2019.11.28. 06:07

Te mit teszel, amikor az autód műszerfala alacsony hűtőfolyadékszintre figyelmeztet? Csaba nem esett pánikba, megkereste a tágulási tartályt a motortérben, rátöltött egy kis fagyállót, majd hónapokig gondtalanul autózott. Később ismét töltött egy kicsit a hűtőrendszerbe. A 2010-es Ford Grand C-Max 1,6 Ecoboost ekkor már túl volt egy kötelező visszahívási akción, néhány korábbi tulajdonoson, és 150 ezer kilométeren. Most 165 ezer van benne, és a motorját ki lehet dobni.

cmax2

A cikk tanulságát előre összefoglalom, hogy mindenkinek meglegyen. Soha, de soha ne hagyd figyelmen kívül az autó vészjelzéseit, mert ezek zömmel nem múló hibára figyelmeztetnek, az autó általában nem öngyógyuló. Ha alacsony a hűtőfolyadék szintje, annak többnyire komoly oka van. Szintén fontos, hogy amikor lejár a garanciaidő, olyan nagy mértékben leszel kiszolgáltatva az importőr és a márkaszerviz jóindulatának, hogy sok minden múlhat azon, márkaszervizbe hordtad-e az autót. Ha a fentieket figyelmen kívül hagyod, és a 2010-es évek első felében gyártott turbós benzines Fordod van, milliós javítási költségre számíthatsz, ha a motor megfőzi magát.

Olvasónk 2015-ben, a Ford Petrányinál vásárolta autóját egy 2010-es Ford Grand C-Maxot, kevesebb mint százezer kilométerrel. A 1,6-os Ecoboost, vagyis turbóbenzines motorral szerelt autó Magyarországon került újként forgalomba, szervizkönyvét korábban gondosan vezették, és még épp garanciális volt, amikor Csabához került. A garanciaidő lejártáig ő is márkaszervizben, az Auto Fortnál végeztette a karbantartásokat, és mint levelében írja, családjával nagyon szerették az egyterűt. Később is évente, gondosan elvégeztették az olaj- és szűrőcseréket, sőt Csaba gondolkodás nélkül a zsebébe nyúlt, amikor idén januárban ki kellett cserélni a kormányművet. Ezt a javítást nem az Auto Fortnál végeztette el, hanem egy nem hivatalos, de az importőrrel kapcsolatban álló márkaspecifikus szervizben.

Csaba nem hallott az ezer köbcentis és 1,6 literes Ecoboost (más néven SCTI) motorral szerelt Fordok túlmelegedéses hibáiról, amíg 2018. júliusában meg nem kapta a visszahívásos ellenőrzésről, és utólagos alkatrészbeépítés szükségességéről szóló értesítést. Korábban mi is megírtuk, hogy a korai Ford Ecoboostok bizonyos típusokban, főként Focusokban és Mondeókban a hűtőrendszer hibája miatt idő előtt tönkremehetnek. A közös ok a túlmelegedés, a mélyebb ok a hűtőrendszer szivárgása, és hogy a műszerfal nem elég egyértelműen figyelmeztet a közelgő bajra. Míg az ezres, háromhengeres változat általában besül, az egyhatos négyhengeresek a túlmelegedés következtében olykor kigyulladtak, és az autó porrá égett. 

Csaba autóján elvégezték a 17S09 szervizkóddal azonosított beavatkozást, de neki állítása szerint csak annyit mondtak a márkaszervizben, hogy két csövet cseréltek ki. Amikor az importőrnél jártam, illetve most, a cikk írása előtt, kicsit bővebb tájékoztatást kérem a rendkívüli szervizakció részleteiről. E szerint nem csupán a hűtőrendszer csöveit ellenőrzik, és ha kell, cserélik, de a teljes rendszer tömítettségét is vizsgálják, illetve olyan szoftvert töltenek fel az autó számítógépére, amely a sebességmérő és a fordulatszámmérő közt található kis kijelzőn üzenetet jelenít meg, ha alacsony a hűtőfolyadék szintje. 

Csaba idén szeptemberben látta először az alacsony hűtőfolyadékszintre figyelmeztető jelzést, de mint írja, semmilyen rendellenességet nem észlelt, az autó teljesen jól működött előtte és azután is, hogy rátöltött egy kis hűtőfolyadékot. A hónap végén azonban ismét felbukkant az üzenet a C-Max kijelzőjén, és miután olvasónk ismét töltött némi desztillált vizet a tágulási tartályba, 3-4 napon belül ismét addig csökkent a folyadékszint, hogy jelzett az autó. Csaba hangsúlyozza, hogy sem az első, sem a második esetben nem volt minimum szinten, vagy ez alatt a hűtőfolyadék. 

Mivel az Auto Fortnál, ahol egy évvel korábban elvégezték a visszahívásos javítást, egy hónapon belül nem tudták vállalni a C-Max javítását, ismét ahhoz a független Ford-szervizhez fordult, ahol korábban beépítették a kormányművet. Itt azt ígérték Csabának, hogy néhány napon belül feltárják a hibát, és jelentkeznek, hengerfejtömítést kell-e cserélni, esetleg fel kell-e újítani magát a hengerfejet is. Nem így történt. A szerelő arról tájékoztatta, hogy a motorblokk eldeformálódott a hőterheléstől, így az egészet ki kell cserélni. Ez azt jelenti, hogy Csabának két választása van: vagy vásárol egy fűzött blokkot, és beépítteti ebben a műhelyben, ahol mindezért munkadíjjal együtt 1,2 millió forintot kérnének, vagy keres egy bontott 1,6 literes Ford Ecoboost motort 3-400 ezer forintért, és ezt építteti be az autójába. 

A dilemma valójában nem dilemma, ugyanis a megszokottnál több esély van arra, hogy a bontóban megvásárolt, többnyire nem megbontható és átvizsgálható motor ugyanazzal a túlmelegedési hibával került ki a korábbi autóból, mint ami miatt Csabáéból ki kell dobni a benne lévőt. Mivel az ügy tanulságait már az elején megadtam, felidézem a Ford Magyarország korábbi cikkemben tett nyilatkozatát, mely szerint itthon összesen 506 darab egyliteres Ecoboost motorral szerelt autót érint a túlmelegedéssel fenyegető probléma, melyek közül az első cikk megjelenéséig 485 példányon már elvégezték a szükséges megelőző javítást. Az egyhatos Ecoboosttal szerelt Fordok esetében ez az arány 480 és 307 volt, és mivel ez a nyilatkozat éppen egyéves, úgy sejtem ezek az arányok mára sokat változtak. Felmerül viszont a kérdés, hogy amennyiben Csaba mindent a nekem adott nyilatkozata szerint tett, mi egyebet kellett volna még tennie annak érdekében, hogy ne menjen tönkre a C-Max motorja. Az alábbiakban jön az importőri nyilatkozat, melyet változtatás nélkül közlünk:

"Szomorú, ha egy idősödő autónál költséges javításra van szükség. Ám az alapgarancia lejárta után mintegy hét évvel ennek kockázatát a tulajdonos viseli. Az 1,6-os EcoBoost motorok egy részére érvényes 17S09 szervizakcióval kapcsolatban sajnos számos félreértelmezhető információ terjed. Ennek az akciónak a célja a motor sorozatos, súlyos túlmelegedése esetén, több szerencsétlen tényező együttállásakor fennálló tűzveszély megelőzése. A tulajdonosok számára ingyenes, több órás műveletsor elején többek között nyomáspróbával ellenőrzik a hűtőrendszer épségét és kiolvassák az esetleges túlmelegedésre utaló hibakódokat is. Ha nincs hiba, ahogy ennél az autónál sem volt a vizsgálatkor, beépítenek egy hűtőfolyadék-szintjelzőt, amely célja, hogy a járművezető időben értesüljön a folyadékveszteségről, bármilyen okból is történik az. A műszerfalon megjelenő jelzések figyelmeztetik tulajdonost, hogy megtegye a megfelelő lépéseket a sorozatos túlmelegedés elkerülésére, vagyis hogy időben megjavíttassa a hibát.

Ez sajnos nem történt meg a szóban forgó járműnél. Bármilyen okból is kezdett el fogyni a hűtőfolyadék – például a vízpumpa vagy a csövek tömítetlensége, a hűtő sérülése vagy a hengerfejtömítés károsodása is szóba jöhet – folyamatos fogyás esetén a többszöri folyadékpótlás nem akadályozza meg a következménykárok kialakulását. Ha csökken a folyadékszint, esetleg levegő vagy gáz jut a hűtőrendszerbe, már nem biztosított a megfelelő hűtés. Kellő időben történő beavatkozással – a folyadékveszteséget okozó alkatrész javításával, cseréjével – a sorozatos túlmelegedés nem történik meg, és a további károsodás, amely akár a motor cseréjét is szükségessé teheti, az esetek többségében megelőzhető.

A szerviz akció által az autó biztonságosabbá válik és a szintjelző nagy mértékben segíti a tulajdonost a károk megelőzésében. A folyadékszivárgást, illetve egy kilenc éves jármű motorjának bármilyen hibáját azonban nem tudja kizárni.  Minden járműtulajdonosnak, akár Forddal jár, akár nem, azt tanácsoljuk, vegye komolyan a hűtőfolyadék fogyását és időben háríttassa el annak okát. Ha pedig kérdései vannak a gyártó szerviz szolgáltatásával kapcsolatban, a sajtó helyett forduljon a gyártó szerviz ügyfélszolgálatához, ahol első kézből kaphat szakszerű tájékoztatást."

Mint megtudtam, hogy a korabeli Fordok többféle üzemi hőmérsékleten is működnek a bemelegedési fázist követően. Ez azt jelenti, hogy akkor is nagyjából középállásban van a műszerfali hőmérsékletjelző, amikor a folyadék nagyjából nyolcvan Celsius fokos és akkor is, ha száz. Ennek az a magyarázata, hogy a fejlesztők nem akarták megijeszteni az autók gazdáit a lengedező mutatóállásokkal. Ez egyébként általános megoldás a mai autókban. Hogy ennek az apróságnak van-e köze ahhoz, ami Csaba autójának súlyos motorhibájához vezetett, talány, ugyanakkor tény, hogy pusztán a mutatóállásból Csaba autójának esetében nem lehetett arra gyanakodni, hogy a motor éppen túlmelegszik. 

cmax1

Mivel az importőr és a márkaszerviz sem kívánja részben vagy egészben átvállalni a motorkár elhárítását, Csabának három választása maradt. Az egyik, hogy fogad egy ügyvédet, illetve megbíz egy igazságügyi járműszakértőt, aki a szétbontott motort megvizsgálja, és megpróbálja eldönteni, pontosan mi vezetett a motor túlmelegedéséhez, illetve hogy az autó gazdája, vagy a szerviz, esetleg maga a gyár hibázott-e.

A másik verzió költségesebb, és már leírtam. Megjavíttatja az autót 600 ezer forintért bontott motorral, vagy 1,2 millióért fűzött blokkal. Egy ilyen korú, állapotú, illetve 165 ezer kilométer futásteljesítményű, Titanium felszereltségű Ford Grand C-Max 1,6 SCTI átlagos piaci ára 2,5 millió forint. Csaba úgy döntött, nem vesződik tovább az autóval, inkább meghirdeti motorhibásan, 1,45 millió forintért. Így sosem tudjuk meg, hogy tönkrement volna-e az autó motorja, ha Csaba azonnal leállítja, amikor először jelent meg az alacsony hűtőfolyadékszintre figyelmeztető üzenet a műszerfalon. 

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.