24 villanymotor, 5000 lóerő – csak álomvilág a bolgár sportkocsi?
A bolgár Alienóról még 2018-ban írtunk, akkor ugyanis egy igen hangzatos ígéretet dobtak be a köztudatba, sőt meg is mutatták első autójukat, az Arcanum villanysportkocsit. Elég gyanús volt akkor is az 5000 lóerő, meg az 1020 kilométeres hatótáv, és számítógépes rendereken kívül nem is igazán láttunk tőlük azóta semmit. Erre most itt a második modelljük, az Unum, ami még inkább álomvilágnak tűnik.
Valóság, vagy átverés az 5000 lóerős bolgár sportkocsi?
Szemből Lamborghini, hátulról McLaren, de mindkettőnél durvább, amit ígér.

Az erősen Lamborghini-beütéses hipersportkocsi testét légbeömlők szabdalják, határozott ívekkel és élekkel dolgoztak a tervezők. Közben olyan alapvető szerkezeti elemek hiányoznak, mint az A oszlop, így összességében nem is tűnik valóságosnak az Alieno újdonsága. A megjelenésénél már csak a technikai részletei merészebbek. Az sem kevésbé szürreális, hogy a vállalat alapító-vezérigazgatója a Lamborghinivel való partnerségről, sőt akár felvásárlásról is beszélgetett távlati terveik között.
Na, de vissza a műszaki megoldásokhoz: két változatot képzelnek el, a THF-et és a TRS-t. A tisztán elektromos THF-be legkevesebb 12 villanymotor kerülne, kerekenként hármat kapna, míg a csúcsmodellbe már összesen 24-et építenének. A belépőszintű RP2 variáns is képes lenne 2610 lóerős teljesítményre, az RP3 már 3481-et, az RP4 4351-et, a legkeményebb, az RP5 5221-et tudna, 8880 newtonméter mellett. Szeretnénk azért látni azt a gumit is, ami mindezt átviszi az aszfaltra. A TRS szintúgy megkapná a 24 villanymotort, ám kiegészülne egyfajta hideg levegős rakétahajtóművel – még elképzelni is nehéz, mire gondolnak egészen pontosan a bolgárok.
Az Unum emellett 800 voltos akkucsomagot kapna, amelyben grafént is alkalmaznának. A legkisebb pakk 60 kWh-s, a középső 120, a legnagyobb 180 kilowattórás lenne, és ehhez még azt is hozzáfűzik, hogy a 0-ról 80 százalékra való töltéshez a megfelelő eszközök használata esetén mindössze 3,2 percre lenne szükség. Azt mondják, valamikor 2024 és 2027 között készülhetnek el az első autók. Míg a THF-ek 1,8 millió dollártól 2,7 millióig skálázódnának az árat tekintve, addig a TRS akár 4,5 millió dollárba is kerülhet. Átszámolva 700 millió forinttól 1,8 milliárdig terjed a szórás.
Ezek tehát az Alieno meglehetősen hihetetlenül hangzó ígéretei, amelyeket érdemes fenntartásokkal kezelni.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Még idén nyáron visszatérhetnek a V8-as Hemi motorok
Egy szivárogtatás szerint három különböző méretben kezdik meg a híres V8-as motorok gyártását.
- Közélet
Ha nem tolatva állsz be a parkolóhelyre, hamar kész a baj!
Az autózásban is el lehet spórolni dolgokat, de könnyen visszaüthet, ha rutinból parkolunk.
- Hírek
Olcsó villanyautóból durva versenygép? Jön a Hyundai Insteroid
Egy Inster alapú versenyautóról mutatott néhány kedvcsináló képet a Hyundai.
- Hírek
Döbbenet! Úgy tűnik, tényleg kirúgja két futam után a szenvedő újonc versenyzőjét a Red Bull!
A Japán Nagydíjon így már Yuki Tsunoda lehet Max Verstappen csapattársa.
- Hírek
Az autósok agyát is összehabarják Trump cikk-cakkos vámfenyegetései
Büntetővámok lesznek, csak nem tudni, kire vonatkoznak. E
- Hírek
Ha a Teslának Gigafactoryja van, akkor ez mi?
Óriási gyártóbázis épít a BYD. Már most 60 ezren dolgoznak, élnek ott, de 200 ezerre növelhetik majd a létszámot.
- Hírek
Olaszország kedvence volt az öreg Ypsilon, az újjal durván bezuhantak az eladások
A rendkívül gyenge eladásokat valószínűleg több tényező összjátéka okozza.
- Hírek
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.
- Hírek
Bréking: Itt a legújabb Nissan Leaf!
A harmadik generáció jelentősen más lesz, mint eddig.
- Technika
A Ford anno csinált egy hátsókerekes Focust, 420 lóerős V8-as motorral
Azt akarták demonstrálni, hogy az új külön is megvásárolható motorjuk milyen könnyen elfér a kisebb motorterekben is.
- Hírek
A Xiaomi egyetlen autója kelendőbb, mint a Ford vagy a GM villanyautói egyben
A kínai telefongyártó az autópiacon is nagyon sikeres hazájában.
- Hírek
A Hyundai ráönt egy csomó pénzt az amerikai piacra
A Hyundai és a Kia azt tervezi, hogy a jelenlegi 700 ezer darabos autógyártó kapacitást 1,2 milliósra növeli.
- Hírek
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.
- Hírek
Mi történik, ha 23 ezer liter tej ömlik az útra? Büdös lesz
Egy tartálykocsit vontató kamion felborult Baltimore közelében.
- Hírek
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.
- Hírek
Cukorkával csalogatják a villanyautósokat, hogy éjszaka töltsék autóikat
Havi háromezer forintot lehet spórolni az autók sz éjszakai töltéssel Floridában.
- Hírek
Újabb kínai autómárka érkezik Európába, 1000 kereskedés megnyitása a cél
A márka 2025 végéig 10 országban nyitna kereskedéseket. Elsőként Németország, Norvégia, Dánia és Hollandia kerülhet sorra.
- Hírek
Végre egy rendes hibrid rendszeren dolgozik a Volkswagen
A Volkswagen eddig csak plug-in hibrid és lágy hibrid rendszereket kínált.
- Hírek
F1: az Audi nagyon nem örülne a V10-es motorok visszatérésének
Bár a gyártó közleménye diplomatikusan fogalmaz, egyértelmű üzenetet hordoz.
- Hírek
Feketelista készül a szabálytalankodó autósokról
A sebességtúllépők mellett az ittas vezetők és a mobilozók is felkerülnek a visszaesők listájára.
- Hírek
Már az FBI foglalkozik a Tesla-vandálokkal
Trump belső terrorizmusnak nevezte, úgyhogy ennek megfelelően kezelik a helyzetet.
- Hírek
H-alakú váltót szabadalmaztatott elektromos autóiba a Ford
Jó vagy felesleges ötlet?
- Hírek
Valaki épített egy RC autót, 44 köbcentis, V8-as motorral
Az apró motornak elképesztően jó hangja van és egész hevesen mozgatja az autót, amibe beszerelték.
- Hírek
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.

