Kínában egyre népszerűbbek a minibuszok, ami új szereplőket csábít a piacra. Ezek egyike a Li Auto, mely a Mega nevű áramvonalasított elektromos modelljével igyekszik lepipálni a konkurenciát.
Bár álcafestett példányokat már korábban is láttak körözni Kína egyes részein, Li Xiang, a vállalat CEO-ja nemrég hivatalos fotókat is megosztott a Megáról a közösségi médiában. Ezen jól látszik a lekerekített, ívelt kialakítás, mely az első fényszóróktól egészen a csomagtartóig fut. A vállalatvezető posztjában arra buzdította a kommentelőket, hogy tippeljék meg a Mega légellenállási együtthatóját. Bár ezt hivatalosan azóta sem adták közre, minden bizonnyal impresszíven alacsony az érték.

Bár a légellenállási együtthatót nem, néhány technikai részletet már tudunk. A Mega a Whale architektúrára épül, és a CATL Qilin akkumulátorait fogja használni. Ezek különlegessége, hogy akár egészen brutális, 500 kilowattos gyorstöltést is támogatnak, így 22 perc alatt akár 600 kilométer hatótáv is kerülhet az autóba.

A feltűnő, tetőn elhelyezett szarvacska sem véletlen: egy lidar rendszert rejt, mely – az ígéret szerint –kifinomult és fejlett önvezető funkciókra utal.
A Li Auto Mega idén decemberben mutatkozik be teljes valójában, további információkra így akkor számíthatunk. Ezt követően az első rendeléseket januárban fogadja majd a vállalat, míg a kiszállítások februárban kezdődnek. Az ára 500 000 kínai jüan, azaz 24,8 millió forint.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

