- Jelentősen növelte a villanyautó-eladásait a Ford májusban, több mint 60 százalékkal éves szinten.
- Szintén 60 százalékkal több hibridet adott el a cég.
- A hagyományos modelleknél viszont csak 5,6 százalékos volt a többlet.
A Ford jelentősen változtatott stratégiáján 2023 végén, miután elektromos autóinak kereslete lanyhult, a legfrissebb számok alapján azonban jól szerepeltek a villanyautók.
A Ford az USA második legnagyobb villanyautó-gyártója a Tesla után, ha nem számoljuk egybe a Hyundai-Kia páros értékesítéseit. Így megerősítette helyét ezen a ranglistán azzal, hogy 2024 májusában 64,7 százalékkal adott el több elektromos autót, mint 2023 ötödik hónapjában.
- A Mustang Mach-E-ből, ami nagyon halványan teljesített 2023 végén, 4255 kelt el, ami 46 százalékos növekedést jelent
- Az F-150 Lighting eladásai 91 százalékkal, 3260 darabra ugrottak, pedig ezért az autóért listaáron minimum 65 ezer dollárt (23,4 millió forint) kell kicsengetni a vásárlóknak.
- Az E-Transit áruszállítóból 1450-et adtak el, ami 77 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
- Eközben a Ford-hibridek értékesítése is szépen alakult, 64,5 százalékkal nőtt.
- Ugyanakkor a hagyományos autókból csak 5,6 százalékkal adtak el többet idén májusban, mint egy évvel korábban.
Ami az első öt havi teljesítményt illeti, 37,2 ezer villany-Fordot értékesítettek, ami majdnem 88 százalékkal több a tavalyi azonos időszak 19,8 ezer darabos értékesítésénél. Mustang Mach-E-ből elkelt 18,7 ezer autó, ami közel 90 százalékos növekedés, F-150 Lightningből 13 ezer, ami több mint 78 százalékos plusz. A közel 5,5 ezer E-Transit 111 százalékkal több a tavalyinál.
A Ford „megtámadja” az európai piacot is A napokban kezdték gyártani a vállalat kölni üzemében az európai piacra szánt villanyautót, az elektromos Explorert. A cég ígérete szerint még idénpiacra dobnak egy sportos crossovert is elektromos meghajtással. Ezt később kezdik gyártani. (Forrás: Electrek)