Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y

2025.03.22. 16:04
  • Európába is elhozzák a legnagyobb Smartot.
  • A #5 háromféle teljesítményszinttel lesz elérhető, a legerősbb változaz 588 lóerős.
  • Lesz 76 kWh-s és 100 kWh-s akkupakkal szerelt kivitel is.
  • A nagy akkumulátoros, hátsókerekes változat WLTP szerint 590 kilométeres hatótávot tud.
  • Az újdonság maximum 400 kilowattal tölthető.

A Smart lehetetlenül apró, városi miniautóként kezdte a pályafutását, azóta azonban sokat változott a modellkínálat. Korábban egy újabb modellel bővült a paletta: a #5 – number five –, a gyártó legnagyobb autója, ami valaha készült. Akkor még csak tippelni lehetett, de most már biztos: a Smart #5 Európában is kapható lesz.

A modellt már jóval korábban is láthattuk: a #5-ról már akkor kiderült, hogy nemcsak a márka mércéjével, hanem abszolútértékben is nagy autó. Az 5 milliméter híján 4,7 méter hosszú, 2,9 méteres tengelytávú Smart szinte pontosan akkora, mint egy Tesla Model Y, és hosszban csak 6 centivel marad el egy BMW X3-tól.

Kapcsolódó
Itt a legújabb Smart 646 lóerővel és összkerékhajtással

Itt a legújabb Smart 646 lóerővel és összkerékhajtással

Pont a Smarttól nem vársz ilyen bődületes teljesítményt, azonban van egy csavar a sztoriban.

A lekerekített, kissé szögletes Smart a Geely PMA2+ architektúrájára épül, az elektromos rendszere pedig 800 voltos. A testes #5 kisebbik akkupakkja is 76 kWh-s, a nagyobbik pedig kereken 100 kWh-s. A kisebbb akkuval szerelt változat hatótávja WLTP szerint 465 kilométer, míg a nagyobbiké 590 kilométer.

A Smart #5 egyenáramról maximum 400 kilowattal (!) tölthető, így a gyáriak szerint 10 százalékról 80 százalékra 18 perc alatt fel lehet tölteni az autót. Háromféle teljesítményszint lesz elérhető: 340, 363 és 588 lóerős változatban lehet majd megvenni a Smartot. A két gyengébb verzió hátsókerekes, míg a legerősebb összkerekes lesz.

Az alap #5 is 2,2 tonnás, de így is elég neki 6,9 másodperc a nulla-százhoz, a közel 2,4 tonnás, összkerekes kivitel 4,9 másodperc alatt tudja le a százas sprintet. Minden Smart #5 végsebessége egységesen 200 km/h.

A beltérbe mindent beleadtak: a Smart #5 három hatalmas kijelzővel (ebből kettő OLED), 20 hangszórós Sennheiser hifivel, fejlett, kiterjesztett valósággal kiegészített head-up display-jel és Unreal 3D engine-en alapuló fedélzeti rendszerrel érkezik.

A Smart #5 Németországban 45900 eurónál, azaz 18,3 millió forintnál kezd majd az alap Pro felszereltséggel. A legmagasabb felszerelt, vagyis a Summit Edition változatért minimum 56900 eurót, vagyis 22,6 milliót kell majd fizetni. Ha megtetszett az autó, átgondolni is lesz időd a vásárlást, ugyanis az eddigi információk alapján a #5 forgalmazása 2025 negyedik negyedévében indul majd.

Forrás: Smart

Az oldalról ajánljuk

Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött
  • Hírek

Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött

A vonat kisiklott.

március 20., 10:52
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
  • Hírek

Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást

Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.

március 20., 10:27
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
  • Hírek

Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle

Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.

március 20., 12:54
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
  • Hírek

F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét

Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.

5 órája
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
  • Hírek

Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt

Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.

március 20., 09:25
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
  • Hírek

500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek

A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.

március 20., 08:26
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
  • Hírek

Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja

A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.

március 20., 11:49
Hivatalos: utód nélkül szűnik meg a Mercedes egyik közismert típusa
  • Hírek

Hivatalos: utód nélkül szűnik meg a Mercedes egyik közismert típusa

A döntést Markus Schäfer, a Mercedes technológiai vezetője jelentette be.

március 19., 06:08
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Sport

Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései

Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?

március 20., 15:28
Egy férfi azt hitte, hogy ellopták az autóját, pedig nem
  • Hírek

Egy férfi azt hitte, hogy ellopták az autóját, pedig nem

A rendőrök segítségét kérte, akik hamar rájöttek, hogy mi a gond.

március 19., 07:55
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
  • Közélet

Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki

Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak

március 20., 16:36
Hiába passzol a név, V8 nélkül nem fogy a Charger
  • Hírek

Hiába passzol a név, V8 nélkül nem fogy a Charger

Nagyot nyesett az elektromos változat árán a Dodge.

március 19., 06:08
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand

A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.

március 20., 14:25
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
  • Hírek

Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása

A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.

március 20., 06:54
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
  • Hírek

Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek

Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak

március 20., 13:53
A helyszíni bírságot aláírni nem kell félnetek jó lesz
  • Közélet

A helyszíni bírságot aláírni nem kell félnetek jó lesz

A bírságolás egyszerre legyen gyors, olcsó és jó. Kár, hogy ezekből csak kettőt választhatnak az autósok, amikor rájuk kerül a sor.

március 20., 05:59
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
  • Hírek

F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?

Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.

március 20., 05:59
Annyit estek a Tesla részvényei, hogy már a SpaceX Elon Musk legértékesebb tulajdona
  • Hírek

Annyit estek a Tesla részvényei, hogy már a SpaceX Elon Musk legértékesebb tulajdona

Kedden egyetlen nap alatt 5,4 százalékot esett a részvények árfolyama.

március 19., 18:18
Bezuhantak a Bentley eladásai, a COVID óta nem volt ilyen rossz a helyzet
  • Hírek

Bezuhantak a Bentley eladásai, a COVID óta nem volt ilyen rossz a helyzet

Mindez annak tükrében különösen vészjósló, hogy Frank-Steffen Walliser CEO szerint az egy autóra jutó bevételük sosem volt még ilyen magas.

március 19., 16:22
Rengeteg amerikai Tesla tulajdonos személyes adatait szivárogtatta ki egy weboldal
  • Hírek

Rengeteg amerikai Tesla tulajdonos személyes adatait szivárogtatta ki egy weboldal

Bár az oldal egyfajta közösségépítő platformnak álcázza magát, valószínűleg az Elon Musk és a Tesla elleni fellépés egyik újabb eszközének szánják.

március 19., 14:31
Több milliárd forintnyi bírságot kerülnek ki az autósok New Yorkban olvashatatlan rendszámokkal
  • Hírek

Több milliárd forintnyi bírságot kerülnek ki az autósok New Yorkban olvashatatlan rendszámokkal

Van akinek csak szimplán koszos az autója, de a legtöbben szándékosan trükköznek a rendszámtáblákkal.

március 19., 12:32
Ha eddig szeretted ezt a Mazdát, ezután még jobban fogod
  • Tesztek

Ha eddig szeretted ezt a Mazdát, ezután még jobban fogodMenetpróba: Mazda CX-60 – 2025.

Láthatóan alig, a lemezek alatt viszont rengeteg apróságban változott a CX-60, és ettől csak még jobban kéne.

március 19., 17:44
A Cybertruck elbújhat: eladó egy örült, kockás, kabrió buggy, dübörgő V8-cal
  • Hírek

A Cybertruck elbújhat: eladó egy örült, kockás, kabrió buggy, dübörgő V8-cal

Nem hogy ilyen, de még csak hasonló jármű sincs másik.

március 19., 17:09
Eladó az amerikai AMG alapítójának egykori autója
  • Hírek

Eladó az amerikai AMG alapítójának egykori autója

A különleges modell alapjait egy amúgy sem szerény 500 SEL adta.

március 19., 11:43
Nagyot drágulhat a Teslák biztosítása, ha az emberek nem hagyják abba a rongálást Amerikában
  • Hírek

Nagyot drágulhat a Teslák biztosítása, ha az emberek nem hagyják abba a rongálást Amerikában

Több társaság megtagadhatja a biztosítást, akkor a maradék pedig emelni fog.

március 19., 09:48
Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

Kenshiki Fórum GR stand

március 20., 11:45
új MG4
  • Hírek

új MG4

március 20., 10:05
Reboot Buggy
  • Hírek

Reboot Buggy

március 19., 14:15
Mercedes 500 SEL AMG Blueberry
  • Hírek

Mercedes 500 SEL AMG Blueberry

március 19., 10:15