A víz alatt is tovább égett a rámpáról legurult Tesla

2023.11.08. 11:27

A vizet és a tüzet gyakran szokták a két ellenpólusként emlegetni, melyek nem férnek meg egymás mellett. Erre cáfol rá az az eset, mely bár október elején történt Hollywoodban, csak most kapott nyilvánosságot.

A beszámolók szerint a Tesla Model X sofőrje egy rámpán lefelé tolatva éppen egy jet-skit igyekezett vízre bocsájtani, mikor hirtelen megcsúszott és a vízben kötött ki. A volán mögött ülő nő csapdába esett, őt az autón kívül tartózkodó férje szabadította ki.

Képernyőkép 2023-11-08 105538.png


A nővel ellentétben a Model X nem úszta meg az esetet: lángra kapott, majd hiába merült el teljesen a vízben, tovább égett. A helyi tűzoltóság hamarosan a helyszínre sietett, de az autót csak azután tudták kihúzni a vízből, hogy a lángok kialudtak. Ezután egy speciális autószállítóval biztonságos helye vitték, majd az ismételt kigyulladás veszélye miatt több napig elkülönítve megfigyelés alatt tárolták.

 Egyelőre nem tudni, mi áll az eset hátterében. Egyes elméletek szerint az autó talán nekiütközött valaminek a víz alatt, vagy az akkumulátora már korábban megsérült, így a víz be tudott hatolni, zárlatot és tüzet okozva.

Az egész ügy annak tükrében érdekes, hogy a Teslák egyébként híresek vízállóságukról: számos videó kering a neten olyan példányokról, melyek probléma nélkül hajtanak át olyan elárasztott útszakaszokon, melyek egy belső égésű motoros autóban járhatatlanok lennének. Sőt. Elon Musk Tesla vezér korábban külön bejegyzést írt arról, hogy a Model S és a Cybertruck rövid ideig akár hajóként is funkcionálhat – igaz, előbbi esetében senkinek sem ajánlotta, hogy ezt élesben is tesztelje.