Eladja a Ladát a Renault

2022.05.16. 12:47

Most lett hivatalos, amit az orosz fél már korábban jelzett. A Renault teljesen elhagyja Oroszországot, ottani érdekeltségeit pedig hat éves visszavásárlási opcióval helyben értékesíti.

4.png

A Renault helyzete nem volt könnyű: egyrészt fontos piac volt számára Oroszország. Volt egy gyára Moszkvában, és többségi tulajdonos volt a Lada gyártójában is. Ugyanakkor legnagyobb részvényese a francia állam, így semmiképp nem maradhattak érdekeltségei az ukrajnai háború miatt embargó alatt álló Oroszországban.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy Oroszországban jelenleg törvény tiltja helyi vállalkozások számára, hogy külföldi érdekeltségű céget vásároljanak. A megoldás azonban tömegek érdeke Oroszországban is: a Renault mintegy 45 ezer főt foglalkoztatott itt. Ezt pedig már állami szinten sem vették félvállról. A megoldás az lett, hogy nem cégeknek adják el az AvtoVAZ-t és a moszkvai Renault üzemet.

Az AvtoVAZ új többségi tulajdonosa az állami autókutató és fejlesztő intézet, a NAMI lesz, a Renault gyárat pedig Moszkva városa veszi át. Összegekről most nem írtak a felek, de a korábbi hírek szerint jelképes, egy eurós összegért cserélnek gazdát a részvények. A lényeg azonban az, hogy a Renault hat évre visszavásárlási opciót kap mindkét esetben, azaz ha hat éven belül rendeződik Oroszország és Franciaország kapcsolata, akkor a Renault is visszaszerezheti ottani érdekeltségeit.

A Renault korábban már leírta orosz érdekeltségeit: ez 2,2 milliárd euró hiányként jelentkezett a cég könyvelésében. Az igazán érdekes kérdés persze az, hogy a Renault beszállítói rendszere nélkül az új tulajdonosok hogyan tudják majd folytatni a gyártást az átvett üzemekben - ez egyes típusok esetében akár megoldhatatlan problémát is jelenthet.