A német autómárka a Louis Vuittont és a Chanelt előzi meg. Ferrari csak hátrébb kapott helyet.
A német Porsche autómárka idén már hatodik éve világelső a luxus- és prémiummárkák versenyében - írja az MTI a Brand Finance brit piackutató és üzleti tanácsadó cég összeállítására hivatkozva. A Porsche márka értéke egyébként az elmúlt egy évben 9 százalékkal, 36,76 milliárd dollárra nőtt.

Megőrizte második helyét az egyebek között a kézitáskáiról is ismert Louis Vuitton is, amelynek márkaértéke 12,2 százalékkal 26,29 milliárd dollárra emelkedett.
A főként parfümjeiről ismert Chanel és a Gucci luxusmárka helyet cserélt. Előbbi a harmadik helyre került fel a korábbi negyedikről, márkaértéke 27 százalékkal, 19,39 milliárd dollárra nőtt. Utóbbi értéke 1,5 százalékkal 17,84 milliárd dollárra csökkent, így a negyedik lett.
A majdnem 5 százalékos növekedéssel 14 milliárd dollár feletti eredményt produkáló Hermes maradt az ötödik helyen. A Dior a hatodik helyre kúszott fel (+46 százalék, 13,15 milliárd dollár) a Cartier helyére, amely a hetedik helyre csúszott vissza (+1 százalék, 12,54 milliárd dollár). A Rolex óramárka pedig a nyolcadik helyen (+28,3 százalék, 10,71 milliárd dollár).
A Tiffany amerikai ékszerlánc a kilencedik helyre emelkedett a tavalyi tizenegyedikről, márkaértéke 10,2 százalékkal, 7,43 milliárd dollárra nőtt, míg a tízes listát a tavaly kilencedik Ferrari olasz sportautó-gyártó zárta, márkaértéke 7,7 százalékkal, 7,42 milliárd dollárra süllyedt.
A Brand Finance Top 50-es listáján egyebek között 12 francia, 15 olasz, 6 svájci, illetve 5-5 amerikai és brit vállalat található. Két kínai cég is tagja az 50-es csoportnak, a Shangri-La szállodalánc (29.) és a Lao Feng Xiang ékszermárka (30.).

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
