Az év legnépszerűbb Facebook-posztja pályázaton aligha lenne esélyes induló a Technológiai és Ipari Minisztériumon belül működő közlekedési hatóság egyik legfrissebb bejegyzése. A képeken a hatóság saját mobil mérőpadját lehet látni, amin segédmotorként használt, rendszám nélküli robogókat vizsgálnak a hatóság emberei Tatabányán, a kategóriát megszegő gépek tulajdonosai pedig büntetésre számíthatnak és forgalomba helyezési eljárás után használhatják csak tovább a motort.
Ez a történet nagyjából kétévente előkerül, tehát igazából nem is lenne itt semmi látnivaló, viszont számomra mégis bicskanyitogató az egész, mert nem telt el három hónap azóta, hogy ugyanez a minisztérium kijelentette: továbbra is aránytalan lenne a segédmotorok rendszámozásának procedúrája, így továbbra sincs a következő évek terveiben az, hogy szinte minden európai országhoz hasonlóan Magyarország is elkezdje regisztrálni azokat a robogókat és kismotorokat, amikre most rászállnak.
Ráadásul itt nem csak azoknak kell félniük, akik el akarják hitetni a 125 vagy még nagyobb köbcentis robogójukról, hogy az 50-es és nem kell rá rendszám, hanem azok is aggódhatnak, akiknek nincs benne az 50-esükben a gyári fojtás, és 45 km/h-nál nagyobb végsebességű géppel járnak. Budapestről nézve ez nagyjából egyenlő a mindenkivel.
Az 50/125-ös gépek naplementéje
Emlékszem, nagyjából 10 éve, még a motoros jogsim megszerzése előtt robogót akartam venni, a nagy kerék miatt elsőként Piaggio Liberty és Aprilia Scarabeo típusok jöttek szóba, ekkor a használt piacon fellelhető példányok bő felének címében benne volt az 50/125 felirat, hamar rájöttem, hogy ez nem azt jelenti, hogy az illető 50-est és 125-öst is árul, hanem a 125-ösét használja 50-es papírokkal. Akkoriban nagyon simán elment az, hogy a típusjelzésről letépték a 125 feliratot, és kész is volt a robogó, a leírásokban pedig szinte mindig ott volt, hogy a hirdető sok éve jár vele így, meg is állították, de nincs vele semmi gond.
Nagyon sokan éltek vissza ezzel, többek között olyan futárok és kézbesítők is, akiknek konkrétan a napi munkaeszközük volt a motor, és egy igazoltatás akár a munkanap végét is jelenthette volna. De igazából ez senkit sem érdekelt, a rendőröket sem. Persze, ha baleset volt, akkor jöttek a problémák, magánokirat-hamisítás az adásvételivel, biztosítási csalás a kötelezővel, kategória nélküli vezetés a jogosítvány hiányával, a helyzet súlyosságától függően pedig akár nagyon komoly jogi ügyek, viszont ez a megoldás ekkor jellemzően egy olyan réteget szólított meg, akik elég optimisták voltak ahhoz, hogy azt mondják: nem kell elesni, aztán kész, úgysem állít meg senki.
Ezeket az embereket nem tudjuk és nem is akarjuk mentesíteni a felelősségre vonás alól, viszont most, egy rögtönzött piaci elemzéssel, illetve az általános nyitott szemmel járással azt merem mondani, hogy itt Budapest környékén ez a jelenség marginális lett. Míg régebben ötpercenként mentek el mellettem a rendszám nélküli, 180-as Gilera Runner vagy épp 250-es Yamaha Majesty robogók, addig mostanra ez alig fordul elő, és a netes hirdetéseknek sem hívószava most az 50/125, ha valaki rendszám nélküli 125-ös árul, az jellemzően azért van, mert még nem fizették ki rá a honosítást, de szinte mindig járnak hozzá a külföldi papírok is, amikkel ez megoldható. Korábban ez sem volt triviális, márpedig ha valaki egy szál adásvételivel megveszi a 125-öst – ahogy az régen teljesen alapértelmezett volt – abból jó eséllyel soha nem lesz magyar rendszámos motor.
Mindenkinek félnie kell
A valódi probléma abban áll, hogy a 70-es évek óta létező, azóta brutálisan elavult járműkategóriát Magyarországon soha nem akarták figyelembe venni, és míg a Lime az elektromos rollerekre is tud biztosítást és rendszámtáblát tenni itthon, addig a hivatalos szerv azt mondja, hogy a regisztrálás túl bonyolult és költséges lenne szegény kisembereknek.
A kategória érdemi létezése óta eltelt 50 év alatt a világ is elszaladt a segédmotorok mellett. Az 50 köbcenti alatti hengerűrtartalom megmaradt, viszont a 4 kW már sokszor nem jön össze, a 45 km/h-s tervezési végsebesség pedig szinte soha. Konkrét tapasztalataim vannak: nemrég járt nálunk egy elég drága, Cake Ösa nevű elektromos kismotor, ami alapkiépítése alapján akár egy 90 km/h-s végsebességű, belső égésű értelemben 125-ösnek mondott, A1-es gép is lehetne, de egy megfelelő fojtással tökéletesen megfelel annak az ósdi kategóriának, aminek muszáj megfelelnie: 45-ig úgy gyorsul, mint a dög, utána pedig nem megy többet, legfeljebb nagyon nagy lejtőn elengedi 47-ig, ott fogja meg teljesen a motor. Életveszély volt, de tényleg.
A motorral legális buszsávban nem éreztem jól magam, mert fenyegető kék buszhomlok sejlett fel a tükreimben, a Nagykörúton kívül az autósok is mindenhol nagyon frusztráltak a 45-től. Ez a tempó egyszerűen olyan veszélyes előzési szituációkat kényszerít ki még városi körülmények között is, ami sokkal balesetveszélyesebb, mint egy 65-tel csettegő, de szintén 50 köbcentis robogó. Ami ugyebár illegális.
Pedig a gyakorlat tényleg azt mutatja, hogy 60-70 körüli végsebességű, már gyári fojtások nélküli, de egyébként teljesen gyári kétütemű robogók adják a közlekedő segédmotorok javát, ezek a 20 év körüli gépek jellemzően ilyen végsebességgel tudnak elfogadható fogyasztás mellett tartósak maradni, és azon kívül, hogy a lámpánál kicsit büdösek, nem okoznak olyan fájóan nagy bajt, ami miatt ne lehetne megtűrni őket. Viszont, egy ilyen mérőpados megállításnál ezek is kiesnek a kategóriából, és mivel a legtöbbhöz nincs érdemi származási papír (hiszen az elmúlt 40 évben úgy rendezkedett be rá a piac, hogy nem kell hozzá semmi, csak egy adásvételi), így a rendszámozásuk is esélytelenné válik.
Nem mindenre lehet felkészülve a hatóság
A törvénykezés a lassan eltelt évtizedek alatt egyáltalán nem követte le a technológia kisebb léptékű változásait, most viszont egy óriási technológia forradalom közepén áll a mikromobilitás, és nem csak az elektromos rollerekre, gördeszkákra, segway-re, hoverboardra, OneWheelre gondolok, amik annyira gyorsan érkeznek, hogy még magyar nevet sem talál nekik senki, hanem azokra a villanyos kismotorokra, amiknél a teljesítményszint állítása akár egy rejtett menübe túráson keresztül lehetséges, adott esetben akár egy kikapcsolás-bekapcsolással nullázható.
Ráadásul ezeknél a gépeknél nem az van, mint körülbelül 10 éve, amikor gyorsan elterjedt, hogy a Piaggio Liberty-nél a 140-ig skálázott órából azonnal kiszúrható volt a kérdés, de ha más nem, a hosszú motorblokk és az érces, mély négyütemű hangja mindegyikről elárulhatta volna a turpisságot, hanem végtelen mennyiségű különféle típus van, a teljesítményt a motorvezérlő szoftvere egy pillanat alatt át tudja variálni, és a különféle kategóriákban árult villanymotorok tudnak akár csavarfejre ugyanolyan megjelenésűek lenni. Bármikor elképzelhetőnek tartok olyan szituációt, hogy a 90-nel nyakon csípett villanymotor a padon már 45-nél leszabályoz, a mese pedig a róka fogta csukáéhoz hasonló helyzetbe torkollik.
Lenne itt megoldás
Alvázszám-alapú, kötelező regisztráció egy közös, európai adatbázissal – ez már rendszám nélkül is egy komoly szűrést adna a nagyobb köbcentis, esetleg kétes forrásból származó gépeknek, de persze rendszámmal együtt lenne tökéletes, és alaposan át kéne gondolni azt is, hogy talán az egész kategórián kellene frissíteni egyet, és a mai reális sebességekhez mérten kialakítani azt a határt, ami még belefér, sőt, nagyobb biztonságot ad, mint egy 40-45-ös tempó a mai forgalomban.
Aligha hinném, hogy a minisztérium bármikor rájön, hogy a Facebookon keresztül kommunikációs hadjáratot folytatni a robogósok ellen nem épp célravezető, és bár minden bizonnyal az útszéli mérőpadozással sem a saját népszerűségüket akarják növelni, de engem mindenképpen aggaszt, hogy volt egy potenciális megoldás a nyilvántartásra, amit az elmúlt 20 évben bármikor be lehetett volna vezetni bármilyen európai mintára, de ezt sem sikerült megoldani. Hát még akkor mi lesz azokkal az új, elektromos gépekkel és kategóriákkal, amik exponenciálisan egyre inkább velünk vannak, és amikkel most világszerte küzdenek a legfejlettebb országok is.
