2021.12.28. 14:27

Ideális esetben egy évben egyszer van dolgunk a biztosítóval, amikor küldik a kötelezőről a csekket – szerencsétlen esetben viszont egy hosszas alkudozásra, levelezésre és harcra lehet számítani, és olyankor érdemes beleállni a helyzetbe, mert több százezer forinttól eshet el, aki nem elég kitartó. Bálint például 350 ezer forinttól esett volna el, ha egyből elfogadj a biztosító ajánlatát. De lássuk, milyen kibúvókkal próbálkozott a biztosító!

Bálint még 2017-ben karamblozott – a Kia Ceedjét újonnan vásárolta, a baleset idején 44 ezer kilométer volt benne, lényegében újszerű volt. A vétkes fél elismerte felelősségét, Bálint pedig belevetette magát a kárrendezési ügyintézésbe. A vétkes fél biztosítása a Magyar Post Biztosítónál volt, és a még garanciális autó javítási költségeinek rendezése simán futott, ám miután Bálint egyeztetett egy kárszakértővel, úgy döntött, hogy kéri az értékcsökkenési kártérítést is. Beadta a papírokat a biztosítóhoz, amelyekre nem érkezett válasz, amikor érdeklődött, csak annyit mondtak, hogy amennyiben jogosult rá akkor intézni fogják. És ezután a biztosító többet nem jelentkezett.

Mit jelent az értékcsökkenési kártérítés

Ha összetörik az autódat, hiába javítják meg, a használtpiacon már nem ér annyit, mint egy minden paraméterében azonos, de balesetmentes példány. A kettő különbözete az autó értékcsökkenése, amit a károkozó biztosítója köteles kifizetni – ez az összeg több százezer forint is lehet. Az értékcsökkenési kártérítésről, az ügymenetről és a kalkulációról itt tudhatsz meg többet. 

A baleset 2017. október elején történt, Bálint azután vette elő újra az ügyet amikor 2021. őszén jöttek a cikkeink az értékcsökkenési kártérítésről – és mivel a baleset még nem futott ki az ötéves érvényességi határidőből, úgy döntött, nem hagyja annyiban a dolgot. A biztosítót újra megkereste, ahonnan pár napon belül megjött a válasz egy 134 300 forintos ajánlattal. Ezt nem fogadta el, ugyanis a hivatalosan is elfogadott kalkuláció szerint 491 245 forint járna neki, melyről hitelesített igazságügyi szakértői véleménnyel is rendelkezett – illetve a biztosítónak ezen felül a szakértői vélemény és a kalkuláció költségét is meg kell térítenie, ami ebben az esetben további 50 ezer forint volt.

A biztosító erre ismét nem reagált, bő két hét alatt sem jött válasz, azért Bálint újra írt, amire négy napon belül azt a választ kapta, hogy az ő kalkulációjuk mindössze 238 272 forintot ad ki – ugyanaz a módszer szerint, amivel Bálintnak 490 ezer jött ki. A Magyar Posta Biztosító szerint a kettő közötti különbség abból adódott, hogy más kárkori értékkel számoltak az autónál (4 541 000 vs. 6 millió), illetve a javítási költségnél is más összeget vettek alapul. Mivel az autó akkor két évesnél fiatalabb volt, Bálint az Eurotax alapján kalkulált, illetve a javítási költségeket a számlák alapján adta meg. Közben a biztosítóval való levelezéssel eltelt egy hónap, december elején még ott tartottak, hogy a biztosító szerint nem ellenőrizhető, hogy a javítás márkaszervizben vagy egy átlagos javítóműhelyben történt, emiatt hiába van 619 642 forintról számla, a biztosító 561 256 forinttal hajlandó csak kalkulálni. Bálint a biztonság kedvéért ellenőriztette a biztosító kalkulációit a biztosító által alapul vett adatokkal és számokkal, és úgy is 476 805 forint jött ki, a felajánlott 238 ezer helyett.

A Magyar Posta Biztosító azzal ezúttal azzal utasította vissza a követelést, hogy a Bálint birtokában lévő, dr. Melegh Gábort által hitelesített szakértői kalkuláció nem tartalmazza azt a korrekciós tényezőt, amit az általuk használt, szintén dr. Melegh Gábor által készített program igen, így helytállónak tartják a számításukat, tehát az ajánlatuk továbbra is 238 ezer forint, és a szakértői igazolás költségeit sem térítik meg, hiszen ők nem kértek ilyesmit – és ha Bálint nem fogadja el az álláspontjukat, akkor forduljon bírósághoz. Mivel a biztosító érvelésében logikai ellentmondások vannak – Bálint nem adta fel.

A jelenleg Pénzügyi Békéltető Testületnél van az ügye, és közben a tét is emelkedett, már nem csak a 476 805 forint értékcsökkenési kártérítést követeli és az 50 ezer forintos szakértői díjat, hanem a 2017 óta ki nem fizetett összeg kamatait is, amely további 61 ezer forint.

Volt peres ügye biztosítóval? Írja meg nekünk az olvasok@mail.totalcar.hu címre!

A megjelenést a TotálKártérítés a Kártérítésed.hu támogatta.

És milyen autó a Kia Ceed? Nézze meg videónkat: