2020.05.07. 10:17 Módosítva: 2020.05.07. 12:56

A javíthatósági határról, a sérülések súlyosságáról és elháríthatatlanságáról, illetve a használt autók korábbi baleseteiről árulkodó jelekről nagyon keveset beszélünk. Sokan tartanak ezektől, amikor használt autót vesznek. A cikkben szereplő Volkswagen Jetta ügye felidézi egy régebbi inkognitóriportunk emlékét, de a mai tudásunk szerint a két autó nem azonos. Szinte teljesen ugyanúgy néznek ki, ugyanaz a motor, ugyanaz a váltó, a beltér, az extrák, a szín és igen, a korábbi sérülések jelentős része is megegyezik.

2014. július 7-én súlyos közlekedési baleset történt Monorierdőnél. A felüljáróról lefelé haladó Opel Astra előzésbe kezdett, majd összeütközött a saját sávjában, az ellenkező irányból érkező Volkswagen Jettával. A két jármű negyedátfedéssel karambolozott. Senki nem szenvedett súlyos sérüléseket, de a 2013 márciusában forgalomba helyezett Jetta gazdasági totálkárossá vált. A baleset helyszínéről származó fotók alapján nehéz elképzelni, ki látna hozzá egyáltalán a helyreállításához. 

Az autót valaki mégis megjavította, majd kitűnő állapotúként hirdették meg a Használtautó.hu-n, ahol véletlenül bukkant a hirdetésre olvasónk, a balesetben vétlen autós, aki az ütközés után a Jetta volánja mögül szállt ki. Az esetről inkognitóriportot írtam, miután naiv érdeklődőként Debrecenbe utaztam. Ott nem csak a helyreállított roncsot árusító eladóval beszéltem, de velem volt egy igazságügyi kárszakértő is, és így, együtt mentünk el az egyik márkaszervizbe, vásárlás előtti állapotfelmérésre. Vehetőnek ítélték a Jettát, mert bár számos hibakódot találtak a számítógépében, ráadásul ezek éppen a töréskor működésképtelenné vált perifériákhoz tartoztak, a hirdető által bevallott korábbi sérüléseket enyhének ítélte a szerviz is. 

Az ügy hat éve történt, kicsit ki is ment a fejemből ez a riport, majd néhány napja ismét egy világosbarna Volkswagen Jetta hirdetését nyitottam meg és egyből beugrott az az ügy. Az új hirdetés linkjét is egy olvasó küldte át, mert szerette volna tudni, azonos-e a két autó. Még mindig a piacon kering a rommá tört, majd a 2014-es cikkemben leleplezett példány, avagy sem. A régi cikkben akkurátusan kitakartuk a rendszámot és az alvázszámot, így nem volt könnyű dolgom.

Nagyon alaposan összenéztem az akkori és a mostani, hirdetésben szereplő fotósorozatot. Bár a hat évvel ezelőtti leveleim közt sem találtam meg az első cikkben szereplő autó alvázszámát, illetve rendszámát, sőt, a régi kapcsolatot sem a baleset túlélőjével, ez az egész gyanú elkezdett bennem a bizonyosság felé dőlni. Nagyon ugyanolyanok voltak az autók. Talán tényleg újra át akarnak verni valakit a súlyosan sérült, majd valahogy helyreállított Volkswagennel, amelyet most kicsit kevesebb, mint 3 millió forintért, 114 ezer kilométerrel kínálnak eladásra?  

Felhívtam az autót hirdető HP Autó Kft. autókereskedését, ahol ezúttal bemutatkoztam, elmondtam, hogy mire gyanakszom és kértem, hogy nézzék meg a régi cikkemet. Közben más is történt. Mivel a hirdetésükben szerepel a Jetta alvázszáma, lekérdeztem a kártörténetét a Totálkár rendszeréből, így kiderült, hogy tavaly 1,9 millió forint értékű javítási kalkuláció készült hozzá egy sérülés miatt. Hihetetlenül furcsa volt, mivel szinte pontosan ugyanazokat az alkatrészeket sorolták fel az összefoglalóban, amelyek megsemmisültek a monori baleset során. Csak szinte, de erről később.

A kereskedés tulajdonosa, Haász Péter komolyan vette az ügyet és ő is nyomozni kezdett. Levelében azt írja, az autót 2020. április 30-án vásárolta meg a cég, az eladó egy ismerős magánszemély volt és bár kollégáinak elmondták, hogy a Jetta bal első sárvédőjét korábban cserélni kellett, illetve erre utalt a nem tökéletes fényezés is, alapvetően rendben találták az autót, futásteljesítménye is reális volt, így az ismeretségre tekintettel nem vetették alá mély átvizsgálásnak, csak meghirdették és elérhetővé tették az alvázszámot, hogy bárki tájékozódhasson, aki megvenné. 

Már este volt, amikor megtaláltam a mára szinte teljesen törölt 2014-es levelezésem fontos maradványát. Ebben a levélben a Volkswagen importőrénél érdeklődőm az akkori inkognitóriportban szereplő autó előélete felől és elküldtem nekik a rendszámot és az alvázszámot is. A saját, régi levelemet olvasva lefagytam: a két autó nem azonos. Sem a rendszám, sem az alvázszám nem stimmel. Az az autó, ami most hirdetnek, nem ugyanaz a 2013 márciusában forgalomba helyezett homokszín-metál VW Jetta Highline 1,4 TSI DSG, mint amelyet rám akartak sózni hat éve Debrecenben, amikor álnéven mentem nyomozni. Minden stimmel, a totálkáros első példányra még ugyanolyan ötágú felnik és ballonos gumik is kerültek a baleset után, mint amilyenekkel a mostani autót hirdetik, de az egyedi azonosítók elárulják, hogy ez csupán annyit jelent, hogy az egyik telekom cég, amelynek flottájában ez a két autó kezdte pályafutását, több ugyanolyan Jettát is rendelt. 

Fontos tanulság ez, de van itt még néhány dolog, amit érdemes észben tartani. A kereskedők egymás közt is adnak-vesznek autókat és még ilyen üzleteknél is előfordul, hogy az eladó, tudtán kívül, vagy tudatosan elhallgat bizonyos részleteket. A most hirdetett Jettát szintén súlyos sérülés érte, a javítási kalkulációban nem csak a bevallott bal oldali sárvédő szerepel, de a komplett műszerfal, a két első légzsák, az első lökhárító, a vízhűtő, a zárhíd, a két első biztonsági öv, illetve a bal oldali fényszóró szintén. A futómű alkatrészei viszont nem és ez elég jelentős eltérés. Így is 1,9 millió forintos kár volt ez 2019. november 20-i számítás szerint és azt csak most fogja megtudni az autó jelenlegi eladója, hogy mennyire sikerült jól a helyreállítás. 

Mint írja, sérült autókkal és ezek helyreállításával is foglalkoznak, kollégáit megkérte, hogy alaposan vizsgálják át a Jettát, nézzék meg, hogy valóban mindent szakszerűen kicseréltek-e a tavalyi balesetben elpusztult elemek közül. Azt is ígérte, hogy a leendő vevőt tájékoztatni fogják a feltárt előzményekről, hiszen eladóként a kereskedésé a felelősség. Ugyanerre az autóra egyébként egy 2014 márciusi 90 ezer forintos, illetve egy 2013. decemberi, 200 ezer forintos javítási összeget is talál a Totálkár rendszere. Az előbbi koccanás lehetett, az időben korábbihoz viszont nem tartozik alkatrészfelsorolás. 

A biztosítók egyszerű töréskárokat különböztetnek meg a gazdasági totálkártól, amikor egy autó a helyreállítása a kárkori értékéhez viszonyítva nem gazdaságos, illetve ott a harmadik eset, amikor a helyreállítás műszakilag nem lehetséges a sérülések nagysága és jellege miatt. A vevők persze azonnal ugranak egy hátast a totálkár kifejezés hallatán, ami teljesen érthető, mert a köznyelv ezt a teljes megsemmisülés szinonimájaként használja és senki nem akar olyan autót, amelyet a poraiból támasztottak fel. Pedig amíg csavarozható elemeket kell cserélni és hibakódokat törölni, illetve gyári technológiával fényezni, addig egy autó sérülései szinte tökéletesen javíthatók. Más kérdés, hogy mennyire törekednek arra, akik ezzel foglalkoznak, de ez már tényleg esetenként eltérhet. Ezért is írja a cégvezető, hogy ők is javasolják a vásárlás előtti átvizsgálást és tájékozódást.

Egy vevőnek joga van tudni, hogy a kinézett használt autó korábban szenvedett-e bármilyen sérülést, vagy sem. Nem azért, mert nem lehet helyreállítani szinte mindent, inkább elvi alapon. Bár Haász Péter szerint a magyar piacon nagy arányban vannak jelen a korábban kisebb nagyobb balesetekben részes használt autók, amíg ott a fennmaradó, valóban nem csak pillanatnyilag sérülésmentes autók hányada, könnyen érthető, hogy miért szeretnének sokan inkább ilyen, patyolat tiszta múltú példányba ülni, mint egy olyanba, amelyre már alaposan rácsapódott a garázskapu, nekigurult a tescós bevásárlókocsi, esetleg mint Monorierdőnél, kiütötte az első futóművét a szemből jövő. 

A 2014-es cikkben szereplő autó rendszámát nem ismeri a Jármű Szolgáltatási Platform vagyis az ingyenes állami lekérdezőrendszer, így azt vélhetően elbontották, külföldre vitték, esetleg ellopták és más számokkal regisztrálták ismét.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.