Az eddigi legerősebb utcai Porsche lett a frissített Taycan

2024.02.07. 10:57

Bármilyen furcsa, de lassan öt éve rója az utakat a Porsche tisztán elektromos modellje, a Taycan. Így már itt volt az idő, hogy megkapja a maga faceliftjét, ami olyan porschésan sikeredett: külsőleg minimálisan, technikában viszont jelentősen változott.

A technikai frissítéseket pedig a Porsche meglehetősen komolyan veszi. A Taycanok új villanymotorokat kaptak, amelyek nemcsak jelentősen erősebbek, de könnyebbek is az előzőeknél. A hátsó elektromotor például 9 kilogrammal könnyebb, míg az autó összteljesítménye - a legerősebb variáns, a Turbo S esetében - 938 lóerő. Ez 51-gyel több, mint amire a 918 Spyder képes, amit így már nem nevezhetünk a gyártó legerősebb modelljének. Ezt lehet még tetézni a push-to-pass gombbal, ami további lóerőket ad az autónak 10 másodpercen keresztül, így 952 lóerős a Turbo S.

A Taycanból megjelenése óta több mint 150 ezer darabot adtak el, legtöbbjüket az amerikai, brit, német és kínai piacokon értékesítették. Ez a szám elég nekik arra, hogy tudják: a hatótávon is van mit fejleszteni. Ennek megfelelően a faceliftes Taycan 35 százalékkal nagyobb hatótávra képes, mint elődje, ami WLTP szerint 678 km-t jelent (vagyis 175 km-rel több, mint az FL előtti Taycan). Ezt az optimalizálás mellett bruttó akkukapacitás növeléssel  érték el, ami 93,4 kWh-ról 105 kWh-ra emelkedett. A gyengébb felszerelségű Taycanokban egy 89 kWh-s akkupakk kapott helyett. Emellett mindegyik akkumulátor könnyebb is lett, nem csak nagyobb. A töltési sebességen is tekertek, a Taycan már 320 kW-os töltésre is képes, de a töltési csúcsot is hosszabb időintervallumon keresztül tartja.

A  maximális rekuperációs teljesítmény is növekedett, több mint 30 százalékkal, 290 kW-ról 400 kW-ra. Ez röviden azt jelenti, hogy a Taycan lassításnál több energiát képes visszatermelni, mint korábban. Továbbá minden Taycan szériafelszereltségként aerodinamikailag optimalizált kerekekkel és csökkentett gördülési ellenállású gumiabroncsokkal rendelkezik. Az új 21 colos kerekeket és gumiabroncsokat kifejezetten erre a célra fejlesztették ki.

Az új Panamerában bemutatott Active Ride felfüggesztést is megkapja a Taycan - persze, ha kicsengetjük rá azt a valószínűleg szemmel látható felárat. De ezt csak az összkerekes verziókhoz kérhetjük, a hátsókerék meghajtásúak kimaradnak a low-rider buliból.

Kapcsolódó
Gyári low rider funkcióval villog az új Porsche

Gyári low rider funkcióval villog az új Porsche

Kaliforniai, ózdi gengszterek, hol vagytok?

A rengeteg technikai újítás mellet a külcsínt is frissítették. A legszembetűnőbb változást a fényszóróknál és környékén találjuk. A nappali menetfények már nemcsak négy pontból állnak a búra négy "sarkában", azok kicsit beljebb lettek tolva és csíkokkal egészültek ki. A fényszóró alatt található légbeömlő már külön entitásként van a lökhárítón, nem a lámpából folyik le, amivel az autó eleje is egyszerűbb, puritánabb lett.

A frissített Taycanok első példányai idén tavasszal kerülnek a kereskedésekbe.

Az oldalról ajánljuk

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Durrdefekt 180-nál, 30 millióval
  • Tesztek

Durrdefekt 180-nál, 30 millióvalTeszt: Denza Z9

Benzinnel és árammal is eszelős, de a veretésnél még jobban ért az erőből parkolás művészetéhez.

59 perce
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35