Kigyulladt mozdony, zéró tolerancia és vadgázolás - heti hírösszefoglaló

2023.07.29. 10:32

Lázár János egy július 11-i sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az általa vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium  felülvizsgálja a KRESZ és a jogosítványszerzés szabályait , de az ittas vezetés ügye ekkor még nem került szóba.

Csütörtök délelőtt kigyulladt egy dízelmozdony a Zugló és Kőbánya-Kispest közötti vasútvonalon, a Vaspálya utca magasságban. 

A Fiat az év első felében 271 800 autót helyezett forgalomba Európában, valamint igen jelentős, 12,8 százalékos piaci részesedést szerzett hazai pályán, vagyis Olaszországban. A félsziget legkelendőbb autója az első félévben pedig az idén 12 éves Fiat Panda lett, amelyből  hamarosan villanyautó  lesz.

vadgázolás  előkelő helyen szerepel az autósok rémálmainak listáján: szinte bármikor, a semmiből bekövetkezhet, néha elkerülhetetlen, a vége pedig akár totálkár is lehet. Ennek ellenére az autósoknak eddig némi megnyugvást nyújtott, hogy az adott területen illetékes vadásztársaság felelősségbiztosítója gyakran megtérítette az elütött vad okozta károkat.

A modern autók egyre összetettebbek, bonyolultabbak és nehezebbek. Ezzel szemben emelte fel a szavát Gilles Vidal, a  Renault  dizájnfőnöke. Véleménye szerint az autógyártóknak globális szinten a minimalizmusra és az esszencialitásra kellene törekedniük a jelenlegi trendek helyett.

A Genesis a Hyundai luxusmárkája. Mint Toyotának a Lexus, Nissannak az Infiniti, Hondának az Acura, vagy egykor a Mazdának az Eunos, illetve az idejében elfelejtett Amati is. Ázsiai gyártóknál szinte kötelező ez, főleg az amerikai piacra hangolva, ahol a vásárlókat a nyolcvanas évek végén meg kellett győzni arról, hogy éppenséggel a Corolla gyártója is építhet kihívót az akkor még szintén csak készülő Mercedes-Benz W140, vagyis az 1991-es S-osztály ellen. A hangyányival rövidebb Lexus LS 400 két évvel korábban kész volt, most pedig a Hyundai játszik hasonlót a Genesis a német konkurenciánál szintén olcsóbb kínálatával.

Ismét ellenőrzött a rendőrség, a 24-es főút mátrai szakaszán, és ezúttal főleg a motorosokra fókuszáltak. Ez a szakasz a remek kanyarok miatt  kedvelt a motorosok körében , így aztán bőven volt kit ellenőrizni.

A Mercedes-Benz 2026-ban avatja fel a Van Electric Architecture (VAN.EA) platformját, de addig is 2024-re felfrissíti a középkategóriás furgonjait. A V-osztály, a V-osztály Marco Polo, a Vito, az e-Vito és az EQV kívül és belül egyaránt megújul, hogy addig is versenyképes maradjon a szegmensben.