Levágta az ujját egy BMW X5, közel 700 millió forintos kártérítést kaphat

2024.07.08. 11:58

  • Még 2016-ban levágta egy férfi ujját egy BMW X5 softclose ajtaja
  • A férfi ujját nem lehetett visszavarrni, beperelte a bajor márkát
  • Szerinte a BMW rendszere nem biztonságos, kellene bele egy biztonsági elektronika, mint az elektromos ablakemelőknél
  • A BMW szerint az autó használati utasításában szerepel, hogy nem szabad ujjakat hagyni az ajtó és a váz között, amikor a softclose behúz
  • A hosszas per után a bíróság 1,9 millió dolláros kártérítést ítélt meg a sértettnek

Bosszantó, amikor a technológia nem úgy működik, ahogy mi szeretnénk, de 2016-ban a New York-i Godwing Boatenggel különösen csúnyán elbánt egy automata zárszerkezet. Akkor új BMW X5-öse B-oszlopát támasztotta enyhén nyitott ajtó mellett, miközben beszélgetett. Az ajtó lassan rácsukódott a hüvelykujjára, és nem állt meg, hanem a softclose rendszer (ld. keretes írás) behúzta zárt állapotra.

A szervomotornak volt olyan ereje, hogy levágja Godwing ujját, ezt követően pedig nem akart kinyílni az ajtó. Miután kiszabadították, kórházba ment, de már nem tudták visszavarrni az ujjat, mert az ajtó túlzottan roncsolta azt.

De mi az a softclose?

A softclose rendszer elég régóta velünk van, de sokáig főleg csomagtartóknál alkalmazták, később luxus és prémium autóknál elkezdték ajtókhoz is szerelni. A lényege, hogy miután belöktük az ajtót a helyére, egy szervómotor húzza be azt zárt állapotba, nem kell erőből bevágni.

Bár talán rá lehet mondani, hogy kíméli a technikát egy ilyen rendszert, valójában nincs sok értelme. Ahogy egy átlag autó is kibír szinte végtelen ajtócsapkodást, valószínűleg a prémium terméknek sem okozna gondot, de a softclose-zal könnyebb villogni.

A férfi beperelte a bajor gyártót, mert szerinte több probléma is van a softclose rendszereikkel. Szerinte eleve szükség lenne egy olyan biztonsági megoldásra, mint az elektromos ablakoknál. Ott ha az emelőszerkezet ellenállást érzékel, akkor leáll és leereszti az ablakot a sérülés elkerülése érdekében. Mindemellett Godwing szerint a BMW softclose rendszerei már régóta hordoznak magukban biztonsági kockázatot.

Ezzel szemben a gyártó azzal védekezik, hogy a rendszereik jól működnek, és a konkrét ügyben érintett autón sem találtak hibát. Arra hivatkoznak, hogy a használati utasítás szerint nem szabad az ajtó és a váz között hagyni az ujjunkat, amikor az ajtó (vagy csomagtérajtó) csukódik.

Az ügy hosszú ideje húzódik, csak most született hivatalos ítélet. A végeredmény érdekes, hiszen a bíróság igazat adott Godwingnek, miközben a BMW-t nem találta hibásnak. Ennek ellenére 1,9 millió dollár, átszámítva 690 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a bajor gyártót az áldozat részére. A BMW egyelőre nem kommentálta az ítéletet, és az sem tiszta, hogy fizetnek-e majd Godwingnek.

Forrás: Carscoops