Jövőre itt a hibrid Toyota Auris

2009.07.20. 10:20

A japán gyártó hivatalosan is bejelentette, hogy Európában 2010 közepén kezdik el forgalmazni kompakt modelljük benzin-elektromos változatát.

A gyártás a jövő év elején kezdődik a Toyota angliai üzemében, ahol az Auris többi kivitelét is gyártják. Pontos adatokat egyelőre nem közölt a Toyota, de a korábbi pletykák szerint a Japánban készülő Prius III hajtáslánca egy az egyben átkerül a csapott hátú modellbe, azaz 1,8 literes, 98 lóerős, Atkinson ciklus szerint működő benzinmotort, egy 80 lóerős benzinmotort, illetve Ni-MH akkumulátorokat kap.

"A mai bejelentéssel a Toyota jelentős lépést tett annak érdekében, hogy szélesebb körben is elérhetővé tegye a hibrid hajtású személyautókat" - mondta a bejelentés kapcsán Tadashi Arashima, a Toyota Europe elnöke. A japán gyártó tehát sokat vár az Auris Hybridtől, ami nem is csoda, egyszerre akár két problémájukra is megoldást hozhat a típus, ha sikeressé válik. Egyrészt fellendítheti az Auris eladásait, amelyből sokkal kevesebb fogy, mint korábban remélték: bő két év alatt 370 ezer példány talált gazdára, azaz népszerűségben meg sem közelíti európai riválisait. Másrészt népszerűbbé teheti a hibrideket Európában, amelyek eddig nemigen rúghattak labdába a hasonló fogyasztású, de kevésbé drága és komplikált dízelmotoros személyautók mellett.