A Tesla kukázhatja az egyik ígéretes tervét
Röviden:
- A Tesla már egy ideje alkalmazza a gigacastingot
- Egy darabból szerették volna kiönteni és préselni az autók padlólemezét
- Úgy tűnik, hogy nem jutnak el idáig
- Fontosabb megoldandó feladatai is vannak a cégnek
A gigacastingban eddig nagyon hitt a Tesla, és a valóságban is egy igen ígéretes technológiáról van szó. Az eljárás lényege, hogy az autók padlólemezét nem rengeteg kisebb elemből legózzák össze, hanem pár darab, hatalmas elemből, amiket óriási présgépekkel sajtolnak.
Már ebből is jól látható, hogy a gigacastinggal elméletben jelentősen meg lehet gyorsítani a gyártási folyamatokat, hiszen egyrészt kevesebb alkatrészt kell gyártani, másrészt az összeszereléssel is kevesebb a munka. Mindez a költségekre is jótékony hatással van, tehát papíron tényleg ragyogó ötletnek tűnik.
A Tesla odáig szeretett volna eljutni, hogy az autók padlólemeze egyetlen, hatalmas darabból készüljön. Itt még nem tartanak, jelenleg a Model Y padlólemeze négy fődarabból készül. Tehát a Tesla már egy ideje alkalmazza ezt a technológiát, és eddig úgy tűnt, hogy tovább is szeretnék fejleszteni, most azonban mégis inkább behúzzák a féket. Ezt egymástól független, iparági forrásokra hivatkozva írta meg a Reuters.
Az eddigi információk szerint a döntés mögött több tényező is áll. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy az egy darabból kimunkált padlólemez elérése nem olyan fontos azokhoz a kihívásokhoz képest, amikkel jelenleg a Tesla küzd.
Ilyen például a frissítésre váró, öregedő modellpaletta vagy épp a rettentő olcsó, kínai villanyautók elterjedése. Utóbbi meglátszik a Tesla eladásain is, és Elon Musk fel is vállalta, hogy aggódik a számok láttán. A Tesla momentán erősen koncentrál a robotaxikra: ezen a projekten szintén van még mit reszelni, hiszen biztonsági szempontból az IIHS egyelőre még elégtelennek ítéli a rendszert.
Forrás: Reuters / The Drive / Tesla