Amit az autószerelőd kidobna, ők felújítják

2014.04.08. 06:16 Módosítva: 2014.04.08. 07:25

Róna úr tizenöt éve próbálja megvásárolni a Magyar Államvasutaktól a kerületi telket, ahol vállalkozása működik. Aki már próbált a MÁV-val egyezkedni, nem lepődik meg, hogy miért tartja reménytelen dolognak ezt Róna Tamás, aki az ország egyik legrégibb autós vállalkozását működteti.

A környékről legutóbb múlt héten volt szó a magyar sajtóban, amikor lángra kapott egy szeméthegy valamilyen ipartelepen, és a fekete füst megmutatta Zugló pontos helyét a bolygónkon. Sehol a kerületben nincs még egy olyan szeglet, ahol ilyen nagy mennyiségben halmozódik mindenféle szemét olyan területeken, melyeknek papíron biztosan van tulajdonosuk, de gazdájuk a jelek szerint nincs.

A Róna Kft-t nem érinti az ügy, pedig a szomszédban kibelezett hűtőszekrények cukorsüveghegyét látom, és a bejárathoz vezető úton is rengeteg zsák sorakozik. Ennek ellenére csupán percek kérdése megérteni, miért éppen ebben a kietlen közegben működik a hetvenkilencedikben járó Róna úr cége. A szerelőcsarnokban mindent és mindenkit szürkére és feketére fest a fék- és kuplungpor, ott kavarog a jellegzetes égettkuplung-szag is, amit senki nem szeret, akinek autója van.

Róna Tamás szürke zakót visel, kezében cigaretta parázslik, néha szív csak bele. Így, hogy a területet nem veheti meg, kénytelen beérni annyival, hogy a birodalom egyszintes épületei már a cég tulajdonában vannak. Eredetileg közgazdász volt, de pechjére éppen akkor, amikor a magyar értelmiség előtt két út állt. Ő nem az alkoholizmust választotta, hanem a másikat, a járhatatlant, így tanult bele az autós szakmába. Azt mondja, soha nem voltak olyan kemények és követhetetlenek a szabályok, mint az utóbbi években.

Az egész a vasúttal kezdődött a hetvenes évek elején, emlékszik Klement György a legrégibb alkalmazott. Az autójavító iparengedéllyel rendelkező Róna úr a vasúti kocsik féktuskóihoz hasonló alapanyagból szeretett volna fékpofákat és fékbetéteket készíteni személyautóhoz. A vonatfékben már akkoriban sem volt azbeszt, melyről később kiderült, hogy rákkeltő, és eztán száműzték az autókból is.

A vállalkozás volt az első az országban, amely a nyolcvanas években már bármilyen járműhöz képes volt az új technológián alapuló cserealkatrészt készíteni úgy, hogy a megrendelőnek csak a lekopott fékbetét alaplemezét, illetve a dobfékek lekopott fékpofáit kellett elvinnie a műhelybe. Két órán vagy egy napon belül új réteget sütöttek és préseltek rá, a gyárival megegyező vastagságban. Rendszerint most is csak az alapméretekre kíváncsiak, hiszen a többi adott. A felújított fékbetétet sokan a csikorgó hangjáról ismerték fel, de azóta ez már nem számít nagy dolognak, mivel az utángyártott betétek is zajosak a bennük lévő fémreszelék miatt.

Ma szinte lehetetlen megérteni, mi értelme egy eldobható alkatrészt felújítani, de amikor egy autóra is éveket kellett várni, ez sem volt ördögtől való. Rohantak az emberek vásárolni, amikor a városban szétfutott a pletyka, hogy a vágyott árucikk rövid időre megszűnt hiánycikknek lenni, és valahogy úgy tűnik, az állandó készenlét néha egészen közel hozta őket egymáshoz.

Róna Tamás tökéletesen ráérzett, mire van szüksége mindenkinek, aki gépjárművel közlekedik, hamarosan rengeteg autótulajdonos kereste. A hiánygazdálkodás évtizedeiben nem számított különlegességnek, ha százezer Wartburghoz csak tízezer autóra elegendő fékpofa érkezett az Autóker vállalat központi raktárába, ezért pult alól is nehéz volt hozzájutni. Most ez kicsit fordítva van, mert kínálattal nincs gond, viszont sokan autóznak szinte pénztelenül. Így néha az olcsónál is olcsóbb kell, pár ezres is számít.

A rendszerváltás után, az orosz vadkapitalizmus idején ottani autóműhelyeknek is szállítottak Rónáék, mert már a helyi gyártmányokhoz sem volt mindig elérhető az alkatrész, sőt, az ezredforduló előtt gyártott Volkswagenek fékbetéteit is náluk állították össze, mégpedig hozott anyagokból.

A helyzet hasonló a kuplungtárcsákkal, mert bármilyen drága is némelyik, nem lehetetlen reprodukálni őket. Ahogy a cég honlapján olvasom, a fékbetétekbe mindenféle fémreszelék, fémoxid, ásványi anyag, kaucsuk és műgyanta kell a megfelelő működéshez, illetve hőelvezetéshez. A kuplungnál fontos a tapadás és adagolhatóság, valamint az is, hogy amikor az autó indulásakor csúsztatják, ne égjen meg azonnal a felület. Titokként őrzik a különböző összetevők helyes arányát és van néhány hazai, illetve nemzetközi szabadalmuk is, melyeket visszagombolyítva az időben, valahol mindig ott vannak Róna úr lázas kísérletei.

Nem szívesen dolgoznék az üzemben, pedig a kollektíva állítólag nem változik gyakran, és van elszívó berendezés is. Folyamatos a termelés, mindig áll valaki az emeletmagas présgép mellett. Tekintete távolba réved, de keze pontosan jár. Ő is szerszám egy kicsit. Másvalaki műanyagpoharakba adagol valamilyen sárga port, megint más a fékbetétek alaplemezeit rendezgeti az eszközbe, ahol ráragasztják az új kopóréteget.

A kuplungtárcsákon használt szerves szálakat egy időben kókuszháncsból állították elő, később áttértek a bangladesi jutára, melyet önök a lábtörlő alapanyagaként is ismerhetnek. A háncsból vastag kenderszálakat fonnak, kötőanyaggal itatják át egy kádban, majd az egészet bevezetik egy kemencébe. A gépsor túlsó végén feltekerik újra az egészet, ebből metszenek megfelelő darabokat a kuplungokhoz. A gépet az irodán dolgozó Mariann nevű titkárnőről nevezték el. Állítólag épp olyan kedves a kollektívának, mint anno a dekoratív titkárnő. A furcsa összefonódás itt, Budapest legörömtelenebb vidékén engem az Egészséges erotika című filmre emlékeztet, de lehet, hogy csak a szürkeárnyalatos környezet teszi.

Klement úr sokkoló árakkal készült. Egy szett fékbetétet átlagosan ötezer forintból újítanak fel. Nem tűnik az évszázad ajánlatának, ha az ember a Suzukihoz kapható utángyártott alkatrészek árából indul ki. Mindjárt változik viszont a kép, ha tudjuk, szinte bármilyen autóhoz való betétet olcsón állítanak elő még akkor is, ha a bolti áron amúgy a többszörösét kéne fizetni érte. Az Audi A6 visszajelzővel ellátott betéteiből két párat csinálnak meg egy tízesért.

Az autók kuplungszerkezete sok olyan alkatrészből áll, amelyek a kopófelület fogyásával együtt szintén tönkremennek, elgyengülnek. Kell egy adag szerencse, hogy az ember megússza a teljes szett vásárlását. A kuplungtárcsa felújítása is megáll öt-tízezer forintnál, a kérdés csak az átmérő. Kétszer ennyiért versenykuplungot készítenek fokozott igénybevételhez, feltéve, hogy nem vetemedett el a hőtől a tárcsa.

Rónáékhoz a piac teljes átalakulása után is futnak be megrendelések mindkét alkatrészre, bár elsősorban a hagyományok miatt tartották meg az autós termékvonalat az amúgy négyszázmillió forint éves forgalmat bonyolító vállalkozásnál. A veteránautósok, ritka autók tulajdonosai, a régi logika szerint autózó idősek és a nagyon szegény felhasználók keresik őket, már ha hallottak a lehetőségről. Ez az internet előtti internet, a kapitalizmus előtti kapitalista környékén. Olyan dolgok működtetik a rendszert, mint az adott szó, a jó ismerős ajánlása és a negyven év, amit Róna úr egyre emleget. Az erős autók kuplungját ragasztják és szegecselik is egyszerre. Ugyanaz az ügyfél talán nem jön jó pár évig, de küld maga helyett ismerősöket, mert nem csalódott.

A romantikus világszemlélet részleteitől szédelegve értesülönk a Róna cég újabb merész lépéséről. Az egyik szabad műhelyt nemrég kifestették, és berendezték autószereléshez. Van csápos emelő, szervizkocsi szerszámokkal, és mindenféle kisgép, de semmi extra felszerelésre ne gondoljanak. És egy lukkal arrébb ott az inspiráció: az egyik munkatárs Zaporozseceket újít fel, ez a szenvedélye. Aligha ez a legjobban felszerelt műhely a városban, de alapműveletekhez megteszi, és már eddig is volt olyan taxis, aki helyben intézte volna a betétcserét, hogy utána rögtön dolgozhasson tovább. 

Óránként nettó háromezer forint a bérleti díj, négyszázötvenért adnak fúrógépet, sőt, akár szerelőt is, óránként négyezerötért. Egy mélyvizes, több órás matatás nem éri így meg, ha van más választás, de az ifjabb Róna Tamás megnyugtat. A bruttó háromezer forint csak az első óra díja, a többiből lehet kicsit alkudni. A saját kezű szerelés előtt felelősségvállalási nyilatkozatot íratnak alá a betérővel. Ennek része néhány balesetvédelmi előírás is. Eddig nem volt probléma, mert vagy képzett autószerelő ugrott be valamit megcsinálni, vagy olyan autós, akinek nem szalad azonnal a kezébe a sarokcsiszoló.

Önmagában ebből biztosan nem tudna megélni a cég, de szerencsére még mindig vannak külföldi megrendelők a saját gyártmányokra. Róna úr a kis barnás színű alkatrészt mutatja az irodája asztalán sorakozó mintakollekcióban. Valamilyen gépbe való fékbetét lehet, merthogy fék és kuplung felsorolhatatlanul sokféle gépben van. Felülete íves és érdes, alul egyenes, két furattal. Senki sem tudja, pontosan mire szolgál, de ez nem is gond, csinálják és kész. Folyamatosan szállítanak belőle egy olasz partnernek csakúgy, mint egy másiknak a söröstálca-méretű szélerőmű-fékbetétből.

Az új korszak talán legfontosabb portékája nem csak a Róna Kft.-nek segít túlélni a Tahi utcai telepen. A cég a Gysev, vagyis a Győr-Moson-Sopron megyei vasútvonal üzemeltetőjének régi beszállítója. Féktuskókat újítanak fel nagy tételben, olcsón és az előírásoknak megfelelően, vagyis éppen oda tértek vissza, ahonnan Róna úr elrugaszkodott a reménytelen hetvenes években. Talán érdemes volna ezzel előhozakodni a makacskodó MÁV-nál, hátha rájönnek, hogy nem csak a szeméthegyek nőnek százholdas pagonyban, amelyet talán a mammutvállalat sem tud nyilvántartani, de talpon van még egy kisvállalkozás, amely értelmes dolgokkal foglalkozik, ezért érdemes neki helyet adni, hátha magától is életben marad az ottfelejtett szemétkupacok szomszédságában.

Az oldalról ajánljuk

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
Második legnépszerűbb autó a Tesla
  • Hírek

Második legnépszerűbb autó a Tesla

Megelőzte a Focust.

32 perce
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35