Tető nélkül is gyönyörű az Aston Martin DB12
Kihagyhatatlan ziccer volt az Aston Martin számára, hogy legyen a DB12-ből Volante, vagyis kabrió változat. Emiatt viszont itt-ott kellett változtatni az autó struktúráján, hogy ugyanazt az élményt tudja adni, mint keménytetős változata.
A sima DB12-t még május végén leplezték le hivatalosan, viszont a Volante bemutatására idáig kellett várnunk, pedig a két típust párhuzamosan együtt építették és fejlesztették.
Több erő, több luxus: itt az Aston Martin DB12
A gyártó szerint ez már nem is grand-, hanem "super tourer".
A Volante esetében viszont több figyelmet fektettek a szerkezetre, hogy a tető hiányának ellenére is olyan merev legyen, mint testvérének. A kulcsfontosságú rögzítési pontokat és merevítőket megerősítették, amivel a Volante torziós merevsége közel 5 százalékkal nőtt. A felfüggesztés összes rögzítési pontját oldalirányban is megerősítették.

A Volantében is a négyliteres ikerturbós Mercedes-AMG V8-ast kapjuk, amelyet a brit gyártó finomhangolt. Módosítottak a vezérműtengelyeken, módosítottak a kompresszión, nagyobb turbókat szereltek fel, de teljesen újratervezték a hűtőrendszert is. A módosításoknak köszönhetően a DB12 teljesítménye 671 lóerő, míg a nyomaték 800 Nm, a 0-100-as sprintet pedig 3,7 másodperc alatt teszi meg, végsebessége 325 km/h.
A vászontető nyolc rétegből áll, hogy a lehető legjobb zajszűrést adják az autónak. Összesen 14 másodperc kell, hogy lenyíljon, míg visszaállításához 16 másodperc szükséges, és ezt 50 km/h sebességig mozgás közben is tudja működtetni. Akár a kocsikulcsról is működtethető. A vászontető négy színben kérhető: piros, kék, fekete és fekete-szürke kombinációban.
Azt nem részletezték, hogy a csomagtérből mennyit vesz el a tető, de elmondták, hogy a tető összehajtva 260 mm-nyi helyet foglal, és többek között emiatt „ maximális csomagtérkapacitással” rendelkezik.
Az autót élőben először a Monterey Car Weeken mutatják be, ami augusztus 20-ig tart. A DB12 Volante gyártása az idei év harmadik negyedévében kezdődik, és az első darabok már a negyedig negyedévben megkezdik kiszállítani.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
A McMurtry őrült villanyautója tényleg képes fejjel lefelé hasítani (és állni is)
Még akkor is 2 tonna leszorítóerőt termel, amikor egyhelyben áll.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
