Bemutatta az elektromos Sierra EV pickupot a GMC, az újdonság Denali Edition 1 kivitelben lesz először elérhető. Természetesen elég szoros a rokonság a Chevy Silverado EV-vel, mindkettő a General Motors Ultium platformjára épül, ám a külsőségek azért jól megkülönböztethetővé teszik a két modellt.
Ami a Sierra EV-t illeti, a formatervezők törekedtek a hagyományos pickupos arányok megtartására, és a baltával faragott jelleget is megtartották, közelebbről nézve viszont azért az is jól látszik, hogy fontos volt az aerodinamika, ennek jegyében játszottak az ívekkel és élekkel. Kezdetben csak crew cab kivitelben, azaz négy ajtóval és teljes értékű hátsó sorral lesz elérhető az autó.
Ami a rakteret illeti, a Multipro Midgate elég jó variálhatóságot biztosít, a kabin felé is lehet vele bővíteni a platót. Ezzel akár 335 centiméter hosszú rakományt is szállíthatunk, de ez már nyilván a hátsó ülések rovására megy. Mivel ugye elektromos autóról beszélünk, az orrában nincs bazi nagy belső égésű motor annak minden sallangjával együtt, helyette oda is jutott egy csomagtartó, amit 120 voltos aljzattal is felszereltek.
Belül legjobban a hatalmas, 16,8 hüvelykes, álló formátumú központi képernyő vonzza a tekinteteket, alatta viszont találunk szép számmal fizikai gombokat is, a leglényegesebb funkciók számára. A sofőr előtt 11 colos kijelző tölti be a műszeregység szerepét. A vevők kapnak panoráma üvegtetőt és Bose hangrendszert is.
Az összkerékhajtás tengelyenként egy villanymotorral valósul meg, amelyek 765 lóerős rendszerteljesítményt és 1064 newtonméteres nyomatékot biztosítanak. Ennek kiaknázásához Max Power módba kell kapcsolni, de ha ezt megtesszük, a 0-100-as sprint megvan 4,5 másodperc körül. Az akku pontos specifikációit nem közölték, de annyit elárultak, hogy az elektromos Hummeréhez hasonló, ha nem is teljesen azonos a csomag. A hatótávot azért nyilvánosságra hozták: kábé 640 kilométer, de ez még nem a hivatalos EPA-adat. DC gyorstöltővel akár 340 kilowattos töltési teljesítmény is elérhető, AC-ről 19,2 kW-tal tud tölteni. Ja, és mivel luxus ide vagy oda, azért végül is teherautóról van szó, még két fontos adat: a terhelhetőség 590 kilogramm, vontatni viszont 4309 kilót lehet vele.
A Denali 1 kivitel gigantikus, 24 colos kerekekkel érkezik, így aki komolyabban gondolja a terepes használatot, jobban jár, ha megvárja a később érkező AT4 változatot, de lesz egy Elevation nevet viselő is. Amúgy a Sierra EV megkapja az összkerékkormányzást is, karöltve a villany-Hummer Crabwalk, azaz oldalazó módjával. A Denali 1 kezdőára 109 ezer dollár, azaz mintegy 46 millió forint, de ennél szinte biztosan lesznek majd olcsóbb verziók is.