Vennél elektromos „Mustangot” másfélmillióért?

2024.08.12. 15:12

  • Biciklit kínál a szülinapos Mustang mellé a Ford – a Broncóhoz pedig csak úgy. 
  • 4 ezer dollárért, azaz közel 1,45 millió forintért. További 141 ezer forintért még színt is lehet választani. 
Ford villanybrinbga

A Ford a Mustanghoz és Broncóhoz kapcsolódó elektromos kerékpárokat mutatott be. Az előbbi a Mustang születésének 60. évfordulójára készült, az utóbbi a népszerű Ford-típushoz kapcsolódik. 

A PR-szöveg szerint a két biciklit a „teljesítmény ihlette” dizájn jellemzi, amit a Mustang formavilágából mentettek át. A 750W teljesítményű motor 85 Nm nyomatékot tud, amivel maximum 45 km/h-s végsebességre képesek a bringák. Ehhez már jól jönnek az elöl-hátul lengéscsillapítós felfüggesztések és a 203 milliméteres tárcsákkal ellátott hidraulikus fékek. A gyártó szerint a 60 mérföldes (közel 100 kilométeres) hatótávot biztosító, 720W-os akkumulátorokat 3,5 óra alatt lehet teljesen újratölteni.

A bringákon Pirelli gumiabroncsok vannak, a vezetőt a kormányoszlopon lévő, érintőképernyős LCD-kijelző tájékoztatja a sebességről, az akkuk állapotáról, a még megtehető távolságról, szóval mindenről, amiről kell. Az autókhoz illő tűzpiros (Mustang), illetve acélszürke (Bronco) alapszín választása esetén már 4 ezer dollárért (1,45 millió forint) el lehet vinni a különleges villanybringákat. Aki ráfizet még 390 dollárt (141 ezer forint), az tíz további szín közül választhat.

A RideApart szakírója, Robbie Bacon - aki egyébként a cikkében a McLaren bicajával veti összes a fordos modelleket - vállalkozott egy kockázatos kategorikus kijelentésre is. E szerint ezek a legszebb elektromos kerékpárok, amelyeket eddig az emberek alkottak.

A Ford és a McLaren egyébként sincs egyedül, számos gyártó kínál bringát. Exkollégánk, Sturcz Antal a Skoda modelljéről itt, a Porsche kerékpárjáról pedig itt írt részletesen.