Sachsen Classic 2010

Pénteken folytatódott a gyönyörű időjárás. Gyönyörű tájakon halad az útvonal, sok ember áll az út mentén, sokan kiteszik veterán autóikat, motorjaikat, úgy integetnek, buzdítanak. A Göltzschtalbrücke az első WP. Itt teljesen megzavart, hogy egy kis dombhát miatt nem lehetett látni a dupla (200 m 25 mp, 100 m 12 mp) középső fotocelláját, viszont egy néző pont úgy tette le kempingszékét és olyan tartásban ült, mint a sportbírók, csak még jóval a mérőpont előtt. Nemcsak engem zavart meg, mi viszont beszoptuk rendesen: 137 pont, 83. hely.

Már el sem megyünk a díjkiosztóra, semmi értelme.

Schwander Berg (270 m, 33 mp) a következő. Valami megmozdult! 21.-ek lettünk 9 század eltéréssel. A becsületgól legalább megvan, mondhatnám, ha ez foci lenne. A 650 éves Markneukirchen főterén 4-et futunk, ami a 17. helyre volt elég. Szép korrekció, haladunk tovább. A WP10 a Vogtland Arena, ami egy síugrósánc területén van kitűzve. 100 méter, 14 másodperc, amit 3-ra hozunk (8. hely). Milyen kár volt az eddigi bakikért. A tripla (150 m 20 mp, 100 m 11 mp, 50 m 7 mp) Carlsfeld szakasz jó lehetőség a rontásra, ki is használom. 106 pont, 35. hely. Az érzelmi szinuszhullámom ismét fénysebességgel halad a negatív amplitúdó felé.

A 12. szakasz ismét egy tripla. A feladatkiírás trükkös, de mi jól építettük fel, 71 pontért a 8. helyet kaptuk. Lucianóék 33-mal másodikok, a német Krieglsteiner professzor (Porsche 911 SC) harmadik 49-cel. A prof jól ismeri és számon is tartja a magyarokat. Versenyzői ténykedése legkeserűbb piruláját Erdélyi Zoliék (többszörös Oldtimer Szuperkupa-bajnok) miatt slukkolta a 2009-es Donau Classicon. Itt Zoli és felesége, Csilla, két mechanikus Szláva stopperrel döngölték 420-as Jaguar Sovereignjükkel a földbe az űrsikló műszerezettségével vetekedő fullelektronikás segítséget használó porschést.

Én meg itt rombolgatom az imidzsünket. A Sachsent Ilkovits Ádám már kétszer megnyerte. Egyszer kedvencemmel, a kis Riley versenyautóval, aztán meg a 6C Alfával. A piros szőnyeget végiggurította tehát előttünk, én meg állandóan lekanyarodok róla. Vagy fel sem hajtottam rá?

Fichtelberg a pénteki utolsó WP. A dupla nem különösebben bonyolult (100 m 9 mp, 150 m 14 mp), de ha valaki elalszik az elején, akkor könnyen késhet a cellánál. Jól hoztuk, a 21 pont a 9. helyet jelentette. A végére rátett titkos viszont 44-re sikerült. Nem is értettem, hogyan volt lehetséges. A 44 pont az 55. helyre volt elég. Vegyes érzelmekkel vártuk az aznapi eredményeket. Hihetetlen, de a 7. helyre jöttünk be 351 pontunkkal. Hogy Luciano mit csinált? Hát 63 pontot. Nem kizárt, hogy egy másik bolygóról küldték a földre.

A második helyezett osztrákok (Griesmayer–Baumgartner, Mercedes-Benz 220 S) szintén a mechanikus stoppereket használó „Homokóra” kategóriában indultak és 221 pontot gyűjtöttek. Már nem voltam annyira izgága, mint előző nap, Annával megbeszéltük, hogy teljes békében, nem görcsölve, olajággal a szánkban teljesítjük a harmadik napot.

Egy csodaszép kisvárosba, Oberwiesenthalba futottunk be. A piactéren volt a cél és a holnapi rajt helyszíne. Mindez szállodánk ajtajától alig 80 méterre. A Fichtelberg csúcsán volt az esti vacsora és buli. A hegytetőn álló kilátóból feledhetetlen naplementénk volt, amit a vacsora mellett élvezhettünk. Alig volt hely az asztaloknál, így esett, hogy a verseny szpíkere, Johannes Hübner hozzánk ült le. Volt témánk bőven, ráadásul ő rendezi a híres, schwetzingeni szépségversenyt. A vacsora végeztével felmentem Annával az épület tornyába és megnéztük a már szinte teljes sötétségbe burkolódzó tájat és a települések fényeit. Nagyszerű pillanatok. Nagyot aludtunk. Korán kellett kelni, mert a tévések Lucianóval és Annával szeretnének közös felvételeket csinálni.

Gyönyörű reggelre ébredtünk. A kis piactér hangulata elképesztő volt. A rajt ebben a környezetben a lehető legjobb helyre került, irigyeltem is a rendezőket. Forgatás megvolt, egyéb barátkozások is sorra kerültek, új kapcsolatok szövődtek. Ez az én világom, szép az élet, másnak is csak ezt kívánom. Lassan mi is sorra kerültünk, ismét várnak a feladatok.

A 14. WP-t éreztem, hogy jól hoztuk össze. Annuska remekelt, Nusi szállt a pálya felett. 22 pontra csináltuk a Markersbach Oberbecken triplát (600 m 1:06, 200 m 23 mp, 200 m 22 mp). Először még úgy volt, hogy mi nyertük, de aztán a sok óvás miatt Viarót és Enricót hozták az első helyre 7 ponttal. Tőlük nem szégyen kikapni. Az egyszerű, de lassú (80 m 16 mp) Adam Ries szakaszt 6-ra csináltuk (13. hely).

A 16. szakasznál az itiner hibája miatt többen nem jelentek meg, mert eltévedtek. Mi is sokat bolyongtunk, míg rábukkantunk a helyes megközelítésre. Itt is csak vízzel főznek, hibáznak mások is, megnyugodtam. A 17. Saigerhütte WP helyszíne egy időutazás élményével gazdagított. Egy több száz éves udvarszerű település kövezett utcácskáján tűzték ki a 60 m 13 mp-es 1/100-ast. Ez a 6 pont ismét a 13. helyre volt elég. A 18. Rechenberg–Bienenmühle mérés is szimpla volt (100 m 9 mp). Nem lett rossz, a 13 pont a 35. helyet jelentette. Az utolsó előtti feladat egy bobpálya melletti szervizúton volt, lefelé menetben.

Odafelé menet ismerős mormogás jelentkezett a jobb első kerék felől: csapágyhang. Tipikus NSU-s betegség az alulméretezés miatt. Ettől azért lehet haladni, de nem segített a hangulatomon. Amíg a rajtra várakoztunk, a filmesek ismét megrohantak, Anna is nyilatkozott. Aztán 102 pontot csináltunk a duplán (250 m 28 mp, 600 m 1:08 mp), most sem értem, hogyan és hol szúrtuk el. Van értelme egyáltalán elmenni az eredményhirdető bulira? A legutolsó WP-t Glashüttében tartották. Ismerem a német óragyártás fellegvárát, már kétszer megfordultam itt, igaz, az régebben volt. Óriási a fejlődés, nagy rend és tisztaság, amerre csak nézünk. Hogy a feladat milyen lett? Hát, 35 pontunk a 85. helyre volt csak jó.

Drezdához közeledve sűrűsödött a forgalom, sokat araszoltunk. De megérte, mert a VW Phaetonok gyárában, az „Üveg manufaktúránál” volt a befutó. Ami eredményeinket illette, hát nem szövögettünk rózsaszínű álmokat. A szállodát navi nélkül sikerült majdnem azonnal megtalálni, pedig elég messze volt a gálavacsora helyszínétől, a VW-gyár csarnoképületétől. Közben Budapestről Szikszay Attila és Erdélyi Zoli hívott és tájékoztatott a napi eredményekről. Az utolsó napon hatodikok lettünk, így az egyik konkurensünket, Georg Weidmannt és Curt Blosst (Bentley 4 ½ Litre, 1927-ből) magunk mögött tudhattuk. Nocsak! A végeredmény meg nem készült el, de azért felvettem a szépen sámfázott fekete csukát és a zakó is előkerült. Menjünk, induljunk, a díjkiosztók mindig szépek!

Álmodozva és vidáman gurulunk kb. 40-es tempóval egy főútvonalon, amikor balról, a mellékutcából feltűnik egy ütött-kopott kék Opel Astra. Tétován jön, biztos meg fog állni, elsőbbségemet még az itt közlekedő villamos pályateste is szépen támogatja. Alábecsültem a helyzetet. Ez a palimadár tényleg nem látott. Egy világító sárga NSU-t a főúton! Bumm! Belénk jött oldalról.

Pont az ajtóm mögötti részt találta el, benyomva a lemezt, rá a kerékre. Szerencsére díszítőelemek nem sérültek, a motornak sem lett semmi baja, de a kerék blokkolása miatt szó sem lehet hosszú távú autókázásról. Az astrás egy szerencsétlen díszfasz, elismeri hibáját, készségesen együttműködik velünk. Rendőrt kell hívni, ő is javasolja.

Hát ha nem olyan körülmények között történik mindez, mint ahogy, akkor életem egyik legkellemesebb estéje is lehetett volna. Anna szuperül vette a lelki megrázkódtatást, elfoglalta magát, egyáltalán nem volt ideges. A rendőrök rendkívül jófejek voltak. A páros női tagja vette fel az adatokat, készítette a jegyzőkönyvet. Egy kultúrház lépcsőjén foglaltunk helyet, tényleg kényelmes és hangulatos volt. Közben jöttek a telefonok, már tudtunk mindent. Csak éppen nem lehettünk ott. Hetedikek lettünk 834 ponttal. Pedig nagyon rosszul mentünk és ez most nem egy álszerény vélemény. Ennél legalább 2–300 ponttal jobbak vagyunk. Nem vitás: körbeverték egymást a versenyzők, a többiek is hibáztak rendesen.

A helyszínelés végeztével a zsandárok elkísértek a díjkiosztó helyszínére. Igazán aranyosak voltak. Úgy sikerült leparkolni, hogy a bejárattal szemben csak Nusi meggyúrt oldala látszott, még a taxiként bevetett VW Phaetonok sem parkolhattak oda. Biz' isten nem volt szándékos, de nem szóltak érte. Sőt! A cigizéshez kisereglő emberek sorban álltak élménybeszámolómért, de bentről is szépen látszott az est műsoron kívüli bónusz élménye. Azért ilyen áron nem kívántam volna a népszerűséget.

Na, kitalálják, ki győzött? Igen, Luciano Viaro és Enrico Mussinelli a Quattróval (137), második Professor Krieglsteiner (411), harmadik a Kahle–Göbel páros, ők a Homokóra kategória győztesei is egyben. Weidmannék 14 ponttal lettek a nyolcadikak, Weberék Jaguarja a 10. helyre érkezett (931). Mi a homokórások között a negyedik helyet érdemeltük ki, évjáratfüggő kategóriánkban másodikak lettünk Kahléék Skodája mögött.

A szállóig elnyikorogtunk, de nem vitás, kell az erős hazai, trélert kell hívni. Utunk innen kezdve már más pályán mozgott, rezignáltak lettünk, szerettünk volna minél hamarabb hazajutni. De erre még két napot kellett várni. Viszont jövőre visszatérünk még ide.

(A szerző ismert hazai veterános rendezvények szervezője, a nevéhez fűződik az Oldtimer Expo, illetve az Oldtimer Szuperkupa versenysorozat megrendezése.)