Baráti társalgásokban és kommenteléskor mindenki kívülről tud minden KRESZ-táblát, és végülis a sofőrök többsége valóban egészen jól elnavigál a Stop - behajtani tilos - egyirányú - kötelező haladási irány - sebességkorlátozás tengelyen, jó esetben. De van egy olyan táblatípus, ami rövid, ismerősök között végzett körkérdéseim alapján teljesen kiesik a látómezőből, pedig nagyon sok fontos információt hordoz: a veszélyt jelző táblák.

Ezek a talpukon álló háromszögek (pont fordítva, mint az elsőbbségadás kötelező) rengeteget segítenének a tájékozódásban, ha egy kicsit többet használnánk őket. Valamikor meg is tanultuk, amikor fel kellett ismerni a KRESZ-vizsgán mindenféle olyan hülyeséget, hogy vigyázz, alacsonyan szálló repülők, meg széllökések, de aztán ez merült a leghamarabb feledésbe. Ne nyomasszanak már még több színes szarral, van elég bajunk.
És hát van is, mert az úthibát jelző tábla nem oldja meg az úthibát, és a fekvőrendőrt jelző tábla mellett is a sunyi harmincas szerepel, na hiszen, mintha át lehetne hajtani tíznél többel bármelyiken.
Na de a dohogást félretéve, elevenítsük fel egy kicsit ezeket a kedvesen segítő infótáblákat, amiket ki lehet ugyan hagyni, de minek, amikor annyi segítséget nyújtanak. A veszélyt jelző táblák nem adnak utasítást és nem tiltanak semmit - akár meg is tehetjük, hogy nem látjuk meg őket. De azért érdemes.
A KRESZ egyértelműen nyilatkozik róluk: a veszélyt jelző táblákat – ha külön jelezve nincs - a veszély helye előtt:
- autópályán 250-500 méterrel,
– lakott területen kívül egyéb úton 150-250 méterrel,
– lakott területen belül 50-100 méterrel helyezik el.
És ha történetesen nem nőtte be őket a lomb, akkor nagyon sokat ér, ha a mindenféle rendkívüli körülményekről száz méterrel hamarabb értesülünk. A jó sofőr ugyanis nem arról ismerszik meg, hogy százötvennel vereti a városban, és még videózza is, hanem arról, hogy előre lát és előre gondolkozik.
A veszélyt jelző táblák ki tudnak küszöbölni egy csomó olyan munkát, amit vezetés közben elvégzünk, és bár apróságok ezek, de sok kicsi ebben az esetben rendkívül sokra megy.
Nézzünk néhány példát, felelevenítve, hogy mi mindent lehet megspórolni a talpon álló háromszögek sűrűbb nézegetésével.
Ha például megpillantjuk ezt a - tanulóvezetők közt csak a "rakétás tábla" néven emlegetett jelzést, akkor máris mentesülünk a fáradságos feladat alól, hogy fékkészenlétben, lassítva megállapítsuk, hogy vajon jobbkezes-e az előttünk álló kereszteződés, vagy látható-e hátulról elsőbbségadás kötelező. Kihagyhatjuk az egész műveletet, és mehetünk, mint a rakéta.

Az egyenrangú kereszteződést előjelző tábla szintén jól jöhet, máris nem kell gondolkozni semmin, csak lassítani és benézni.

Aztán milyen jól jön egy kanyargós szerpentinen, vagy épp ellenkezőleg, egy régóta egyenes úton egy meglepetés kanyarra felkészítő tábla, ami még a kanyar irányát is közli, és tessék, nézzük meg például ezt a két helyet, mennyi információ és feladat van ezen az egy ponton elhelyezve.

Vagy mondjuk az sem teljesen igaz, hogy a fekvőrendőrt kihelyező közutasok rohadjanak meg, nem lehet előre tudni a szemét, alváztörő akadályokról, mert dehogynem:

A komolyabb lejtők és emelkedők is szinte mind ki vannak táblázva.
Nem is beszélve a keresztirányú kerékpárforgalmat jelző információról, ami azért is tud hasznos lenni, mert az ember például jobbra forduláskor hajlamos elfelejteni, hogy jobbra sem ártana nézni.

Vagy itt van például a lámpát és körforgalmat jelző tábla, ami persze főleg akkor érdekes, ha vagy beláthatatlan szakaszon autózunk, vagy nagyon régóta nem volt szerencsénk lámpához, például egy hosszabb autópályázás után, és egy kicsit vissza kell szoknunk hozzá.

Persze nem lehet minden figyelmeztető táblának ennyire örülni. Sokszor tapasztaljuk, hogy az egyre terebélyesebb és gyakoribb kátyúk, lyukak és bukkanók nem lesznek megoldva egy vigyázat, úthibák táblával. Nem is beszélve a több kilométeren át kihelyezett vadveszély táblákról, amik azon kívül sok mindenre nem jók, hogy a mégoly óvatosan vezető, de mégis szerencsétlenül járó sofőrök még fizethessenek is az elgázolt szarvas után (természetesen most nagyon leegyszerűsítettük ezt a bonyolult jogi kérdést).
De a legtöbb ilyen előjelző tábla sokkal inkább a segítségünkre van, mint amennyire a közútkezelő felelősséghárítása miatt teszik ki, és szinte minden olyan körülményre tud figyelmeztetni, ami csak előfordulhat velünk út közben. Ehhez persze néha nem árt figyelni az olyasféle pitiánerségekre, mint az előttünk álló táblák.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát
A baleset durván néz ki, de akad jó hír is.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
