Már jó ideje nem titok, hogy a Porsche ikonja, a 911-es sem marad elektromosítás nélkül, az azonban eddig nem volt egyértelmű, hogy milyen típusú hibrid is készül a kupéból. Egy keddi sajtótájékoztatón a márka vezérigazgatója, Oliver Blume elmondta, hogy egy full hibrid verzió érkezik, nagy és nehéz akkumulátort igénylő plug-int viszont nem készítenek.

A vezetési élményt - ami a Porsche vásárlók jelentős részénél faktor - valószínűleg nem csorbítja annyira a beavatkozás, mint amennyire egy plug-in tenné. Nagyon valószínű, hogy emiatt a 911-es ezt a fajta hajtást soha nem kapja meg, a következő evolúciós lépcső rögtön a teljesen elektromos hajtás lesz. Igény bizonyára lesz rá, a 718-as következő generációja már kizárólag villanyautóként készül, az elektromos Taycanból pedig idén már több fogyott, mint 911-ből, de a gyártó számításai szerint 2030-ra az eladások 80 százalékát is ez a hajtás adja majd.
Hivatalos: jön az elektromos Porsche 718
A német gyártó megerősítette, hogy készül a teljesen elektromos 718-as. Az azonban kérdéses, hogy mikor érkezik.
A hibrid 911-esről, bár többször látták már a nürburgringi teszteken, egyelőre keveset tudunk. Ha igazak a hírek, már a most futó 992-es generációból is készül ilyen, a fejlesztéshez a 919 Hybrid rekorder/Le Mans-győztes versenyautóból is átemelnek néhány megoldást. Az autó a kínálat tetejére érkezik majd, csak az a kérdés, hogy elhódítja-e a 690 lóerős GT2 RS-től a legerősebb 911-es címet vagy sem.
Csak megdöntötte a Porsche a Nürburgring rekordját
Sikerült átadni a múltnak Stefan Bellof 1983-as rekordját, közel egy percet vertek rá.
Ezek alapján a Porsche egyaránt figyel az igényekre és az imidzsére, hisz a nem kimondottan sportautós modelljei (Panamera, Cayenne) esetén nem ódzkodik a nehezebb plug-in verzióktól. A márka a lehető legtovább ki szeretne tartani a belső égésű motorok mellett, a végső időpontot a szintetikus üzemanyagokkal szeretnék kitolni, eddig 24 millió dollárt fektettek a technológiába.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

