Milliós kedvezmény bárkinek, azonnal

2014.02.18. 06:58

2015. végig fokozatosan elhagyja az európai újautó-piacot a Chevrolet. A márka Magyarországon sokáig sikeres volt, ezért rengeteg a használt Chevy a piacon. Mi lesz a tulajdonosokkal? Honnan lesz alkatrész? Érdemes még GM-féle koreai autót venni?

Szerelje ki a tolatóradart és a hátsó elektromos ablakemelőket, aztán engedjen még pár százezret az árból. Kizárólag ehhez hasonló telefonhívásokat kapott Gábor, amikor öt éve el akarta adni egynyolcas, benzines, 2005. decemberi Chevrolet Lacettijét. A majdnem minden rendelhető extrával ellátott autó nyolcvanezer kilométeres korában került a családhoz, a kezdetektől voltak vele gondok, ezért meg akartak tőle szabadulni.

Máig nem sikerült. Gábor évekig küzdött egy lefulladásos problémával, melyet végül sorozatos alkatrészcserék, és márkaszerviz-látogatások valamint félmillió elköltött forint után egy márkafüggetlen szerelő oldott meg. Csupán a megfelelő célszoftverre és egy valódi szakemberre volt szükség, hogy kiderüljön, a motorvezérlés elfelejtette az alapjárat helyes beállítását.

Ekkor már mindegy volt, minden hónap elején fizette a részleteket, de már rég nem bízott autójában. Az eredetileg 2,7 millió forintért vásárolt Lacettire 2007-ben 1,7 millió forint devizahitelt vett fel. Ebből eddig 3,4 millió forintot kifizetett és tartozik még 900 ezerrel. A családi Chevrolet értéke közben 4-500 ezer környékére zuhant, legalábbis ennyit ajánlottak érte amikor be akarta számíttatni egy Suzuki árába. Inkább megtartotta és használja, amíg megy. Azt mondja, most már több mint háromszázezer kilométer van benne, és az utóbbi időben kevesebbszer romlott el. Talán kezd végre összeállni.

A kocsi rengeteget fogyaszt, a városban lazán felmegy tizenkét literre az átlag, a motor egyszer csapágyas lett, és amikor egy kereskedésben átvizsgálták, kiderült, hogy jobb oldalát korábban összetörték. A példa több szempontból sem tipikus, és a kedvezőtlen hitelkonstrukcióról sem a márka tehet, de mindez részben magyarázatot adhat arra, hogy miért ennyire olcsók a pár éves Chevrolet-k.

A márka 2004-ben jelent meg Magyarországon, miután tulajdonosa, a General Motors felvásárolta a masszívan veszteséges Daewoo-t. Szerencsés időzítés, mert még évekig szárnyalt a hazai hitel- és autópiac, illetve sokan keresték az olcsó, de praktikus modelleket. A hazai importőr saját bevallása szerint 2013. végéig 39 ezer új autót adott át, de úgy tűnik a válság óta szopóágon van a cég, ezért 2013-ban mindössze 686 darab fogyott modelljeiből az országos dílerhálózat huszonhárom megmaradt kereskedésében.

Az importőr szerint ezek közül csak négy kizárólagos Chevrolet-díler, a többi Opellel is foglalkozik. Így a tulajdonosoknak nem kell arra számítaniuk, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnik a megszokott szerviz. Ha tényleg így lesz, talán nem maradnak hoppon, mint a folyamatosan el- és feltűnő márkák, például a Daihatsu vásárlói, akik sokat mesélhetnének, milyen úton jutottak alaktrészhez, miután egyik napról a másikra megszűnt a képviselet.

A Datahouse kimutatása szerint az itthon eladott Chevrolet-k többsége máig forgalomban van, ennél is érdekesebb, hogy elvileg a korábban valódi dömpingterméknek számító Daewook zömét, mintegy 68 ezer autót is használnak még, legalábbis a központi nyilvántartás szerint van rendszámuk. A legnépszerűbb Chevrolet az Aveo volt, a második a Lacetti. Előbbiből 11 ezer, utóbbiból kicsit több mint 10 ezer darab fogyott az évek alatt. Mindkettőt gyakran választották kispénzű családok és taxisok. Ezekben az autókban régebbi Opel-modellek technikáját találjuk lényegesen alacsonyabb áron és nem volt ez másként egyes korai Daewoo-k (Racer, Espero, Nexia) esetében sem, melyekben a nyolcvanas évekből átmentett műszaki alapokat találjuk.

A Totalcar korábbi tesztjeiből és a Népitéletek zöméből is leszűrhető, hogy ezekben a koreai autókban nem különösen gyakoriak a súlyos és visszatérő hibák, de a korszerűtlen benzinmotorok literekkel fogyasztanak többet, mint mai társaik. A szerkesztőség közös tippje a viszonylag modern, kétliteres dízel, mert keveset fogyaszt és kulturált a járása.

Kápolnási Tamás, a Magyar Daewoo-Chevrolet Klub elnöke szerint mindez csak vezetési stílus kérdése, persze tény, hogy az ezerhatszáz köbcentis, vagy nagyobb változatok tulajdonosai gyakran szereltetnek gázszettet az autóikba. Szerinte inkább a kismotoros korábbi modellek, a Spark és a Matiz nyolcszáz és ezer köbcentis motorjai éhesebbek a kelleténél. Ezeknél városi menetben nyolc literes átlag is elképzelhető.

Mivel a Chevrolet szervizelését a jövőben a független műhelyeken kívül az Opel márkaszervizei látják el, a hazai tulajdonosoknak egy darabig elvileg nem kell alkatrészhiánytól tartaniuk. A GM a minden autógyártóra vonatkozó szabályok alapján tíz évig szállít alkatrészeket új modelljeihez. Ez egyúttal azt is jelentheti, hogy a régebbi autókhoz nem lesz gyári alkatrész, ha elfogynak a raktárkészletek. A régi Daewoo-k és Chevrolet-k esetében semmi nem kötelezi a gyártót ha letelt a tíz év és akkor még nem beszéltünk arról a pszichés hatásról, amely rendezett háttér ide vagy oda, nem kedvez a használtként történő eladáskor.

Az egyik budapesti Daewoo-Chevrolet-Opel alkatrészboltban megnyugtattak, egyelőre mindenhez van minden, ráadásul, ahogy látom éppen akciós az Aveo-ajtó, most csak 50-55 ezer forint darabja. Az eladó szerint csak az Espero és más régebbi, ritkább modellek esetén lehet fennakadás. Művész, aki tud új gyári hátsó lámpát szerezni a Ticóhoz, meséli egy másik kereskedő, és úgy hírlik, más Daewoo-típusokhoz is csak addig lesz gyári alkatrész, ameddig tartanak a készletek Koreában. Kincskeresők kedvence lehet a Chevrolet Captiva SUV motorházteteje és első lökhárítója. Esélyes, hogy ezeket egy törés miatt egyszer cserélni kell, csakhogy ritka típusokról lévén szó, nem nagyon van utángyártott, az eredeti pedig drága. Marad a bontó. Akit kicsit részletesebben érdekel a téma, olvassa el az olcsó autók töréskáráról szóló korábbi cikkünket és hüledezzen.

A Használtautó.hu-n kínált Daewook és Chevrolet-k szinte minden hasonló korú, és felszereltségű típusnál olcsóbbak és feltűnően sok köztük a keveset futott példány. A száz, egy időben hirdetett, sokszor tíz év körüli Kalosban sokszor kevesebb mint százezer kilométer van. Az egyiknek két tulajdonosa ennyi idő alatt összesen 66 ezer kilométert tett meg, vagyis az autó elvileg újszerű. A Chevrolet-kínálat ezt a sort folytatja: egymillióig akár Lacettit is vehetünk, és garantált, hogy abban sem lesz sok kilométer, hacsak nem volt taxi. Tulajdonosaik közt rengeteg lehet az egykori, vagy jelenlegi svájcifrank-hiteles, akiknek a törlesztésen felül nem volt pénzük benzinre, és így vagy úgy még azelőtt továbbadták az autójukat, hogy kifizették volna a hitelt.

A klubelnök szerint nem a korábbi tömegmodellek alkatrészbeszerzésével lesz majd gond, hanem azokéval, amelyekből eleve keveset adtak el, mert mire megjelentek, megszűnt az érdeklődés a márka iránt.

          Forrás: chevrolet.hu
 
 
 
 
 
Forrás: chevrolet.hu

A Chevrolet hivatalos honlapján még semmi nyoma, hogy hamarosan eltűnnek a Föld színéről, sem jelentős árengedmények, sem egyéb, a megszűnéshez köthető akciók nem láthatók. Nem is itt kell szuperkedvezményes autókat keresni, hanem az apróhirdetések közt. A Cruze összes kivitele és motorváltozata ott sorakozik a márkakereskedők, használtautó-hirdetések közé szórt jajkiáltásai közt. Így egy hivatalos indulóáron még 4,4 millió forintért kínált, de 4,7 millióig extrázott Cruze Station Wagon LS+ valójában 3,7 millió forintért a miénk lehet, de ugyanígy óriási árengedményt adnak az összes többi modellre is.

hahu1

Persze hasonlóan nagy kedvezményeket a stabil márkáknál is találunk, úgyhogy itt egy folyamat elejéről lehet szó. Akinek még ez az ár is magas egy kivonuló márka családi modelljéért, akár várhat egy kicsit. A raktárkészletek biztosan kitartanak néhány hónapig, és valószínű, hogy később még többet engednek majd az autók árából. Akinek nem gond, hogy olyan kocsit használ, amelynek gyártója két éven belül eltűnik az Európai Unióból, és számol a várhatóan magas értékvesztéssel, akár jó vásárt is csinálhat egy Chevyvel, és ahogy a klubvezető mondja, a továbbiak miatt sem érdemes túlságosan aggódni, hiszen Ukrajnában megmarad a képviselet az átalakulás után is.

Eltérő tapasztalata van? Mást gondol? Kommentáljon!

Az oldalról ajánljuk

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Második legnépszerűbb autó a Tesla
  • Hírek

Második legnépszerűbb autó a Tesla

Megelőzte a Focust. Az élen pedig a Golf áll.

47 perce
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35