Próbáltak úgy tenni, mintha már termelnének a gyárban, de az kicsit több erőfeszítést igényelt volna. Legközelebb talán kevesebb hostess kéne, de több munkadarab.
Nem volt egyszerű. A szlovákiai Zsolna, helyi nevén Zilina, Budapesttől a legrövidebb úton 263 km-re van, amit a 200 km-re lévő Pozsony érintése után egy, a szlovák tradíciókat bemutatni igyekvő előadás megtekintése és újabb 201 km leküzdése árán értünk csak el. Sokáig azt gondoltam, azért megyünk e feltörekvő és valóban egyre jobb és európaibb autókat készítő márka kelet-európai gyárat meglátogatni, mert végre beindult a gyártás, forognak a robotok és elkészültek az első Szlovákiában gyártott Kiák. És ezt most végre megmutatják nekünk. De kicsit másként alakult.
Első nehézségünk a találkozási hely azonosításával akadt. A gyárban ugyanis az óriási, sajtótájékoztatót hirdető zászló ellenére sem tudta senki, hol is történik majd valami. Azt pedig végképp nem, hogy amikor az a valami történik, lesznek-e újságírók is a közelben. Így a bejáratot jelképező drótkerítés előtt álldogálva vártuk a megváltó ihletet, miközben megérkezett egy feketére festett, fehér Security feliratú Kia Picanto, három jól megtermett szekuriti emberrel. Ekkor már egész közel jártunk a megoldáshoz, bár sokkal többet ők sem tudtak a dologról, ami azért is különös, mert később ez az autó és az őrök egyike volt a gyárlátogató buszok felvezetője, de végre legalább telefonálni kezdtek.
Rövidesen kiderült, valóban ez a Kia gyár - amit mondjuk sejtettünk -, de megkértek, hogy először a Kia oktatási központjában tegyük tiszteletünket, ami a gyárhoz hasonlóan a főút menti zöld mezőre épült, onnan mintegy másfél kilométerre. Ettől kezdve könnyű dolgunk volt. Egyik autónkat a VIP parkolóban hátrahagyva siettünk a kijelölt helyszínre, ahol piros-fehér hostess lányok sorfala fogadott minket.
Az első pár mosolygós fénykép készítése közben még nem is sejtettem, hogy nemsokára ezek az angyalok ördöggé változnak át, és szárnyaik helyett a homlokukra nőtt szarvakkal böködve terelnek majd az általuk kijelölt helyes irányba, miközben gyakran ismételgetik: Don't separate!
Pedig én isten bizony nem akartam szeparálódni, legalábbis ekkor még nem. Rövid köszöntő után elindultunk a gyárba, ahol először a Sportage hobbi-terepjárót és az egyelőre még név nélküli, a Ceratót leváltani készülő ED-t gyártják majd. ED, mint European Design, vagy valami ilyesmi, mert állítólag ez az autó már európai mérnökök keze munkája alapján készül majd a szalagokon, amikor párizsi szalon után beindul a gyártása.
Ennek tudatában először a motor-összeszerelő üzem makulátlan tisztaságába léptünk be. Furcsa volt a csend, ami fogadott, és hiába a plafonról lógó óriási számlálókon díszelgő nullák, ekkor még mindig azt hittem, igazi gyárlátogatásban lesz részünk. A koreaiak közé vegyült szlovák munkások sorfala közt elhaladva vadul tapsoltak nekünk, ami azért érdekes, mivel ők építették a gyárat, így ha valakinek, hát nekik járna a taps.
Mi ennél sokkal neveletlenebbek voltunk és nem tapsoltunk, csak körbenéztünk volna kissé. Az legalább kiderült, hogy a Kia új 1,5-ös dízelmotorját is itt fogják összeszerelni, amihez a hüvely koreából érkezik, Németországon keresztül, ahol a blokkot öntik köré. Végül Zsolnán, a helyben készült hengerfejel kiegészülve áll majd össze működőképessé a könnyűfém szerkezet.
A Kia zsolnai gyára számokban
Közvetlenül a gyárban, a termelés beindításakor 3-4000 ember kezdi meg a munkát. Figyelembe véve a külső helyszíneken dolgozókat is, több mint 10 000 új munkahelyet teremt a térségben a Kia. Az alacsony árakhoz viszont feltétlen szükség van a bérek nyugat-európai szint alatt tartására is, amit nagyban nehezít a pozsonyi Volkswagen, és a hamarosan felépülő új Hyundai gyár közelsége. Az első időkben a zsolnai autógyártás éves szinten 300 000 Kiát zúdít majd a világra. Ezt a számot 2010-re 500 000-re szeretnék feltornázni.
Így hát természetes volt, hogy lelkes szlovák munkások makulátlan ruhában csavarozták a hengerfejet, dugdosták a szelepeket, nem kapkodva, nyugodtan tűrve, hogy fényképezzük őket. Eközben ért minket a piros-fehér ruhás boszorkányok első támadása. A kamera elé állva, fennhangon szólongatva lökdöstek minket tovább, mikor megálltunk egy pillanatra, amit ekkor még csak viccnek, egyszeri túlkapásnak gondoltunk. De nem. Ahogy végig haladtunk a félkész blokkok és hegyekbe halmozott főtengelyek makulátlan kupacai közt, egyre inkább nőtt bennem a gyanú, hogy itt egyelőre még nem készül semmi, itt csak nekünk színészkednek.
És valóban, ahogy a következő, sokkal nagyobb épületben megfigyelhettem, a hangosan dübörgő ötfázisú présgép rögtön leállt, ahogy túlhaladtunk rajta, miközben vérengző tekintetű hostessek állták útját a visszafordulásnak, a különböző kitérő utakat pedig kedves, de határozott koreaiak torlaszolták el. Így haladtunk el futva sok-sok ABB, Kuka és Hyundai gyártmányú robot és pár embernek tűnő valami mellett, akik hátán a felirat arról tanúskodott, hogy ők is Hyundai Robotok voltak. Ezek a koreaiak már tudnak valamit, élő szövet a fém vázon, gondoltam. De sajnos sokáig nem nézelődhettem. Don't separate, hangzott őrzőmtől, és máris tovább lökdöstek.
Kicsit féltem, hogy úgy végzem, mint Radnóti, egy árokban, az erőltetett menettől kimerülten. De szerencsére újabb pihenő következett, az optikai lemezforma-ellenőrző gép előtt. Itt lopva körülnéztem, de a rám szegeződő tekintetekből azonnal kiolvastam, hogy nem ajánlatos a sárga vonal közelébe mennem.
