Kőkemény Ferrari versenyautó érkezett, rendszámmal – itt az SF90 XX

2023.06.29. 17:25

Ha egy Ferrari típusjelzésében ott van a két darab X, már jó előre sejteni lehet, hogy egy igazán durva versenygépről van szó. Ezeket elsősorban baromi gazdag ügyfeleknek szánta a Ferrari, nem pedig versenycsapatoknak. Az első modell az Enzóból készült, ez volt a 800 lóerős FXX, a szellemi utódja pedig a LaFerrariból kifaragott FXX-K lett.

Azóta több Ferrariból is készült X-ekkel jelölt modell, ezekben pedig az volt a közös, hogy közúton nem lehetett velük közlekedni. Most megérkezett a legújabb ilyen Ferrari, az SF90 XX, ami szakít az eddigi hagyományokkal, ugyanis kaphat rendszámot és minden további nélkül lehet majd vele közlekedni közúton.

Ez nem azt jelenti, hogy az SF90 XX valamiféle lájtos cucc lenne: a hibrid sportautó teljesítménye összesen 1030 lóerőt tud, a nulla-százat pedig mindössze 2,3 másodperc alatt tudja le. A 4 literes, kétturbós V8-as összesen 797 lóerőt tud, amit 233 lóerővel támogat meg az elektromos hajtás. Az új változat motorja új dugattyúkat kapott, áttervezték az égésterét, illetve a szívóoldalt és a kipufogóoldalt is portolták.

Az akkumulátor maradt 7,9 kWh-s, akárcsak a sima SF90-ekben, amivel 25 kilométert lehet megtenni tisztán elektromosan. Az elektromos rendszer Qualifying – vagyis időmérő – módban tud adni még egy kis plusz kakaót kigyorsításkor, ami a Ferrari szerint körönként akár 0,25 másodpercet is jelenthet Fioranóban.

Fejlesztették még a fékrendszert, illetve az ABS rendszert is átdolgozták. Az alapváltozatnál sokkal agresszívabb külsejű XX 250 km/h-nál összesen 530 kiló leszorítóerőt termel. A hatalmas szárny, a nagy diffúzor, a hosszabbra nyúló első lökhárító együttesen 45 kilóval több leszorítóerőt termel, mint a sima SF90.

Az SF90 XX-ből kétféle kaszniváltozat is készül: lesz Stradale, vagyis kupé, illetve Spider, vagyis kabrió is. Előbbiből 799 darab, utóbbiból pedig 599 darab készül. A Stradale ára 844 ezer dollárnál, vagyis mai árfolyamon 288 millió forintnál startol, míg a Spiderért minimum 932 ezer dollárt, vagyis 318 millió forint kell fizetni. De ez már csak a múlt, ugyanis minden SF90 XX elkelt.

Forrás: Ferrari