Ez nem Dumb és Dumber új furgonja, hanem egy Lamborghini prototípus
A gyártók rendszeresen viszik közútra a még fejlesztés alatt álló modelljeiket, ám ilyenkor ügyelniük kell arra, hogy ne szivárogjanak ki idő előtt a még hivatalosan nem létező autó formai megoldásai.
Még be sem mutatott Mercedes-AMG GT-t szúrt ki olvasónk Szombathelyen
A teljes, hivatalos leleplezésre még várni kell, de már most is akad egy példány ami Magyarországon flangál.
Ehhez különböző álcákat szoktak alkalmazni, amik sokfélék lehetnek: van, amikor csak pár matricát ragasztanak fel, de olyan is akad, amikor kamu kasznielemekkel védik az újdonságot a kíváncsi szemektől.

Sőt, olyan is van, amikor az egész autót beburkolják egy komplett ruhába, amitől tényleg nem látszik semmi az autóból. Így tettek most a Lamborghininél is: egy Urus-nak tűnő tárgyra húztak rá egy nagy, szürke leplet, amitől az autó némileg úgy néz ki, mint a Dumb és Dumber kutyás furgonja, csak épp szőr nélkül.
A furcsa álca tulajdonképpen több szinten is remekül működik: úgy kelti fel a figyelmet, hogy közben valóban nem mutat semmit az alatta lévő Lambóból. Jó eséllyel egyébként egy tölthető hibrid Urus van az álca alatt, bár ilyen modell érkezését eddig még nem erősítette meg a gyártó.
Mivel azonban a rokonából, vagyis a Porsche Cayenne-ből is létezik elképesztően erős, tölthető hibrid változat, illetve már az új Revuelto is hibrid hajtást kapott, logikusnak tűnik, hogy az Urus-ból várható ilyesmi.
312 km/h-nál elveszed a gázt, mert jön a kanyar
Nardòban három külsős vezethette a Lamborghini Revuelto hibrid V12-es prototípusát hamarabb, mint a VW vezére, Oliver Blume. Én voltam az egyik.
A Cayenne csúcsa, vagyis a Turbo E-Hybrid a 4 literes, biturbós V8-asa mellé kapott elektromos hajtást, így az lett az eddigi legerősebb, utcai Cayenne. Mindez számszerűsítve 739 lóerős összteljesítményt jelent, amihez 950 Nm-es csúcsnyomaték társul. Ez a kraft 3,7 másodperc alatt gyorsítja a hatalmas SUV-t százra, a végsebessége pedig 295 km/h.
Mivel egyelőre a Lamborghini nem mondott semmi hivatalos részletet az Urus új változatáról, mindez csupán feltételezés. Ha tényleg érkezik ilyen modell, valószínű, hogy még a Porschénél is erősebb lesz, hogy a drágább Urus ne csak külsejében térjen el a Cayenne-től. Meglátjuk.
Forrás: Varryx / Motor1

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
A Mercedes már dolgozik az AMG ONE utódján
Erre utal egy sejtelmes kép, valamint iparági források is.
- Hírek
Most tied lehet az egyik legritkább Mazda MX-5
Csak az Egyesült Királyságig kell érte menned.
- Közélet
Külföldi nyaralásra kötöttem biztosítást, de itthon égett ki az autóm
A biztosító nem akar fizetni, érdemes perelni?
- Hírek
Baleset történt a Flórián téri felújításon, fél Budapest elesett
Az sem járt jobban, aki az M3-as autópálya környékén szeretné megközelíteni a fővárost.
- Hírek
Ősztől nemcsak a gyomrodat, hanem a villanyautódat is töltheted a KFC-nél
Az áramot nem kosárban adják.
- Közélet
Találtunk-e bombabiztos autókat 1,5 millióért? – Murvaélet #3
Ennyi pénzért már egész potens autók is akadnak a piacon - még egy prémium is.
- Hírek
Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját
A magyar KAMManufaktur kitett magáért.
- Tesztek
Joggal lehetett volna az Év AutójaTeszt: KIA EV3 Long Range Earth Plus
Tisztességes valós hatótávjával máris felfelé lóg ki a sorból, és ez nem minden.
- Közélet
A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!
Az OT plakett kiváltásával automatikusan jár a kedvezményes KGFB is. Csak az időzítés nem mindegy.
- Hírek
Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet
Uniós hátszelet kaphat az akkumulátorgyártás.
- Hírek
Új elektromos modelljéről tett közzé fotókat a Mercedes
Az elektromos SUV még álcázva futja a tesztköröket, de a lényeg már látszik.
- Hírek
Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son
A halásztelki csomópont térségében, az M1-es autópálya irányába.
- Hírek
Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják
Meglepő mondás a fő környezetvédőtől. Kérjük vissza a szedánokat!
- Hírek
Külön sávot kapnak a telekocsik és buszok a párizsi körgyűrűn
Csak a hétköznapi csúcsidőkben.
- Hírek
Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian
Ez úgy lehetséges, hogy a Large+ akkumulátor teljesen megegyezik a Max változattal, ám előbbi kapacitását szoftveresen korlátozták.
- Tesztek
Jönnek a fiatalok, de a V12 örökBemutató: Rolls-Royce Ghost és Cullinan Series II
- Tesztek
Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti
Bő 20 évvel ezelőtt is volt turbós Toyota Yaris, de az nem volt annyira brutális, mint napjainkban.
- Hírek
Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban
A tízes toplistán csak Toyoták és Lexusok vannak.
- Hírek
Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk
A Tiggo 7 és a Tiggo 8 az idei év második feltől lesz kapható.
- Hírek
Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon
A vámok emelése kéz a kézben jár az árak emelkedésével, amely az autóiparban járhat a legsúlyosabb következményekkel.
- Hírek
Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati
Et tu, mi fili, Stellantis?

