Autólégzsákokból dolgozik az új magyar divatmárka

2018.04.04. 06:10 Módosítva: 2018-04-04 10:30:59

Éveken át hibás gázgenerátorral gyártott légzsákokat szállított több nagy autómárka típusaiba a Takata. A cég hibája nyomán autók millióit hívják vissza, hogy kicseréljék az alkatrészt. A hibás légzsákokat eddig általában megsemmisítették, de egy kis magyar cégnek jobb ötlete támadt: táskákat varr a kidurrantott légzsákokból.

Szinte hihetetlen, hogy a Takata légzsákvisszahívási sztori már tíz éve zajlik, és még idén is írtunk arról, hogy újabb autókban lehetnek hibás alkatrészek. A problémát a légzsákpatron oxidációja okozza, ami miatt az elvártnál akár ötször nagyobb detonáció is történhet az elsüléskor, ami súlyos sérülést okozhat az utasnak, akit amúgy a légzsák védene meg.

Az autó légzsákok milliszekundumok alatt történő felfújása alapesetben is nagy energiafelszabadulással jár, képzeljék el, ha pluszban a patron fém darabja is szétrepülnek az utastérben, akár a repeszek. Egyes becslések szerint az autóipar nyolcvan százaléka érintett a világméretű, eddig huszonkét halálos áldozatot követelő botrányban.

A Takata évekig próbálta eltussolni az ügyet, sokáig csak bizonyos éghajlatú országokra terjesztette ki a visszahívási akciót, hiszen a cégnél azt gondolták, hogy az extrém hőmérséklet- vagy páraingadozás okozhatja a hibát. Ma már ott tartunk, hogy egyes autógyártók inkább elővigyázatosságból visszahívják akár a 2000-es évek környékén gyártott autóikat is. Így fordulhat elő, hogy manapság a magyar használtautó-piac egyik legnépszerűbb típusából, az E46-os 3-as BMW-ből feltűnően sokat látunk márkaszervizekben: légzsákcserére várnak.

Nincs ebben semmi szégyellnivaló, sőt, az említett lehetséges drasztikus következmények miatt érdemes komolyan venni a visszahívási akciókat. Kollégánk például elvitte a visszahívásban érintett Honda FR-V-jét, és bár a csere alig egy óra alatt lezajlott, a hazai Honda-importőr arról számolt be, hogy csupán az érintett típusok tulajdonosainak hatvannégy százaléka végeztette el az ingyenes cserét.

A MandyCar autóbontó vezetőjével, Balázzsal forgattunk már korábban, egy bakancs Micra utolsó útját kísérhettük végig velük. Balázsék bontója nem az a kertvégi fajta, hanem engedéllyel működő, kulturált vállalkozás, ezért meglepett, hogy a Takata-légzsákbotrány náluk is problémákat okozott.

Egy igazán elhivatott bontó nem csupán az autók szétbontásából jut haszonhoz. Nyilván, egy ilyen vállalkozás ebből él, de az igazi sikerhez nem árt egy kis környezettudatos szemléletmód sem. A kidobott autókból ártalmatlanítás után igyekeznek minél több alkatrészt hasznosítani, azonban azok az anyagok, melyeknek semlegesítésével kapcsolatban nincs, vagy nem elég szigorú a törvényi szabályozás, gyakran egész egyszerűen a kukában végzik. Ilyenek voltak a légzsákok is, amelyekből a különböző márkakereskedések szervizeiben az elmúlt években óriási tételek halmozódtak fel.

Balázsékat megkereste egy hazai importőr, hogy segítsenek a gyári hibás és a Takata-ügy miatt kiszerelt légzsákok ártalmatlanításában. Azt valószínűleg önök is tudják, hogy a légzsákokat pirotechnikai egység fújja fel ütközéskor, de talán az kevesebbeknek tudatosul, hogy az elsütéshez kifejezetten mérgező anyagok szükségesek. A pirotechnikai töltetben nátrium-azid, kálium-nitrát, és szilícium-oxid vegyülete várja a lassulásérzékelő elektromos impulzusát, hogy egy detonáció kíséretében már ártalmatlan nitrogén gáz keletkezzen, amely felfújja a légzsákot. Hogy a külön-külön veszélyes anyagok ne kerüljenek a környezetbe, logikus megoldásnak tűnt egyszerűen elsütni az összes visszahívott légzsákot.

A Mandy Carhoz ezrével hozzák a becsomagolt légzsákokat, így ki kellett dolgozniuk egy olyan megoldást, amellyel egyszerre többet is működésbe hozhatnak. Eleinte egy egyszerű vasketreccel kísérleteztek, de ez nem vált be. A légzsákok elsütése nagy zajjal jár, arról nem is beszélve, hogyha tényleg egy hibás légzsákot robbantanak fel, akkor burkolatának repeszei brutális energiával szóródhatnak szét.

A következő ötlet annak a zárt légzsákelsütő kamrának a kialakítása volt, amit én is megnézhettem. Egy szabványos konténert átalakítottak át a speciális céloknak megfelelően, van benne szellőzőrendszer és egy konzol is, ahová a légzsákokat fel lehet csavarozni. Ez azért is fontos, mert ha nagyüzem van, egy nap akár 150 légzsákot is el tudnak sütni.

Balázs a legnagyobb nyugodtsággal mesél az eljárásról, miközben a konténerben nézünk farkasszemet két tucat, indításra váró légzsákkal. Nyilván semmi okom az aggodalomra, hiszen a légzsákokat automata vezérléssel hozzák működésbe, én mégsem tudok Balázs szavaira koncentrálni - alig várom, hogy kimehessek a halálzónából. 

Az új módszer sikeresnek bizonyult és a gyártó is rábólintott Balázsék légzsák-ártalmatlanító konténerére. Az elsütést egy 12 voltos áramkörrel oldják meg, ez helyettesíti azt az elektromos jelet, melyet egy ütközés során a másodperc tört része alatt küld az autó elektronikája. A légzsákfelfúvódás hangja így, a konténeren kívülről nagyjából akkora, mint egy zárt lőtéren Glockkal lőni. Szóval egész nagy, de még pont nem fülsiketítő. Nagyjából a második légzsák elsütése után egészen sűrű, fehér füst távozik a konténer kéményéről. Nem tudom, hogy a pápás, vagy a krematóriumos hasonlat illik jobban ide, mindenesetre van egy furcsa, viszolyogtató érzés az egész műveletben. Balázs persze hozzászokott már, hiszen nagyságrendileg 3000 légzsákot sütöttek el a telepen, és általában 6-700 darabos utánpótlás vár hasonló sorsra.

Néhány durrogtatás és 1-2 perces szellőztetés után visszamegyünk a konténerbe, hogy megnézzük, mi maradt a légzsákokból. Elsorvadt tetemként lógnak a konzolokon, ezek már senki életére nem pályáznak. Semmilyen ingerenciám nem volt megérinteni őket, de Balázs arra biztat, hogy nézzem meg milyen melegek. A patronok olyan brutális hőt sugároznak még pár perccel a detonáció után is, hogy kézfejnyi távolság is kifejezetten kellemetlen.

Néhány mondatot váltunk még a kamrában, mire mutatja Balázs, hogy 1-1 légzsákot még nem sütöttek el, hogy le tudjam fotózni a különbséget. Mivel nem akartam, hogy gyávának tartsanak, gyorsan kattintottam egyet, majd újra kiiszkoltam. Rettenetes ott lenni.

Kiderült persze az is, hogy Balázsék miért kezdték el különválasztani a légzsákszerkezetekből a patronokat és a légzsákokat. A kedvemért még megmutatták, milyen, amikor egy teljes szerkezetet sütnek el, azonban hamar rájöttek, hogy töméntelen mennyiségű elhasznált légzsák fog felhalmozódni a telepen, és vétek lenne nem kezdeni velük valamit.

Balázs felesége, Viki jött rá, hogy a légzsákok alapanyagául szolgáló rendkívül erős, szintetikus (poliamid) szövet szabható és varrható, így akár táskákat is készíthetnek belőle. A fehér színű szövet nemcsak szétszakíthatatlan, de minden egyes példány egyedi azonosítóval ellátott, ezért a belőlük készített táskák is egyediek.

Bár a légzsákszövet valóban nem sérül meg a felfúvódás során, gondot okoz, hogy az elsütésért felelő anyagok piszkítják az anyagot, és a szennyeződést sokszor egyáltalán nem tudták eltávolítani. Ezért választották szét később a patronokat, hiszen valójában a problémát csak azok okozzák, és el lehet őket sütni a légzsák felfúvása nélkül is.

Ezután az ötlet hamar tovább fejlődött. Hosszú ideig tartó bőrdíszműves-keresgélés után (ilyen speciális anyaggal kevesen dolgoztak korábban) rájöttek, hogy a táskák nem csak légzsák, hanem bármilyen, autók belsejében korábban használatos anyagból is készülhetnének. Így született meg egy új táskamárka, ahol már nem csak a légzsák lett hagyományos alapanyag, hanem a szintén rendkívül erős biztonsági öv is. Ma már van minden: a régi C Merci bőrülése, Quattro logo, de GTi mintás szövetből is készült már egyedi táska.

Ma már Balázséknál rutinfeladat a légzsákok szétszerelése. A visszahívott autókból kiszerelt légzsák szerkezetek egy kalodában várnak a szétfejtésre. A patronok mennek a konténerbe, amelyek elsütés után már szinte 100%-ban fémhulladékként újrahasznosíthatóak, a légzsákokból pedig divattermék lesz.