Az Audi R8 Coupé V10 GT RWD-ből mindössze 333 készül. Utána jön a hibrid V8 korszak, majd a pusztán elektromos R8 is.
Az Audi R8 hátsókerék-hajtású verziói mindig a legkönnyebb és legszórakoztatóbb variánsok, és ez természetesen így lesz az utolsó V10-es evolúció, az új R8 Coupé V10 GT RWD esetében is. A Quattróval megegyező 620 lóerő, 565 Nm nyomaték 6400 és 7000rpm között, az 5.2-es szívó V10 pedig továbbra is 8700-at forog, ami nem egy utolsó élmény. Illetve olyan szempontból az, hogy ez a modell a Győrben is gyártott sportmotor karrierjének végét jelenti.
2025-ben érkezhet az Audi R8 elektromos utódja
Várhatóan Porsche-alapokra építik a V10-es kupé utódját. Több befutó is van a testvérmodell szerepére.
A 333-darabos R8 Coupé V10 GT RWD széria így 3.4 másodperc alatt lesz százon, 10.1 alatt futja a kétszázat, és esetleg 320-nál találkozhat olyan újdonságokkal, mint például a Maserati GranTurismo Trofeo és Folgore verziói.
Az Audi szintén húzott valamennyit a hétsebességes DCT váltási hajlandóságán, valamint az áttételeket is módosította a jobb gyorsulás érdekében. Valamiért a motor szívócsonkja is fekete lett, tehát erről is lehet beszélgetni egy sör mellett.
A búcsú e nehéz pillanataiban az is érdemes megemlíteni, hogy a tizenkét év után újra piacra dobott R8 RWD még annál is lelkesebben fog kanyarodni, mint azt egy 620 lóerős hátsókerekestől alapból elvárhatnánk. Van ugyanis az ASR-rel, tehát a kipörgésgátlóval szabályozott nyomaték-tologatás, mely hét állásban szabályozható a kormányról. Ha csúszkálni akar valaki, a hetes programot érdemes kipróbálni, a rendszer pedig a motort és a futóművet úgy állítja, ahogy a szenzorok tanácsolják. Manuálisan pedig még a futómű is állítható.
A 20-colos, tízküllős kovácsolt kerekekkel, Michelin Sport Cup 2 gumiszettel, szénszálas futómű elemekkel és kerámia féktárcsákkal felszerelve a limitált kiadású R8 1570 kilót nyom, sofőr nélkül.
A szigorúan fekete-piros beltér mellé Suzuka Gray, Tango Red Metallic, Mythos Black Metallic és Daytona Gray Metallic külső választható, sötétített lézer-fényszórókkal megspékelve.
Az Audi V10 története valójában Olaszországból indult, valamikor a kilencvenes évek legvégén. Ettől függetlenül a Lamborghini Gallardo számára Sant'Agata Bolognesében fejlesztett 5.0 V10 részleteiben egy más motor, mint az Audi későbbi 5.2 V10-e. A Lamborghini egy 90-fokos V10 72-fokos gyújtásközzel, az Audi FSI verziója viszont a 4.2-es V8 dizájnját felhasználva 54-90 fokos, egyenetlen gyújtásközzel operál, miközben a hengerek közti távolság is megegyezik a jól bevált V8 értékével.
Más motor, vagy sem, a piacon elérhető utolsó V10 verziói hatalmas karriert futottak be húsz év alatt mindkét gyártónál, és nagyon hiányozni fognak az R8 Coupé V10 GT RWD után, bármilyen jó is lesz az új hibrid-V8.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
A McMurtry őrült villanyautója tényleg képes fejjel lefelé hasítani (és állni is)
Még akkor is 2 tonna leszorítóerőt termel, amikor egyhelyben áll.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
