1300 lóerős, elektromos NASCAR koncepciót mutatott a Chevrolet

2025.02.16. 16:05
  • Elektromos NASCAR versenyautó koncepciót mutatott be a Chevrolet.
  • Blazer EV.R NASCAR névre keresztelt modell 1300 lóerős.
  • A koncepció nem csupán valami látványos fantazmagória: a NASCAR új, Next Gen nevű platformjára épül.

Korábban olyan hírek szivárogtak az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb motorsportja, a NASCAR háza tájáról, hogy a jövőben elektromos SUV-kből állhat a mezőny. Bár egyáltalán nem biztos, hogy ez tényleg megtörténik, tény és való, hogy a sorozat érdeklődik az elektromos hajtás és az olyan karosszériák után, amik jobban megfelelnek a mai, SUV-k uralta amerikai utcaképnek.

Ennek bizonyítéka, hogy a Chevrolet egy új elektromos NASCAR versenyautó koncepciót mutatott be, amely a Blazer ruháját öltötte magára. A Blazer EV.R NASCAR névre hallgató modell első látásra inkább valamiféle túraautónak tűnik. Erről a formája mellett a hatalmas, NASCAR-ban szokatlan hátsó szárny, illetve az a tény is tehet, hogy a koncepció programozható összkerékhajtást is kapott.

Ami a technikai részleteket illeti, a Blazer EV.R NASCAR karosszériája alatt egy 78 kilowattórás akkumulátor és három elektromos motor lapul, amik összteljesítménye 1300 lóerő. Még érdekesebb, hogy a koncepció nem csupán valami látványos fantazmagória: a NASCAR új, Next Gen nevű platformjára épül, tehát valódi versenyautó alapokkal rendelkezik.

"A NASCAR, és az autógyártó partnerei szenvedélyesek a friss technológiák iránt, és azon dolgoznak, hogy az innováció élmezőnyében maradjanak. A Blazer EV.R NASCAR prototípussal a Chevrolet és mérnökei új technológiákat párosítottak a NASCAR Next Gen platformjával. Az eredmény egy erős, izgalmas jármű, amiről hisszük, hogy a rajongók szeretni fogják, mikor látják a daytonai versenypályán." – nyilatkozta Brandon Thomas, a NASCAR járműfejlesztési alelnöke. 

Az oldalról ajánljuk

Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
  • Hírek

Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják

Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.

március 21., 09:12
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
  • Hírek

Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele

Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.

6 perce
Teljesen új külsőt kap az új MG4
  • Hírek

Teljesen új külsőt kap az új MG4

A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.

március 21., 07:51
A lopott autóban hagyott pótkulcs miatt nem fizetne a biztosító egy forintot se
  • Közélet

A lopott autóban hagyott pótkulcs miatt nem fizetne a biztosító egy forintot se

A tanulság: se pótkulcsot, se forgalmit ne hagyj az autóban!

március 21., 06:10
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
  • Hírek

Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó

A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.

március 21., 06:10
Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége
  • Hírek

Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége

Csak a szoki.

március 21., 11:07
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
  • Hírek

Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon

Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.

március 21., 06:10
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
  • Hírek

Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte

Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.

március 21., 09:45
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
  • Hírek

Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója

Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.

március 21., 11:51
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
  • Hírek

500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek

A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.

március 20., 08:26
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Sport

Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései

Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?

március 20., 15:28
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
  • Közélet

Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki

Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak

március 20., 16:36
Új táblák az M7-esen: szomorú és vidám fejek  figyelmeztetnek a felújítási munkákra
  • Hírek

Új táblák az M7-esen: szomorú és vidám fejek figyelmeztetnek a felújítási munkákra

Mókásak és hasznosak. Újdonság az is, hogy Velencénél új híd épül a gyalogosoknak, bicajosoknak a sztráda felett.

március 20., 17:38
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
  • Hírek

Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása

A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.

március 20., 06:54
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
  • Hírek

F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?

Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.

március 20., 05:59
Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött
  • Hírek

Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött

A vonat kisiklott.

március 20., 10:52
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
  • Hírek

Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást

Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.

március 20., 10:27
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
  • Hírek

Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt

Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.

március 20., 09:25
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
  • Hírek

Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle

Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.

március 20., 12:54
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
  • Hírek

Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja

A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.

március 20., 11:49
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
  • Hírek

Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek

Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak

március 20., 13:53
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand

A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.

március 20., 14:25
Mercedes humanoid robotok
  • Hírek

Mercedes humanoid robotok

március 21., 10:08
álcázott Alfa Romeo Stelvio
  • Hírek

álcázott Alfa Romeo Stelvio

március 21., 11:17
Alfa Romeo Junior
  • Tesztek

Alfa Romeo Junior

március 21., 11:25
Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

Kenshiki Fórum GR stand

március 20., 11:45
új MG4
  • Hírek

új MG4

március 20., 10:05