Füstölő romok az utakon – ez belefér, de a plug-in hibridek zöld rendszáma már nem?

2023.10.19. 06:06 Módosítva: 2023.10.19. 21:45

Van rá eufemisztikus kifejezés is a szakzsargonban: környezetvédelmi határértéket nem teljesítő gépjármű. Én viszont csak füstokádó kotlának hívom ezeket, mert egészségtelenek és orrfacsaróan büdösek. De miért nem lép fel ellenük határozottabban a hatóság?

A zöld rendszám nyújtotta kedvezményeknek idővel vége lesz, ez mindenkinek tiszta. A jogalkotó koncepciója a kedvezmények bevezetésével a technológiai átállás megkezdéséhez szükséges kezdő lökés megadása volt, semmi egyéb. Az elvétel nem is jelentene gondot, ha közben a remélt átállás megtörtént volna, és a környezetszennyező ravatalok csak az emlékeinkben élnének tovább. De nem történt meg, sőt rosszabbul állunk, mint valaha.

PHEV, az elektromos autózás kapudrogja


A PHEV (plug-in hybrid electric vehicle) konnektorról tölthető hibridet jelent, amiben az akkumulátor mellett egy belső égésű motor is helyet kapott a hosszabb utazásokhoz. Utóbbi lehet dízel vagy benzinmotor. A PHEV-ek tisztán elektromos módban is képesek közlekedni, viszont az így megtehető hatótávjuk messze elmarad a tisztán elektromos autókétól (kb. 20-100 km). 

A PHEV-ek nagy előnye, hogy nincs hatótávpara, ezért sok kezdő elektromos autós választja első nekifutásra őket, hiszen az se gond, ha elfogy az áram. Városban elektromos üzemmódban lehet őket használni, hosszabb út során pedig nem kell alkalmazkodni az elektromos hajtás velejáróihoz (pl. töltőállomások beiktatása), mert a belső égésű motorral hagyományos autóként is használhatóak.

Ez a kategória jelenleg Magyarországon zöld rendszámra jogosult.

Hamarosan egyszer a távoli jövőben majd eléri a fejlődés azt a kritikus pontot, amikor már nem lesz fenntartható a zöld rendszám nyújtotta előnyök biztosítása minden olyan járműre, amely képes tisztán elektromos hajtással közlekedni. Először talán a PHEV-ek mennek a mészárszékre, aztán követik a többiek is, bár a pontos terveket még senki sem ismeri. Ez ilyen, Jedlik Ányos tehet róla!

A gond csupán az, hogy környezetvédelmi szempontból akad néhány sokkal komolyabb és még mindig megugrásra váró probléma, mint a néhány éves PHEV-ek vegzálása. Érthető, hogy ha jár a belső égésű motor a PHEV-ekben, akkor összességében nem annyi a károsanyag-kibocsátásuk, mint amit a gyártó ígért a teljesen feltöltött akkuval megtett száz kilométerre blablabla, de akkor is lényegesen kevesebb szennyező anyag távozik belőlük, mint a forgalomban közlekedő 16 éves autókból valaha.

A szakma eközben meg azon rugózik már évek óta, hogy mikorra időzítse az 1 százalék alatti részvételi arányú zöld rendszámosok piacának bedöntését, miközben a másik 99 százalék okozta levegőminőség romlása, a szmog és az egészségügyi ártalmak napi szinten keserítik meg az emberek életét.

Más országokban roncsautó programokon törik a fejüket, hogy lehetőséget biztosítsanak a rászorulóknak, hogy fiatalabb autókra cseréljék a régit, miközben nálunk a fiatal autók tulajdonosainak csesztetése az aktuális téma. De mit is várhatnánk, amikor nálunk a fiatalabb autót drágább átíratni, mint egy régebbit, sőt utóbbira feleannyi a gépjárműadó, mint a három évnél fiatalabbakra. A korszerűsítést ezzel nemhogy támogatnák, hanem még hátráltatják is. Röhej. 

Semmi szükség ennél is jobban bemutatni a helyzetet, hiszen mindannyian haladunk naponta legalább egyszer egy füstokádó műszaki romhalmaz mögött. Nem, most nem a néhány éves buszokra gondolok - bár a felvetés jogos lenne -, hanem ezekre: 

Én most arról beszélek, hogy elvileg kétévente minden négy évesnél idősebb autó jár időszakos műszaki vizsgán, ahol kötelező elvégezni a környezetvédelmi vizsgálatot is.

nem is olyan régen még évente kellett vinni a vasakat emissziómérésre. Na, azt se vette komolyan senki, be is intergrálták az időszakos műszaki vizsgálatba. 

Optimális esetben tehát a négy évesnél idősebb autók kétévente járnak műszaki vizsgálaton, ahol azt is megmérik a vizsgabiztosok, hogy tudja-e a motor a számára előírt környezetvédelmi határértékeket. Optimális esetben. 

A környezetvédelmi besorolás (V.9) nem csak egy adat, ellenőrizhető határértékek vannak mögötte
A környezetvédelmi besorolás (V.9) nem csak egy adat, ellenőrizhető határértékek vannak mögötte

A valóságot persze mind ismerjük, hiszen minden van ott, csak a komolyan vehető mérés a ritka. Jobb esetben a motor még tudja, amit tudnia kell, rosszabb esetben meg nem, és a csarnok sarkában álló - 20 éve stabilmotorként üzemelő - "autóra" dugják rá a szondát, az meg mindig tud minden határétéket. 

magyaros megoldás ez, papíron minden OKÉ, az autó meg okádhatja tovább a PPM10-et a mögötte haladók TÜDEJÉBE.

Ráadásul két év hosszú idő, vagyis simán megtörténhet, hogy az autó a legutóbbi műszaki vizsgán még tudta a határértékek alatti kibocsátást, majd 18 hónappal később már szabad szemmel is jól látható koromszemcséket okád magából intenzívebb kigyorsításnál. 

Aztán beszélhetünk még az EGR kiiktatásról, a DPF kiírásról, a katalizátor herélésről, vagy az autók általános elhanyagolásáról, az elmaradt olajcserékről és a világba prüszkölt kék pamacsokról. 

És lehet mondani, hogy jóvanazúgy, csak hát a kibocsátási határértékek legfőbb célja az, hogy ne tüdőrákkal fejezzék be a városok lakói földi pályafutásukat, és főleg ne idő előtt. Viszont, ha ez a cél, akkor hiába megy a vekengés a PHEV-ek zöld rendszám jogosultságán, miközben egy-egy olajkályha vagy olajzabáló benzintemető nyolc tüdőrákra való dzsuvát ereget ki magából minden egyes lámpától indulásnál.

A mobil műszaki vizsgaállomáson ki fog segíteni "áttolni"? Forrás: Police.hu
A mobil műszaki vizsgaállomáson ki fog segíteni "áttolni"? Forrás: Police.hu

Hogy jól értsétek: nem csak az zavar, hogy mások motorjának bűzét kell szagolnom minden egyes nap az utakon. Az is, viszont az ellen valamelyest véd a belső levegő keringetés, vagy a lehetőség szerinti megelőzés. De arra is akadt példa, hogy Esztergom felé inkább félreálltam tíz perce, mert a dús hétvégi forgalomban pont egy pápaszemes kormolt előttem kidülledt aranyérrel az emelkedőkön, én meg inkább megvártam, amíg eltűnik a távolban, vagy elpusztul végleg. 

Az zavar igazán, hogy miközben én - és még jó páran - pénzt és időt nem sajnálva karbantartom az autóim motorjait is és figyelembe veszem a többi földlakó jogát az egészséges élethez, addig mások tojnak az egészre: öntenek egy "vastagabb" olajat az olajzabáló benzinmotorba felújítás helyett, emelnek kicsit a turbónyomáson a több kraft reményében, vagy kiírják a részecskeszűrőt, ha már nem lehet többször takarítani. Nem érdekli őket az egész, vagy nem is veszik észre, hiszen a saját bűzüket úgyis a mögöttük haladó szippantja be, másrészt a hatóságok és a műszaki vizsgáztatás is gond nélkül megtűri őket az utakon. 

Csipszelt TDi. Forrás: Police.hu
Csipszelt TDi. Forrás: Police.hu

A szervek (Rendőrség, Közlekedési Hatóság, KTI) meg csak éppen annyira küzdenek a probléma ellen, mint a mindenkori kormányok a TB ellátás fenntartásáért. Időnként beszereznek egy-egy korszerű emissziómérőt (a 38. oldalon érdemes nézelődni), miközben a rendőr már nem akarja látni látja, ha előtte füstöl a dugóban egy szappantartó A6 TDI. 

Az eszközpark legalább modern, a füstölésmérő meg pláne! Forrás: Közlekedési Hatóság
Az eszközpark legalább modern, a füstölésmérő meg pláne! Forrás: Közlekedési Hatóság

Mit állít magáról a KTI?

Honlapjuk tanúsága szerint "a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet piacképes, magas színvonalú mérnöki-kutatói, képzési, tanúsítási szolgáltatásokat nyújtó intézmény.

A KTI jogelődjeivel együtt 85 éves múltra tekint vissza. A tradíció mellett az innováció a hivószava, ami a modern, fenntartható közlekedés alapvető pillére. Emellett a KTI fontos területe a kutatás-fejlesztés, a képzés és vizsgáztatás, a közlekedésre nevelés valamint a vasúti tanúsítás."

A KTI önállóan (a Rendőrség és a Közlekedési Hatóság bevonása nélkül) is jogosult a környezetvédelmi határértékekre vonatkozó méréseket végezni a közutakon. És szokott is, de csak évente egy alkalommal.

Sok autónál indokolt lenne két műszaki vizsga között is ellenőrzést tartani...
Sok autónál indokolt lenne két műszaki vizsga között is ellenőrzést tartani...

Értem én, hogy nagy a córesz, és hagyni kell a népet szabadon rákbetegségeket telepíteni a többiek szervezetébe, sőt azt is megértem, ha a legtöbb szavazó régi autóval jár, de magát fejlettnek tartó (muhaha!) nyugati államként sokkal komolyabban is lehetne - kellene - venni a kérdést. 

Egységes szabályok és kibocsátási határértékek vannak, amelyeket vagy mindenkinek be kell(ene) tartania és mindenkivel be kell(ene) tartatni, vagy senkinek és senkivel. Ez a jelenlegi félmegoldás nagyon nem oké. Már csak azért sem, mert 83 éves koromban szeretnék majd az elektromos kandalló előtt ülve arról merengeni, hogy kötelező Euro normák és elektromos átállás nélkül már 18 éve le kellett volna szoknom a cigiről.  

a fő probléma az, hogy a hatóságok szervezett akció keretében évente néhányszor megmérnek pár autót, miközben a rendszeres és kötelező műszaki vizsgákon már nem veszik ilyen komolyan a kérdést

Így pedig nem csökken a füstokádó romhalmazok száma sem. Ráadásul komoly tétje sincs a dolognak, mert amelyik motor megbukik a rendkívüli teszten, annak van lehetősége "elhárítani" a hibát és egy újabb időszakos műszaki vizsgálaton bizonyítani, hogy már minden rendben a kipufogógázokkal is. Az nem igényel különösebb magyarázatot, hogy miért probléma, ha csak a vizsga idejére megfelelőek a kibocsátási értékek. 

A Közlekedési Hatóság előszeretettel szorgoskodik a kipufogóknál. Itt éppen zajszintet mérnek. Forrás: MTI/MTVA - Máthé Zoltán
A Közlekedési Hatóság előszeretettel szorgoskodik a kipufogóknál. Itt éppen zajszintet mérnek. Forrás: MTI/MTVA - Máthé Zoltán

Az egyetlen pozitív fejlemény az ügyben, hogy 2021 óta a hat évnél idősebb, 160 ezer kilométernél többet futott, illetve láthatóan füstölő import használt autókat akkor is környezetvédelmi vizsgálatra küldik, ha még érvényes a kinti műszakijuk - bár nem lepődnénk meg, ha kiderülne, hogy ez is csak az új autó lobbi eredménye, de most ne legyünk rosszhiszeműek, és úgysem fog kiderülni. Ha az autó itt megbukik, akkor nem kaphat magyar rendszámot a hiba elhárításáig. Kezdésnek jó, most pedig jöhet a hazai (közel 16 éves átlagéletkorú) állomány fehérítése is. 

A témakörben megfogalmazott kérdéseimmel megkerestem a Közlekedési Hatóság, a Rendőrség és a KTI illetékeseit is. 

Közlekedési Hatóság válasza

A kormányhivatal a megkeresésében említett (a súlyosan környezetszennyező (füstölő-kormoló) járművek forgalomból való kiszűrése témakör - a szerk.) ellenőrzéseket a főváros illetékességi területén a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet alapján végzi. Ez kiterjed a forgalomba helyezés előtti és az időszakos műszaki vizsgálatra.


A rendelet kiterjed a közúti forgalomban tartott ellenőrzésekre is, ezekre a közlekedésért felelős minisztérium által meghatározott Országos Ellenőrzési Terv, az európai akciók keretében végrehajtott tematikus ellenőrzések, a környezetvédelemmel összefüggő közlekedési akciók, valamint lakossági bejelentések alapján kerül sor.

Ha egy járműnél felmerül annak az alapos gyanúja, hogy nem felel meg a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, illetve a környezetvédelmi előírásoknak, a közlekedési hatóságok műszaki vizsgálatra rendelik be.

A vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint a kormányhivatal jogosult önállóan eljárni közúti ellenőrzések során, amelyek kiterjednek a határértéken túli károsanyag-kibocsátásának ellenőrzésére is. Az ellenőrzések nem kizárólag eseti, kampányjellegű akciók, a feladatellátás folyamatos.

Ezek során alkalmazott műszerek a görgő fékerőmérő mobil állomás, a környezetvédelmi mérőműszerek, a zajszintmérő, a fényáteresztő képességmérő, a gumiabroncs profilmélység mérő, valamint a tachográfadat letöltő készülék.

Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) válasza

A Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció az Európai Mobilitási Hét (szeptember 16-22.) keretében kerül megrendezésre, az Építési és Közlekedési Minisztérium megrendelésére minden évben. Az Akciót a KTI koordinálja, a mérési eredményeket összesíti és kiértékeli, összevetve a korábbi időszak eredményeivel, javaslatokat fogalmaz meg a rendszeres műszaki vizsga részeként végzett környezetvédelmi felülvizsgálat hatékonyabbá tételére.

Az őszi, kampány jellegű méréssorozaton túl a Vármegyei Kormányhivatalok Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztályai az év folyamán ellenőrzési feladataik (tengelysúly-mérés, rakományrögzítés, veszélyesáru szállítás, műszaki megfelelőség, stb.) között végezhetnek az Akciótól eltérő más időpontokban is környezetvédelmi ellenőrző méréseket is.

Idén 27. alkalommal került megrendezésre az akció, legközelebbi alkalommal a 2024-es Európai Mobilitási Héten, jövő év szeptemberében várható.

A Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció az ÉKM támogatásával, a budapesti, debreceni, szegedi és győri kormányhivatalok segítségével a KTI szervezésében került lebonyolításra. A program végrehajtását a Közlekedési Hatóság munkatársai végzik, így a járművek forgalomból történő kiemelés is az ő feladatuk. Az Akció célja elsősorban az információszerzés az aktívan használt, dinamikus járműállományról, így a járműveket véletlenszerűen választják ki a forgalomból.

A KTI a program koordinációját és a beérkezett adatok feldolgozását végezte el, közúti forgalomban közlekedő járművek megállítására és az ellenőrzések elvégzésére a Rendőrség és a Közlekedési Hatóság jogosult. A méréseket a műszaki vizsgaállomásokon is dolgozó, kormányhivatalokhoz tartozó szakemberek hajtják végre.

A program keretében az időszakos műszaki vizsgálatokon is használttal megegyező berendezésekkel mérték a kipufogógáz-emissziót. Adatgyűjtés szempontjából használtunk részecskeszám-mérőt a koromrészecske kibocsátás ellenőrzésére, de ez nem része a műszaki vizsgának, a berendezés kalibrált, de nem hatósági mérés történt, így ez a mérés nem vezetett semmilyen szankcióhoz.

A szervek tehát ellenőriznek, az utakon mégis hemzsegnek a kéken/feketén füstölő autók. A néhány éves plug-in hibrid Priusok egyesek szerint nem érdemlik meg a zöld rendszámot, miközben olyan autók közlekedhetnek a laza erkölcsnek köszönhetően, amelyeknek már rég a bontókban lenne a helyük. Csodálkozik a rendszer, hogy öregszik az autópark, miközben minél fiatalabb egy autó, annál több a vagyonszerzési illeték vásárláskor vagy a gépjárműadó a vételt követő években, és amíg más országokban roncsautó programon törik a fejüket a toronyban, addig nálunk szinte biztos, hogy valami újabb autósokat érintő sarcoláson. Ja, bocs, a taxisok esetében a kedvezményeken törik, sorry. 

Közben meg a "beígért" évenkénti műszaki vizsgáztatásból sem lett semmi a 12 évesnél idősebb autók vonatkozásában. 

Valójában pedig az van, hogy hazánkban senkit sem érdekel a plug-in hibridek emissziója, hiszen az sem foglalkoztatja a tulajdonosok egy részét, hogy briketteket dobál az autójuk. Itt az irigységről van csupán szó, meg a helyzetfüggő erkölcsi érzékekről, hiszen az idős autókba kényszerült emberek szemében a zöld rendszámos járművek tulajai adócsalók, bűnözők, drogosok, stricik és gazdagok egyszerre, azok meg szívjanak, mert attól elégül ki a néplélek.

Rendőrség válasza

A rendőrségnél vannak olyan feladatok, amelyek végrehajtására kizárólagos hatáskörrel rendelkezik, ám a levelében említett (a súlyosan környezetszennyező (füstölő-kormoló) járművek forgalomból való kiszűrése témakör - a szerk.) esetekben – ugyan a rendőrség jogosult ilyen jellegű ellenőrzések végrehajtására –, azt jellemzően a Kormányhivatalokkal együttműködésben végzi, általában közlekedésrendészeti ellenőrzés keretében.

Természetesen, amennyiben az ellenőrzések alkalmával kollégáink azt tapasztalják, a jármű erősen környezetszennyező vagy kétséges műszaki állapotú (például engedély nélkül átalakított), ezáltal veszélyezteti a közlekedésbiztonságot, azokat soron kívüli műszaki vizsgára kötelezik.

Az előbbiekkel kapcsolatban további cikkeket talál a police.hu oldalon, például: https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/akcioztak-1

Jelenleg nincs tervben központi, országos ellenőrzés, a vármegyék vagy városi rendőrkapitányságok azonban a Kormányhivatalokkal együttműködve, saját hatáskörben szervezhetnek és szerveznek erre irányuló tevékenységet.

Coverfotó: BpiAutósok.hu