A francia állam is megpróbálja átsegíteni autógyártóit a pénzügyi krízisen, egyebek közt hitelgaranciákkal és a régebbi autók lecserélésének közvetlen támogatásával. A segélycsomag összértéke nagyjából 1,5 milliárd euró, de az államfő elszánt nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy szükség esetén további összegeket is hajlandóak lennének az iparág fenntartására áldozni. "Az állam felkészült, hogy megtegyen mindent az autóipar megmentéséért, amely a francia munkavállalók 10%-át foglalkoztatja" - mondta Nicolas Sarkozy.
A segélycsomag több részből áll. Egyrészt minden olyan autó megvásárlásához 1000 euró támogatást nyújt az állam, amely legfeljebb 160 g/km szén-dioxidot bocsát a levegőbe, és amelynek a forgalomba helyezésekor egy régebbi, nagyobb fogyasztású járművet kivonnak a forgalomból. Ez önmagában mintegy 220 millió eurós támogatásnak felel meg. Ezenkívül egy 300 milliós alapot hoznak létre a szektor ipari átszervezésének segítésére, és mintegy egymilliárd eurónyi hitellel támogatják a PSA Peugeot-Citroën és a Renault pénzügyi szolgáltató részlegeit. Sarkozy szerint már csak azért is szükség van az autóipar támogatására, mert félő, hogy különben a szintén állami támogatásban részesülő amerikai autógyártók tisztességtelen versenyelőnyhöz jutnak.
Úgy néz ki, a legtöbb európai ország, amely jelentős autóiparral rendelkezik, hajlandó nagyobb összegeket áldozni az iparág megtartására: korábban Németországból és Svédországból is érkeztek már hasonló hírek, így - azzal együtt, hogy Európában egyelőre kevésbé érezhető a globális autópiaci válság, mint Észak-Amerikában - az itteni autógyártók többségének jó esélye van a túlélésre.
Nem ad hitelt autóra a bank? Kell a pénz a házfelújításra, ezért mégis megtartja a tízéves Mondeót, de már köhög, és javítani kéne? Tavaly még büszke volt rá, de ma már soknak tűnik a Carina kilencliteres fogyasztása? Vagy egyszerűen csak jó és olcsó akkut keres? Olvasgassa a Válságblogot, amelyben mind több, a krízissel kapcsolatos megoldási ötlettel állunk elő. Kattintson ide, autózzon velünk benzinpárán, tartsa fenn verdáját hulladékpapír-áron!

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
