint lényegében ötszörösére növelik a villanyautó-töltők számát az Egyesült Államokban.

chargers

Ahogy fogalmaztak, a cél egy olyan, kényelmesen használható, megbízható és szabványos hálózat létrehozása, amely megteremtheti a bizalmat az elektromos közlekedés iránt. A tervek szerint az állami hálózat nehezen elérhető, illetve hátrányos helyzetű területeket is lefedne, így egészítve ki a jelenleg még meglehetősen hézagos, és elsősorban a forgalmasabb közlekedési útvonalak mentén elérhető villanyautó-töltési lehetőségeket.

A Biden kormányzat azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra már az eladott autók fele elektromos legyen, de ezt tisztán piaci eszközökkel szeretnék elérni. Ehhez viszont az kell, hogy meggyőzzék a lakosságot az elektromos hajtás célszerűségéről.

A megvalósításhoz persze még hiányzik néhány lényeges döntés. Első körben egy tanácsadó testület áll majd fel – erre 2022 első negyedévében kerül majd sor – amely meghatározza majd a töltők konkrét helyét, és a többi lényeges műszaki paramétert. Így ez a bizottság határozza majd meg az elvárt töltési teljesítményt és az alkalmazott csatlakozó típusát. A paramétereket legkésőbb 2022. május 11-éig nyilvánosságra hozzák, ez után indulhat a 7,5 milliárd dolláros óriás-beruházás érdemi része.

Jelenleg sem példa nélküli, hogy a villanyautó-töltők telepítéséhez állami támogatás jár, de a hálózat kiépítését eddig azért nagyrészt a piacra bízták mindenütt a világon. Az Egyesült Államok lépése ilyen szempontból kivételes, és nagyban felgyorsíthatja az elektromos járművekre történő átállást, méghozzá nem csak az Egyesült Államokban.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.