Ritkít a BKK egyes járatain az „átalakult utazási szokások” miatt

2024.01.18. 09:58

Az „átalakult utazási szokásokhoz” igazítja menetrendjét a BKK. A változtatás már január 19-től, vagyis péntektől életbe lép.

A BKK közleménye szerint január 19-étől, péntektől több járatának menetrendjét is a megváltozott utasforgalomhoz igazítja. Hétfőn és pénteken csúcsidőben azok a BKK-járatok, amelyek a mért utasforgalomhoz képest eddig sűrűbben, vagy több párhuzamos járattal együtt közlekedtek, legfeljebb 1-2 perccel ritkábban járnak majd.

A hétfői és pénteki menetrend bevezetése csak olyan járatokat, illetve járatcsoportokat érint, ahol sűrű az együttes követés, és a BKK nem mért eddig zsúfoltságot, valamint az új követésnek betudhatóan sem alakul majd ki zsúfoltság. Ezekre példa a 20E (4-5 perc helyett 5 perc), vagy a 11-es busz, amely 4 perc helyett 4,5 percenként közlekedik majd hétfőnként.

A vállalat magyarázata szerint az otthoni munkavégzés és a rugalmas munkakezdés általános elterjedésével a hét végén (pénteken), illetve a hét elején (hétfőn) is kisebb, további mintegy 5 százalékkal alacsonyabb forgalom a jellemző, ráadásul a reggeli csúcsidőszakban (7 és 8 óra között) hétfőn csaknem 10, pénteken pedig 15 százalékkal kevesebben utaznak közösségi közlekedéssel.

Az oldalról ajánljuk

Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
  • Hírek

Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből

Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.

március 24., 12:25
Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
  • Közélet

Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!

Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!

március 25., 05:59
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
  • Hírek

Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér

Összehaverkodna Kína az EU-val?

március 24., 15:19
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
  • Hírek

F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét

Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.

március 24., 17:26
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
  • Hírek

Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén

A pilóta sértetlenül megúszta.

március 24., 10:41
Rajzolt magának rendszámtáblát, mert így mégiscsak „szabályosabb”
  • Hírek

Rajzolt magának rendszámtáblát, mert így mégiscsak „szabályosabb”

Támadhatatlan logikát támadtak meg a rendőrök Tapolcán.

30 perce
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
  • Hírek

Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek

Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.

március 24., 13:36
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
  • Hírek

Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást

Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.

március 24., 16:03
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
  • Hírek

Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele

Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.

március 25., 06:00
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
  • Hírek

A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?

Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.

március 23., 06:27
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
  • Hírek

Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen

Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.

március 25., 07:58
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
  • Hírek

BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában

Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.

március 25., 09:27
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
  • Hírek

Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját

Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.

március 23., 08:49
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
  • Hírek

Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t

Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.

március 25., 07:10
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
  • Hírek

Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3

Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.

március 24., 09:09
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
  • Hírek

Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe

Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.

március 24., 07:48
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
  • Hírek

A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat

A harmadik hely a Mercedesé lett.

március 23., 10:07
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
  • Nepperűző

Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?

Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.

március 23., 11:03
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
  • Hírek

A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél

A piaci helyzetük ezt követeli.

március 24., 06:05
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
  • Hírek

Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes

Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.

március 24., 06:05
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
  • Hírek

Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort

A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.

március 23., 15:00
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
  • Hírek

Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját

Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.

március 23., 12:03
A legtoyotább Toyota
  • Tesztek

A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.

A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.

március 24., 06:05
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
  • Hírek

Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról

A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.

március 23., 12:51
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?
  • Belsőség

Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!

Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.

március 23., 17:01
Vágó úr, én itt beszállnék!
  • Szerelem

Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.

Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.

március 23., 13:47
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
  • Hírek

Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban

Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.

március 23., 16:00
F1 kibeszélő Kínai Nagydíj 2025
  • Hírek

F1 kibeszélő Kínai Nagydíj 2025

március 24., 14:06
Nissan Murano GT-R
  • Hírek

Nissan Murano GT-R

március 24., 13:16
Honda NSX (Ferrari 360 Replika)
  • Hírek

Honda NSX (Ferrari 360 Replika)

március 24., 09:04