A tükörből látod, ebből baj lesz

A két szereplő történetmesélésében nagyjából csupán az időpont, a helyszín és az lesz közös, hogy a baleset tényleg megtörtént. Endre egy Toyota Corollát vezetett, Lívia pedig egy első generációs A Mercedest. Endre elmondása szerint a szakadó esőben ő a saját forgalmi sávjában haladt, amikor feltűnt vele szemben a Mercedes. Utóbbinak át kellett térnie a szemközti sávba azért, hogy elférjen a parkoló kocsisor mellett.

Az utca közepéhez érve Endre lehúzódott az úttest jobb szélére, ennek ellenére autója tükre összecsattant a Mercedesével. Lívia ezt észlelve jobbra manőverezett, így az autó bal hátsó sárvédőjével végighúzta a Toyota bal oldali első- és hátsó ajtaját. A baleset ezen verziója szerint mindkét autó mozgott, amikor egymáshoz értek, ami fontos lesz a későbbiekben. Lívia a helyszínen vita nélkül elismerte felelősségét és döntően emiatt nem is hívták ki a rendőröket, helyszínelni. Ez volt az első hiba.

Amikor Líviát saját biztosítója is megkereste az ügyben, visszavonta a felelősségét elismerő eredeti nyilatkozatát, illetve ez sem biztos, mert a biztosítónak Lívia édesapja adott nyilatkozatot, aki ott sem volt a balesetnél. Önök szerint ez vajon zavarta a biztosítót?

A válasz szerint a balesetben ő valóban áttért a szembejövő sávba, de ettől még a két autó elfért volna egymás mellett. Szerinte a baleset előtt megállt a Mercedesszel és Endre behúzódott egy tőle jobbra eső üres parkolóhelyre. Lívia  nyilatkozata szerint tehát valójában Endre volt az, aki ezek után túl közel jött a Mercedeshez, és ő húzta rá a Corollát a Mercedes bal hátsó sárvédőjére. Így ő okozta a kárát, no meg a Mercedesét.

Lívia biztosítója elutasította Endre kárigényét, mert a kétféle kárleírás ellentmondott egymásnak, továbbá azért is, mert saját szakértőjük véleménye szerint a sérülésképek Lívia verzióját támasztották alá. A határozott elutasító levél miatt Endrének nem volt igazán értelme tovább egyezkednie, más megoldás után kellett néznie.

A Toyotában egy budapesti márkaszerviz szerint 730 228 forintnyi kár keletkezett. A legnagyobb tételek az ajtók, a tükör, a fényezés és természetesen a munkadíj, mert a szakszerű helyreállítás munkafolyamatai időigényesek.

Itt álljunk meg egy pillanatra. A fenti eset klasszikus, krónikusan nyomszegény baleseti szituációnak minősül. Nincsenek tanúk, nincs fedélzeti kamera (pedig óriási szolgálatot tehetett volna), nem volt térfigyelő kamera sem, rendőröket nem hívtak, így azok nem helyszíneltek. A biztos pontok tehát a helyszín, a két autó, ezek sérülései, továbbá a egymásnak ellentmondó esetleírás. Nem túl biztató annak, aki ebből a helyzetből valahogy kártérítést szeretne kipréselni.

Ezzel Endre is tisztában volt, de nem adta fel a dolgot. Bántotta az igazságérzetét ahogy a biztosító lepattintotta, és meg volt győződve az igazáról. Az is tény egyébként, hogy Lívia belenyugodott a helyzetbe. Endre nem egyből a bírósághoz fordult, mert előtte meg kívánta alapozni az igényét, lehetőleg olyan erősen, amennyire csak lehetséges.

Közjegyzői eljárás keretében szakértőt fogadott és szakvéleményt készíttetett a lehetséges baleseti mechanizmusról. Erre azért volt szükség, mert ennek a szakvéleménynek a súlya gyakorlatilag a bírósági eljárásban kirendelt szakértőével érhet fel, olyan erős lehet a bizonyító ereje. Endre megbízhatott volna egy szakértőt közvetlenül is, ami jóval olcsóbb ilyenkor, de az akkori szabályok alapján az így készült szakvélemény - függetlenül annak színvonalától - csupán magánvéleménynek számított volna a bíróság előtt, tehát a biztosítónak sem kellett volna komolyan vennie. Később persze majd kiderül, hogy Lívia biztosítója a közjegyzői szakértői véleményt sem vette komolyan.

A kirendelt szakértőnek átadták a lehetséges összes adatot a balesetről, beleértve a felek eltérő nyilatkozatait is. Ő helyszíni szemlét is tartott, és számítógépes szimulációs programot vetetett be az eset felderítéséhez. A szakértő természetesen leszögezte, hogy mivel a baleset nyomszegény, "a szakértő szükségképpen az elmondásokban rejlő, műszaki tartalmat hordozó adatokra is kénytelen támaszkodni akkor, ha azok elfogadható és nem cáfolható műszaki realitásokkal rendelkeznek". Ilyen esetben a szakértői megállapítások a valószínűségi kategóriában mozoghatnak.

Azért nagyon sok adat még ilyenkor is ismert, vagy kiszámítható. A járművek méret- és tömegadatai például megszerezhetők, a sérülésképek alapján pedig energiaegyenérték-számítással megbecsülhető az ütközési sebesség. Behatárolható az autók ütközési helyzete és az ütközésük létrejöttének valószínűsége. Vizsgálhatók a járművek érintkező részeinek mikronyomai, festékátkenődései, a benyomatok, húzások, illetve a korróziós képek. Mindehhez persze jó minőségű fotók is szükségesek, de ezek megvoltak a biztosítói szemle miatt. Vizsgálható volt maga a helyszín is.

A szakvélemény részletes ismertetését átugorva térjünk a lényegre: vajon mire jutott a szakértő a vizsgálatok alapján, melyik fél ferdítette el valóságot, melyik verzió történhetett meg? A válasz talán meglepő: mindkét verzió valóban megtörténhetett! Vagyis sem Endre, sem Lívia verziója nem zárható ki szakértői módszerekkel. A látszat ellenére ez az eredmény egyáltalán nem volt haszontalan Endrének. Ha ferdített volna, az kiderült volna (tehát, hogy egészen biztosan nem történhetett úgy az ütközés, ahogy ő leírta).

Ez a szakvélemény azonban mégsem volt megfelelő ahhoz, hogy Endre a teljes kárát érvényesíthesse Lívia Mercedesének biztosítójával szemben. A kártérítési követeléssel kapcsolatosan álláspontot kellett változtatni, ami nem könnyű annak, aki meg van győződve saját verziója helyességéről.

Endre ezek után a számla nélküli kára felére (nettó 365 ezer forintra) terjesztett elő igényt Lívia biztosítójánál, és előadását úgy módosította, hogy felelősségét fele részben elismerte. Nem az esetleírást változtatta meg, hanem annak az értékelését. Endre a továbbiakban úgy érvelt, hogy mindkét fél megsértette a KRESZ-t és ezért ütközött össze parkolóhely-keresés közben a Toyota és a Mercedes.

Saját hibájaként elismerte, hogy jobbra kitérés közben valószínűleg nem tartott elég nagy oldaltávolságot. Líviát viszont abban látta felelősnek a történekért, hogy a szembejövő sávba áttérve nem járt el kellő körültekintéssel vele szemben, aki a saját forgalmi sávjában közlekedett, majd rossz döntést hozott a jobbra kormányzással, aminek eredményeként a járműve hátsó része végigszántotta az övét.

Aurea mediocritas, mondták volt már az ókoriak. Az arany középút bölcsessége minden valószínűség szerint ezúttal is helytállónak bizonyul. Nagy az esélye annak, hogy valóban mindkét autós rossz döntést hozott és mindketten felelősek a koccanásért.

A szakvélemény elkészíttetését és kártérítési igény mérséklését Lívia biztosítója köszönte, de továbbra sem volt hajlandó fizetni Endrének, sőt, saját álláspontját látta megerősítve a leírtakban.

Ezután fordult bírósághoz Endre, de ezúttal egy olyan szakvéleménnyel, amely nem az ő magánvéleményének minősült. Hogy ne legyen olyan egyszerű a történet ezen része sem, a bíróság a fizetési meghagyásos eljárás után első nekifutásra érdemi vizsgálat nélkül, végzéssel megszüntette a pert, mert nem találta meg Endre keresetlevelét.

Ebből arra következtetett, hogy azt Endre be sem nyújtotta. Ő fellebbezett, csatolta a postai vétívet és a teljes beadványát. A másodfokú bíróság ugyan nem kapkodta el a fellebbezés elbírálását, de végül igazat adott Endrének, így megnyílt az út a per lefolytatása előtt.

Ez is kacskaringósra sikerült. A bíróság jó ideig üldözte Líviát, hogy meghallgassa. Mire Lívia előkerült, kiderült, hogy várandós, így meghallgatását jócskán el kellett halasztani. Végül erre is sor került, bár előrébb nem jutott az ügy, ugyanis Lívia nem meglepő módon kitartott saját verziója mellett. Ezek után a beperelt felelősségbiztosító indítványozta a szakvélemény kiegészítését. Itt jött azután megint egy furcsa fejlemény. A biztosító saját szakértője - egyébként név nélkül - egy enyhén személyeskedő jellegű szakmai kritikát írt a becsatolt független szakvéleményről.

Ezt a közjegyzői eljárásban megbízott szakértő - bírósági eljárásban szokatlanul hevesre sikerült - felháborodott válasziratban utasította vissza. Vélhetően a biztosító szakértője nem a nyilvánosságnak szánta az általa készített jegyzeteket, hanem csupán sorvezetőnek a jogi képviselő beadványához. Mivel azonban csatolták ezt is a peranyaghoz, botrány lett belőle. Ettől eltekintve a bíróságnak a közjegyzői eljárásban kirendelt szakértő véleményére kellett hivatkoznia döntése során, ami pedig jottányit sem változott a hosszas procedúra végére.

Ekkora végre megtört a jég, és az alperes felelősségbiztosító további ellenvetés nélkül elismerte Endre kártérítési követelését. Emiatt a bíróság nem is dönthetett másként, minthogy megítélte Endrének a kártérítést. A Toyota gazdája visszakaphatta a per során felmerült összes költségét is, így jött ki végül az a mulatságos eredmény, hogy a perköltség összege elérte Endre kamatokkal is megnövelt követelését, vagyis Lívia biztosítójának pont annyit kellett fizetnie, mintha eleve kifizette volna a számla nélküli követelést, tehát több mint 700 ezer forintot.

A siker ugyanakkor relatív, hiszen a követelés fele nem térülhetett meg. Az eljárás pedig csaknem három évig tartott. Igazán kitartónak és elszántnak kell lennie manapság annak, aki végig akarja vinni a kárügyét olyan esetben, amikor nyomszegény a baleseti környezet és ellentmondásosak a nyilatkozatok. Az ilyen helyzetekben pótolhatatlan információkkal segíthet egy fedélzeti kamera.

Ha viszont az nincs, érdemes kihívni a rendőröket, mert ha van is térfigyelő kamera a közelben, csak ők tudják annak a felvételeit beszerezni és felhasználni. Ha semmilyen felvétel nincs, akkor is hívjuk ki a rendőröket, és kérjünk precíz helyszínelést, illetve készítsünk minél több fotót. Ha pedig a másik fél vállalja a felelősségét, és azt a rendőrök előtt is elismeri, arra is esélyünk van, hogy a szabálysértésért felelősségre vonják, például helyszíni bírságot kell fizetnie. Ezt fel tudjuk használni később. Igaz, ez sem kötelezi a biztosítókat, akár szembe is mehetnek a szabálysértési döntéssel. Mint a Mercedes a Toyotával.