Így használd helyesen a gyerekülést

A balesetek csecsemő-, gyermek- és fiatalkorban is a vezető halálokok közé tartoznak, 2018-as adatok szerint az 1-18 éves korosztályban 34 százalék volt ez az arány. Igaz, itt nem kizárólag közlekedési baleseteket kell érteni, sőt a gyermekbiztonsági rendszerek használatának kötelezővé tétele, vagyis 2002 óta sokkal kevesebb gyermek halt meg az utakon, mint azt megelőzően. Eddig a statisztika, a könyörtelen igazság viszont az, hogy egyetlen gyermekélet elvesztése is túl sok. A gyászoló szülőt nem vigasztalja, hogy ő éppen ezerből, tízezerből vagy százezerből az egyetlen, akinek ezt a tragédiát át kell élnie.

Százszázalékosan aligha védhetjük meg magunkat vagy gyermekeinket, mert a közlekedésnek egyszerűen túl sok olyan tényezője van, amire nem lehetünk kihatással. De a minimumot megtehetjük: használjuk azokat a biztonsági rendszereket, amelyek rendelkezésünkre állnak, és amelyeket egyébként a jogszabályok sok esetben elő is írnak. Ha a gyerekek védelméről van szó, akkor itt értelemszerűen a gyermekbiztonsági rendszerekre, vagyis a babahordozóra, a gyerekülésre és az ülésmagasítóra kell gondolni.

Ezekből ma már rengetegfélét árulnak, különböző tesztek segítik is a választást. De nem elég – és nem is feltétlenül szükséges – megvenni a legmodernebbet, legdrágábbat. Azt jól is kell tudni használni, és ami még fontosabb, rövid utakon sem szabad megfeledkezni erről. Az okokról és a lehetséges kockázatokról olyan szakemberekkel beszélgettem, akik munkájuk során nap mint nap találkoznak baleseti sérülésekkel: Hajduk Zoltán mentőtechnikus és Pál Zsombor gyakorló mentőápoló, mentőtiszthallgató civilben fogadtak.

Zoli maga is édesapa, így rögtön rávilágít: gondoljunk csak bele, mennyire törékenyek a csecsemők. Amikor először a kezünkbe fogjuk őket, óvatosak vagyunk, nehogy sérülést okozzunk. Kezünkkel alátámasztjuk őket a nyakuknál, fejüknél, hiszen önerőből még nem tudják azt megtartani. Ugyanilyen gondosságra van szükség akkor is, amikor már utazhatnak velünk az autóban.

„Sok olyat látok, hogy nemcsak bekötve nincs, de nem is ül, hanem áll az ülésen a gyerek. Amikor megkérdezem a szülőt, hogy nem köti-e be, jön a válasz: nem, csak a suliba viszem. Pedig pár száz méteren, egy kilométeren is bármi megtörténhet. Kiugrik egy kutya, kiszalad valaki, elrántod a kormányt, a gyerek pedig repül. Vagy éppen azért okozol balesetet, mert megijedsz, tudod, hogy a gyereked nincs bekötve. Amikor meg kell nyomnod a féket, korrigálnod kell, elrántani a kormányt, végigfut az agyadon, hogy oké, melyiket válasszam?

Talán még rosszabb, ha ölben fogják. Ha a baba eléri a műszerfalat vagy az ablakot, az anyukája még rá is nyomja a saját testsúlyával. Én már láttam olyan videót is és éles esetet is, amikor az elöl ülőnek semmi baja nem lett volna, de hátulról a másikat vitte a lendület, és gerincsérülést okozott. Akár 20 km/h-nál is lehetnek maradandó következmények.”

Ahogy Zsombor fogalmaz, egy baleset során a gépjármű mozgási energiája nem vész el, csak átalakul. Azt maga az autó, illetve a benne ülők fogják elnyelni, ilyen szempontból pedig nagyon nem mindegy, hogy például be vagyunk-e kötve vagy sem – utóbbi esetek jellemzően sokkal súlyosabbak.

„Az anatómiai sajátosságokat kell figyelembe venni. Az ülések és a biztonsági övek felnőttekre vannak szabva, de más-más a testarány csecsemő-, kisgyermek-, felnőtt- vagy öregkorban. Nem létezik olyan univerzális megoldás, amely mindenkinek megfelelő lenne. A testarányokhoz mérten kell valamilyen eszközt kialakítani, hogy a legoptimálisabb biztonságtechnikát tudjuk nyújtani, minimalizálni a veszélyeket.”

Azt már Zoli teszi hozzá, hogy éppen ezért nem jelentenek minden esetben megnyugtató megoldást a nagyon széles életkori intervallumot kiszolgáló, akár 0-36 kilogramm között használható gyerekülések (persze abból is vannak azért valóban széles skálán állítható darabok – a szerk.).

„Az adott fejlettségi szinthez igazodó ülések jobban illeszkednek. Vagy például, ha a 9-18 kilós ülésben elalszik a pici, csak meghúzod egy kicsit a fenekét, döntesz rajta, hogy javítsd a pozícióját. A jó ülés drága, de az élet még drágább.”

Sokan ugyan eljutnak odáig, hogy megveszik, sőt akár használják is minden utazásnál a gyerekülést. Hibázni még ekkor is lehet, például azzal, ha nem feszítjük meg eléggé az övet, attól tartva például, hogy kényelmetlen lesz a gyereknek.

„Ilyen az is, ha például kabátba ültetjük be. Amikor melegebb lesz az autóban, levesszük a kabátot, de nem állítunk utána. Lógni fog benne a gyerek, egy ütközésnél vagy nagyobb fékezésnél előre lendül, csak később kezd dolgozni az öv. Kicsúszhat belőle, lejöhet a válláról, vagy pont az öv okoz majd sérülést.”

A kérdést Zsombor is gyakorlati oldalról közelíti meg. Korábban sokat dolgozott kalandparkban, nagy magasságban is. A beülőhevedernél is elengedhetetlen volt a szoros illeszkedés. Ráadásul a kisgyerekek még nem is igazán tudják, nem értik, miért van rajtuk a biztonsági öv.

„Mozgolódnak, és ha olyan laza, hogy ki tudják bújtatni a vállukat, akár le is vehetik magukról anélkül, hogy észrevennénk. Ezek egyébként olyan anatómiai pontokon rögzítik a testet, hogy a vázrendszert jól meg tudják fogni. Ha a mellkas vagy a has más részére csúszik el, okozhat sérüléseket. Fontos tudni, hogy ütközés során a biztonsági öv is fog sérülést okozni – sok autóbalesetben panaszkodnak arra, hogy meghúzta a mellkast –, de ezek kisebbek, mint amit akkor szenvednénk el, ha nem használjuk.”

Az is elég fontos, hogy az ülést menetiránnyal szemben, vagy annak háttal szereljük be az autóba. Ezt egyfelől megszabja maga a konstrukció, így már a vásárlásnál érdemes megnézni, hogy milyet választunk. Másfelől meg néhány éve volt pánikkeltés a témában, amit a Totalcaron mi is tisztáztunk. A lényeg, hogy erre általános előírás nincs, csak ajánlás, amely szerint kétéves korig javasolt háttal utaztatni a kicsiket. Utána már csak azért sem, mert rosszulléttel, hányingerrel, szédüléssel járhat azoknál, akik erre érzékenyek. A háttal utaztatás előnyeit Zoli magyarázza:

„A nyak miatt fontos. Nekik a fejük még arányaiban sokkal nagyobb a testükhöz képest, ráadásul tehetetlen is, nem elég fejlett még az izomzatuk. Az ostorcsapás-sérülések veszélye ilyenkor magasabb, a kisgyermekek ennek jobban ki vannak téve. Ha az erőhatás más irányú, és előrebólint a gyermek, az kisebb kárt tud okozni.”

Itt fontos még az is, hogy menetiránynak háttal csak olyan ülésen utazhat a gyermek, amelyik nincs ellátva légzsákkal, vagy előzetesen azt kikapcsoltuk. A kinyíló légzsák is okozhat ugyanis súlyos sérüléseket, ami egy törékeny gyermeknél hatványozottan jelentkezhet.

Zsombor azt is részletezi, milyen jellegű sérüléseket szenvedhetnek el az utasok – legyen szó felnőttekről vagy gyermekekről – egy autóbalesetben.

„Az ütközés akár másik gépjárművel, akár más fizikai akadállyal (például: fa, korlát, betonpillérek) történik, a haladási sebességünkből származó mozgási energiánk redukcióját szenvedi el gépkocsink és így a szervezetünk is. Tehát azt mondhatjuk, hogy a megválasztott sebesség határozza meg az ütközés energiáját, és ezzel túlnyomórészt a közlekedési esemény súlyosságát.

A különféle sérülések jellemzően a direkt erőhatások során alakulnak ki, ezeket jellemzően két nagy csoportba sorolhatjuk: lágyrész- és csontsérülések. Érdemes külön kitérni a súlyos, illetve életveszélyes sérülésekre, ezeket taglalni szervrendszerenként, illetve tájanatómia szerint lehet. Magas számban jelennek meg a koponya-, illetve agyi sérülések. A fejet ért direkt erőhatás következtében potenciális ártalom, hogy a koponyaűrben található erek sérülése miatt vérzés keletkezik, ami koponyaűri nyomásfokozódáshoz vezet, és idegrendszeri károsodásokat vonhat maga után.

A mellkas és így a mellhártya sérülése szintén járhat életveszélyes következményekkel. Úgynevezett tenziós légmell alakulhat ki, amely akár percek alatt légzési, keringési és metabolikus elégtelenséghez vezethet. Fontos szót ejteni a medencét és a combcsontot ért ártalmakról is, mindkettő régió gazdag érhálózattal rendelkezik, illetve jelentős nagy erek futását biztosítja. Ezen testtájakat ért sérülések veszélye, hogy a jelentős vérzés viszonylag „néma” marad.

Akár a medence ürege, akár a comb szövetközi régiója nagy mennyiségű vérnek biztosít helyet, anélkül hogy ez egy laikus szemlélőnek külsérelmi nyomot, vagy tünetet vessen fel. Lágyrész-sérüléseknél meg kell említeni a fedett hasi sérüléseket. Ezek jellemzően a hasi régiót ért tompa erőhatás következtében alakulnak ki. Ennek legveszélyesebb (potenciálisan életveszélyes) formája a léprepedés, ez sem feltétlenül jár együtt látványos tünetekkel.”

A balesetek mechanizmusát, a sérülések típusait és jellegét tekintve csecsemő- és kisgyermekkorban sincs nagy eltérés a fentiekhez képest. Néhány tényezőt mégis meg kell említeni Zsombor szerint:

„Az első és legjelentősebb, hogy ekkor nagymértékben eltérnek a testarányok és az anatómiai viszonyok a felnőttkorihoz képest. A testhez, torzóhoz képest nagyobb méretű a fej, amely miatt nagyobb a valószínűsége a fejet ért sérüléseknek, a súlyos agy- és koponyaártalmaknak, skalpsérüléseknek. Továbbá az úgynevezett ostorcsapás jelenségnek is sokkal kitettebbek ezen korú csecsemők, gyermekek. Továbbá ezekben a korosztályokban más szilárdságtani tulajdonságokkal jellemezhetőek a csontok, emiatt az ütközés során keletkező energia és mechanikus hatások szempontjából sokkal veszélyeztetettebbek is.”

A baleseteknél alapvetően mindenkinek kötelessége segíteni, de a tapasztalatok azt mutatják, sokan nem merik ezt megtenni. Zoli és Zsombor is kiemelik, hogy az elsődleges mindig a saját biztonságunk legyen, lángoló autóhoz például nem szabad odamenni. Ha a biztonság adott, tájékozódni kell a sérültek számáról, életkoráról, a sérülések jellegéről. Ám amikor mentőt hívunk, nem tudhatjuk pontosan, mi és mennyire sérült. Amennyiben felmerül a fej- vagy nyaksérülés gyanúja, rögzíteni kell, hogy a sérült ne akarja mozgatni, ne akarjon felállni. Ez gyermekek esetében nehezebb lehet, de ha nincs más mód, le kell térdelni hozzá, és addig fogni, tartani, amíg a mentő oda nem ér, legyen szó akár 10-15 percről vagy többről.

Előfordulhat továbbá az is, hogy ki kell emelni az autóból valakit: ebben az esetben is fontos a rögzítés. Adott esetben a gyerekülés arra is alkalmas lehet, hogy azzal együtt mentsük ki a potenciális sérültet a kocsiból. Nemcsak gyerekekre érvényes, de ha eszméletlen sérülttel van dolgunk, és az alapvető életjelenségek vizsgálata során nem tapasztalunk légzést vagy pulzust, meg kell kezdeni az újraélesztést. Annál rosszabbat ilyen esetben nem tehetünk, mint hogy ezt nem próbáljuk meg.