A Mercedes sunyin kinyírta az EQC-t, de ez nem tűnt fel senkinek

2024.07.23. 05:56

Röviden:

  • A Mercedes már nem gyártja az EQC-t, de erről nem adott ki közleményt.
  • A modell 2023 közepe óta nem kapható.
  • Az EQC név később még feltűnhet.

A Mercedes EQC-t 2018 végén mutatták be, és 2019-től lehetett megvásárolni. Azóta rengeteg elektromos Mercedes érkezett, az EQC-ről pedig szinte teljesen megfeledkezett a világ. A mai szemmel már régiesnek tűnő külsejű SUV-t nem is fejlesztette a Merci: facelift helyett inkább sunyiban kinyírták az EQC-t.

Furcsa lépés ez, hiszen igen ritka, hogy egy drágán kifejlesztett típust frissítés helyett inkább elkaszálnak. Nem is verte nagy dobra a Mercedes ezt a lépést: még hivatalos közleményt se adtak ki az EQC megszűnéséről. Egy modell időelőtti kivezetése biztosan nem tesz jót a márka megítélésének, miközben tudjuk, hogy az elektromos típusok híre a minőségi problémák miatt eleve negatív.

Az EQC-t még 2023 közepén eliminálta a Mercedes, nagyjából akkor, amikor a faceliftnek kellett volna érkeznie. Ez sajnos nem történt meg, bár ez hivatalos közlemény hiányában keveseknek tűnt fel. A jövőben egyébként várható új, EQC-nek hívott Merci, de azt még nem tudni, hogy az milyen fazonú és kategóriájú autó lesz.

A nevében lévő C ellenére az EQC egy méretes darab: 4,76 méter hosszú és 2,5 tonnás, ami azt jelenti, hogy méretben a GLC és GLE között helyezkedik el. A 80 kWh-s akkupakkal szerelt, 400 kilométer feletti WLTP-hatótávú EQC korábban nálunk is járt, és nem tett ránk olyan rossz benyomást, mint a későbbi elektromos Mercik.