Részegen ki visz majd haza?
Benyomva egy métert se – a zéró tolerancia óta a bevállalósabbak is így gondolják. De hogy menjünk haza? Taxival? Akkor ott marad az autó, mehetünk érte holnap. Alig drágább a sofőrszolgálat, és akkor hazajut a gép is. De vajon józanon is egy vadidegen kezébe nyomnánk az autó kulcsát?
Rolandnak nem volt ideje felkapni a fejét a csattanásra. Fékezés nélkül mentek át valamin, elég nagyot szólt, megálltak. Az autó mögött hosszú olajcsík és a betonkocka, ami éppen felszántotta az Audija alját. Nem örült. Aligha így képzelte el az este befejezését, de megpróbálta félrészegen is menteni a menthetőt. Jött a sofőrszolgálat vezetője, majd kisvártatva a tréler, a rendőrök helyszíneltek. Az autó ment a szervizbe, Roland pedig haza. Mindez tavaly szeptemberben történt, az Audi azóta sincs megjavítva. Kellemetlen ügy.
Roland előtte sosem használt sofőrszolgálatot, ezért inkább az étterem személyzetét kérte meg, hívjon egy sofőrt. Jó volt az esküvői buli, lecsúszott pár pohár, nem akart kockáztatni. Így a legkényelmesebb, gondolta, nem is túl drága, valami ötezer forint. A sofőr hamar jött, Roland rábökött az Audira, azzal kéne hazamenni. Nem látott a jövőbe, de átsuhant felette egy sötét felhő, ezért indulás előtt még meg is kérdezte, van-e biztosítása a cégnek. Van. Menjünk.
Kocativornyázóhoz képest még körültekintőnek is mondhatjuk Rolandot, és a sofőrszolgálat sem a kapucnis srácokat svarcban körbehordó fajta volt. Még telefonon egyeztették az autó típusát, illetve hogy automata váltós, az útvonalat is megbeszélték. Budapest XIII. kerületéből a XI-edikbe adja magát a budai alsó rakpart, nem is volt vita. De arra igazán senki nem számíthatott, hogy az Erzsébet hídnál egy Demszky-féle gömbsüveg lesz az út közepén.
A csattanásig minden rendben ment. A sofőr normálisan vezetett, Roland és a párja nem is figyelt nagyon oda. Nem tudnák megmondani, ment-e előttük valaki, aki, ha kikerüli a betontömböt, talán felfigyel rá a vezető. Egy 18 centiméter magas terelőelem, egész pontosan egy talapzatos gömbsüveg került az alsó rakpartra, amilyet például a körúton lehet találni a forgalmi sáv és a villamossín között. Nem fért át az Audi alatt, kiütötte az olajteknőt, megsértette az olajszivattyút, a váltóházat is eltörte, mint később kiderült.
Nem tudni, pontosan hogyan került az úttestre. A felső rakparton akkoriban újították fel a villamospályát, így ikertestvérei nagy kupacban tornyosultak az építési területen, de ez még nem magyarázza a kóborkocka elcsavargását. A jelenlévők szerint se biztonsági őr, sem érdemi elzárás nem akadályozta a hozzáférést a terelőelemekhez, így akár a tréleres is hazavihetett volna párat, ha éppen szüksége van rá. Vagy a Romkertben bulizók. Vagy nem is viszik haza.
A kocka mindenesetre ott volt, a csattanás megtörtént – Roland kezdett kijózanodni. Kiderült, hogy a sofőrnek előző nap lejárt a jogosítványa, ami előrevetített némi bonyodalmat, mivel az eset éjfél után történt. A sofőrszolgálat vezetője mindenesetre hívott egy autószállítót, az Audit elszállították az általa ajánlott szerelőhöz, Roland pedig bízott benne, hogy a biztosítás állja a kárt.
Ahogy teltek a napok, úgy jöttek a rossz hírek. Kiderült, hogy a váltó cserés, az olajpumpa szintén, és új olajteknő is kell az Audira. Ez az Eurotax által 1,89 millió értékűre becsült, 2002-es A4-es esetében gazdasági totálkárt jelent. A 2,5-ös, V6-os dízelhez nem olcsók az alkatrészek, a Multitronic váltót pedig a szakszerviz csak újra hajlandó cserélni. A roncsérték a kárbecslő szerint 557 ezer, vagyis a kár egészen pontosan 1,333 millió – élesítheti az utalást a biztosító, gondolhatnánk.
Csakhogy időközben a rendőrség határozata kimondta, hogy a sofőr nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett, vagy mit is szoktak mondani, amikor nem lehet senkire se ráhúzni a balhét. Lényeg, hogy erre a biztosító nem fizet, a szerződésükben külön kitétel, hogy a KRESZ megszegése esetén nem térítik a kárt, tudtuk meg a sofőrszolgálattól. A határozat ellen fellebbeztek, már bírósági döntés is született, amelyben felmentették a sofőrt a felelősség alól. Csakhogy Rolandnak vidékről kell bejárnia budapesti munkahelyére, az Audi meg hónapok óta áll. Érthető, hogy elfogyott a türelme.
Az ügy elgennyesedett, fizetési meghagyások szállingóztak a sofőr, a szolgálat, az építési vállalat és Roland között. Sajnos nem kitalált a sztori, beszéltünk mindkét féllel. A sofőrszolgálat a bírósági végzés értelmében kizárta a felelősségét, úgy vélik, amit tehettek, megtették. Kétségtelen, hogy a kárt okozó tárgy az építési vállalat tulajdonában volt, és nem biztos, hogy kellőképpen vigyázott rá. Roland ezt másképp látja, ő egy szolgáltatást rendelt meg, amely teljesítése során tönkrement az autója, ezért a szolgáltatótól követeli a kártérítést. Persze lehet, hogy ő is ráment volna a betonkockára, ha ő vezet, de történetesen nem ő vezetett. Nehéz lenne teljes meggyőződéssel rámutatni valakire, hogy tessék, itt a vétkes, neki kell megtérítenie a kárt.
Úgy néz ki, ezt már amúgy is jogászok fogják eldönteni, per lesz az esetből.
Egy biztos: ez a történet nem ismétlődhet meg, annyi szerencsétlen véletlen jött össze azon a szeptemberi éjszakán. De az is egyértelműen látszik, hogy a sofőrszolgálatosdi nem kristálytisztán átlátható üzletág, ahol pontosan tudjuk, mire számíthatunk, amikor részegen átadjuk a kulcsot valamilyen társaság valamilyen sofőrjének. Nem vagyok a túlszabályozás híve, de a jelenlegi helyzet sem a szolgáltató, sem az ügyfél számára nem megnyugtató.
