- Nem folytatja tovább a Mercedes-Benz és a BYD közös vállalkozása.
- A német autógyártó két lépcsőben kivonta tőkéjét abból a közös próbálkozásukból, amelyet prémium autók gyártására hoztak létre.
A Mercedes-Benz teljesen kivonul a Szegeden építkező BYD-val tizenhárom évvel ezelőtt létrehozott közös vállalkozásukból. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kivonja maradék tízszázalékos részesedését is a cégből.
A közösen birtokolt társaságot azért hozták létre, hogy Denza néven luxusszínvonalú elektromos autókat gyártsanak. A Mercedes kifarolása után ez a márka teljesen a BYD tulajdonába került. A Mercedes azt kommunikálta, hogy technológiáját nem alkalmazták a jelenleg kínált Denza-modellekben. A közös vállalkozást még 2011-ben hozta létre a két vállalat – a német cég akkor még Daimler néven –, ám a felek együttműködése súrlódásos volt.
A Denza név alatt kínált autókból 2021-ben csak ötezer darabot adtak el és a Mercedes ebben az évben 50 százalékról 10 százalékra csökkentette részesedését a cégben. A BYD irányítása alatt 2022-ben fel tudták tornászni az értékesítést tízezer autóra, majd 2023-ban már 128 ezer Denza talált gazdára - ismertette az együttműködés korábbi részleteit az Asia Nikkei gazdasági portál.
A kínai autógyártó azt tervezi, hogy bővíti a luxusmárka értékesítését. Egyebek mellett Európában és Ausztráliában is piacra akarják dobni a Denzákat. Ebbe bekavarhat az Európai Unió tervezett büntetővámja, amivel meg akarják fékezni a kínai elektromos autók korlátlan térhódítását az európai újautó-piacon.
A Mercedes nem vonult ki teljesen a kínai autógyártásból. Megtartotta közös vállalkozásait a Zhejiang Geely Holding Grouppal és a BAIC Motorral.