Pénztárcákat nagyra nyitni, itt a frissített G osztály

2024.03.27. 14:19

A Mercedes ikonikus G osztálya már 45 éve rója kezdetben a tájakat, napjainkban pedig az elit szállók/éttermek parkolóit. A W463-as második generációja 2019 óta olyan, amilyen, így hát megérett egy faceliftre. De ez a facelift is szokásosan hű maradt a G osztály hagyományaihoz: külsőleg alig, technikában, motorikusan inkább változott, aminek egyesek nem örülnek.

Akkor kezdjük a rossz hírrel: A G 500 új motort kapott, méghozzá egy 3 literes, duplaturbós sorhatost lágyhibrid hajtással. A jó hír, hogy ez "erősebb", mint az előző G 500-as V8-asa és kevesebbet is fogyaszt. A V8-as 421 lóerős volt és 610 Nm nyomatékkal rendelkezett. Az új sorhatos pedig 449 lóerő, viszont max nyomatéka jelentősen kisebb, 560 Nm. De ez már nem 14,7 litert fogyaszt, hanem 12,3-10,9 litert – nem mintha a vásárlóközönségét ez érdekelné.

Viszont nem kell aggódni, az AMG G63 továbbra is 4 literes, duplaturbós V8-cal lesz kapható a maga 585 lóerejével és 850 Nm nyomatékával. A hibridséget viszont nem úszta meg, de így már "csak" 15-16 liter között fogyaszt. 

A nyomatékváltóval ellátott, továbbfejlesztett kilencfokozatú automata nagyobb áttételeket biztosít, a 40-60-as nyomatékmegosztású összkerékhajtás pedig alapfelszereltség.

Három mechanikus differenciálzár párosul egy alacsony tartományú terepjáró áttételt kínáló váltóművel. A facelifttel terepszögei (elől 31, hátul 30) és hasmagassága (241 mm) változatlan maradt. Viszont a G Osztály MBUX-a kapott egy Off-Road Cockpit menüpontot, amiben minden terepezéshez szükséges információt láthatunk a 12,3"-es kijelzőn – ez a vásárlóközönség többségének irreleváns. 

Külsőleg alig változott a G osztály: új hűtőrác dizájn láthatunk rajta, valamint a lökhárítókat is picit átdolgozták. A képeken látható Hyper Blue Mango kék pedig a színpaletta új szereplője. A beltere is inkább kényelmi/luxus funkciókkal bővült. Ilyen például a hűthető/fűthető pohártartó, a hangulatvilágítássa ellátott szellőzőlamellák, indukciós telefontöltő, valamint egy picit átdizájnolt kormány.

A G63 extraként megkapta a AMG Active Ride Controlt, ami hidraulikus gördülésstabilizátorral és állítható adaptív csillapítással egészül ki a jobb teljesítmény érdekében. Ha valaki ilyet szeretne, annak az AMG Offroad Package Pro csomagját kell kipilálnia.

Az új G-Merci árát részletesen nem közölték. Annyit tudni, hogy az indulóára 122 808 euró, ami forintban 48,6 millió, de a mostani G osztály is 51,5 millióról indul, vagyis hazánkban sokkal drágább lesz – ez a vásárlóközönséget valószínúleg nem zavarja.