Egy milával a zsebünkben a lábaink előtt hevernek a kereskedők – még ha a testbeszédükből úgy is érezzük, ez koránt sincs így. Ez már valódiautó-pénz, ennyivel már térdig gázolunk a XXI. század autóiban, klímával, ABS-szel, sok-sok lufival és mindenféle elektronikai bizgentyűvel, ami kell. Szinte új kocsit veszünk, ha hajlandók vagyunk hunyorítani kicsit.
Óriási megszorításokkal, nagy ügyeskedéssel egy tipikus család talán három-négy év alatt tud összekuporgatni ennyit. Első autóhoz jutóknak pedig a legritkábban van ennyi a tárcájukban, pontosabban akkor szoktak rálátni ekkora adag pénzre, ha egy dellával alaposan kitömött anya vagy apa van a háttérben – no meg valami kiemelkedő érettségi bizonyítvány, megszerzett diploma.
Meg persze vannak, akik a multi-szektorban kezdték a karrierjüket, de most, huszonsok, harminconsok évesen kiesett alóluk az eddig garantáltnak tűnő céges autó, esetleg az egész óriásvállalati állás is. Nekik nagy erőfeszítés lesz ennyit összeszedni.
Autóból sok van ezért a pénzért, vevő kevesebb, mint a múltkori hat kilóért, a helyzet tehát kecsegtető, nyomulnak a pénzünkre. A recesszió egyébként annyira agyonvágta az újautó-piacot, hogy a hirdetések képein számtalan autó bent áll olyan szalonokban, ahol nemrég még márkakereskedés működött, avagy még működik is, csak töredékére csökkent élettérrel.
Aki egymillióért vesz autót, az valószínűleg – persze melléfogásokra itt is van bőven esély – egy százasért rendbe tudja tetetni mindazt, ami hibás a birtokba kerülés pillanatában, majd az elkövetkező három-öt évben csak a szokásos, éves karbantartásra kell számítania. És mivel az alku ugyanúgy meghatározó vásárlási módszerré vált a magyar használtautó-piacon, mint a bagdadi Sukban, ezért vegyük úgy, hogy az 1 050 000 táján meghirdetett kocsikat még a legszelídebb, kötött pulcsis, fonott copfos, 150 centis bölcsészlánykának is odaadják a kerek összegért. Tehát ilyen autókat nézünk.
Akárcsak a cikksorozat 150 ezer, 300 ezer és 600 ezer forintos kocsikkal foglalkozó, előző három részében, itt is többféle vásárlói csoportot különböztetünk meg – most nem hatot, hanem csak négyet, mert egymillió környékén viszonylag kevés a fantasztáknak, álmodozóknak szóló autó, ahogy igazán vagány nyomulós gépeket is csak lejárt szavatosságú gyártási idővel találtunk. Melyik is ez a négy csoport?
1) Sokan egyszerű kocsit keresnek, amelyik nem rohad le alattuk. Ha baja van a gépnek, akkori is olcsón szervizelhető legyen, ne zabálja le a gatyájukat. Nevezzük őket BIZTOS autót keresőknek.
2) Mások olyanra vágynak, amivel meg lehet jelenni a diszkónál, az egyetemi buli előtti parkolóban. Ami, ha nem is túl drága, de legalább egyedi. Legyenek ők a STÍLUSOS autót keresők.
3) A harmadik csoportba tartozó egyén tudja jól, hogy erőn felül veszi az autót, ezért a vételáron túl nem is akar többet költeni rá, lehetőleg a benzinkútnál sem. Ő a lelke mélyén lopott árammal, avagy Egely-féle, vízzel hajtott autóra vágyik. Kitalálták, ő keresi a TAKARÉKOS kocsikat. Ebben az egymilliós körben most sokkal kevesebb ilyet találunk, mint korábban.
4) Az utolsó csoportot az autózásba későn belevágók alkotják, akik jó eséllyel extra PRAKTIKUS, sok férőhelyes, nagy belső terű autóra vágynak – azaz valami furgonszerűségre, buszlimuzinra. Ekkora pénzmennyiség birtokában már számukra is megvillan a terülj, terülj placcocskám.
Mielőtt kievezünk a vad vizekre, persze egy kis rálátás nem árt arról, mit várjunk:
- az átlagos típusoknál alig-alig kopott belső teret, minimális használati nyomokat mutató első üléseket – persze a kiemelten kedvelt autóknál, például dízel Passatoknál óhatatlan a nagyobb futásteljesítmény ennyi pénzért, ott már komolyabb kopás is lehet, de semmiképpen se fogadjuk el az elhanyagoltságot, álljunk tovább, lesz jó példány is,
- jó eséllyel gyári, egységes, csillogó fényezést (vigyünk rétegvastagság-mérőt), a motorházfedél első élén, az ajtók szélén esetleges leverődésekkel,
- teljes rozsdamentességet, a korábbi törések (ha voltak ilyenek) gyári technológiájú, szakszerű kijavítását,
- szép hangú, füstmentes, egészséges motort, igényes motorteret,
- legfeljebb minimális javításra szoruló futóművet,
- 80 százalék eséllyel meglevő klímaberendezést, 50 százalék eséllyel még működőt is
- 2000-2008 közötti gyártást (extrém esetektől eltekintve),
- 50-250 ezer kilométeres mondott futásteljesítményt (bár itt inkább öröm, ha valaki bevallja a többet, hiszen Magyarországon 10-ből 8 autónak visszatekerték az óráját, a valós, de magas adattal megvan a nyugalom is, hogy tudjuk, mennyit ment, mikor esedékes a lánccsere),
- magyar rendszámot, a tulajdonos nevére szóló papírokat, érvényes műszaki vizsgát.
Szépen hangzott talán a bevezetőben, hogy ezért az összegért már a XXI. század autóit kapjuk, de azért ne feledjük, hogy ez jelenthet 12 évet is. Márpedig 12 év volt Magyarországon az autók átlagéletkora a 2008-as krach előtt, Nyugaton ennél még kevesebb. Azaz – persze csak nagyon elméletben, hiszen a totálkáros kocsik rontják a statisztikát – a vizsgált autók közül a koraiak gazdasági szempontból majdnem kidobásra érettek.
Búslakodnunk ettől még nem kell, mert egy ilyen, tipikusan 120-180 ezer kilométert futottnak hirdetett, egymillió forintos autó (ami a magyarországi óratekergetési, szervizkönyv-hamisítási divatot ismerve nagy valószínűséggel inkább 200-350 ezret jelent, de ezt élő ember meg nem állapítja, csak ha felbukkan egy korábbi tulaj a Totalcar cikkében, aki észreveszi a hamisítást) még további 200-300 ezer kilométerre jó lehet megfelelő karbantartással.
A legnagyobb baj talán ott van, hogy itt már oly szépek a kocsik, hogy elaltatják a vevők félelmét, akik emiatt el se viszik a kiszemelt járgányt egy tízezer forintos átvizsgálásra, szakszervizbe – holott ezen a szinten az csupán az autó értékének egy százaléka. Ugyan az efféle vizsgálat sem képes mindig felfedni a turpisságokat, de sok-sok alapvető csalást ki lehet így szűrni. A szakember szeme sok mindent meglát, amit az egyszerű autós haveré nem, jobb nyugodtan aludni. Egyébként, hogy kicsit kiképezzük önöket harcba indulás előtt - olvasták-e már pompás cikkeinket a vásárlók balgaságáról a Becsületesnepper tollából, ezt, ezt és ezt?
És ne feledjük: a hirdetési képek pár tízezernyi pixelén minden szépen lemosott, nagyjából egységes fényezésű autó jól mutat délutáni fényben lekattintva. Még jobb, ha valami gyengébb mobillal készült a kép, pláne a belső téré, mert úgy még többet sejtet. Akadnak nepperek, akik szándékosan fotóznak kicsit bénán, mert a kíváncsiság odavonzza a vevőt.
Ne gerjedjünk rá az autóra a fotók alapján, hideg fejjel menjünk a megnézésre, kisebb lesz a csalódás. És érdemes kikötni egy, maximum két típus mellett, amire vágyunk, majd azokból minél többet kipróbálni (legalább ötöt, de inkább húszat), hogy igazán érezzük, melyik jó és melyik nem. A szorgalmasan elvégzett házi feladat, az állhatatosság ebben az esetben gazdag jutalmat hoz a végén.
A széles körben elterjedt „jobb a kép, mint a valóság”-szindróma annyira bosszantó Magyarországon, hogy a vevők sokszor azért vesznek meg végül valami számukra nem tetsző, de a szomszéd által felajánlott, ismert járművet, mert tele lesz a hócipőjük a sok lyukra futással. Erről tanúskodik egy Renault Clio tulajdonoságnak megjegyzése a hirdetésében:
„Teljesen őszintén. Elegem van már abból, hogy agyondicsérik az összes interneten árult használtautót, mind szép, hibátlan és keveset futott. Egészen addig, amíg el nem megy valaki megnézni. Nem akarom a saját lovam dicsérni, ezért akit érdekel az autó, javaslom, hogy nézze meg, és döntse el mindenki maga, hogy milyennek értékeli az állapotát.”
Fenti szöveg mindennél többet elmond. Viszont mi lássunk neki a kínálatnak.
