Elhalasztják az Audi A1-es és A8-as premierjét

2009.07.10. 13:47

Az eredeti tervek szerint már a szeptemberi Frankfurti Autószalonon bemutatták volna a legkisebb és a legnagyobb Audit, de úgy néz ki, legalább két hónapot csúszik a két új típus leleplezése.

Bár az Audi hivatalosan is bejelentette a késést, az okokat nem részletezték, és egyelőre azt sem árulták el pontosan, hogy mikorra várható az A1-es és az új A8-as. Sokat nyilván egyik modellel sem volna célszerű várni, hiszen a jelenlegi, öldöklő versenyben minden napnyi halasztás újabb és újabb elveszített vásárlókat jelenthet, így valószínű, hogy mindkét modell premierjére sor kerül még az idén. Az A8-as kapcsán Rupert Stadler, az Audi első embere novemberi bemutatóról beszélt, ami egyes feltételezések szerint azt jelenti, hogy a luxusmodell először a Los Angeles Motor Show-n lesz látható, de ha netán így lenne, a típus akkor sem érkezhet meg a kereskedésekbe 2010 eleje előtt. Az A1-es egyes találgatások szerint csak az év legvégére érkezhet meg.

Az Audi így egyetlen új modellt állíthat ki Frankfurtban, az ötajtós A5 Sportbacket, bár lehet, hogy ez a legjobb stratégia: így, külön tálalva mindhárom újdonság nagyobb figyelmet kaphat, mintha egy időben és egy helyen mutatkoztak volna be.